2021. december 24-én délután megtelt a Kisboldogasszony-templom Kisbudmérban, ahol több év szünet után idén újra szentmisére gyülekezhettek a hívek. A településen, ahol éveken át igeliturgián ünnepelhették Krisztus születését, idén az ünnep előestéjén vigília szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök.

Kisbudmér – község Baranya megyében, a Bólyi járásban. Budmer néven már az 1200-as évek végéről lehet találni említést a településről levéltári gyűjteményben. 2019-es adatok szerint becsült népessége 112 fő. Római katolikus Kisboldogasszony-temploma 1811-ben épült, orgonáját a nagy múltú Angster Orgona- és Harmóniumgyár építette. Egyházközsége a bólyi plébánia filiájaként működik a Pécsi Egyházmegye Mohácsi Esperesi Kerületében.

A falu katolikus egyházközsége már több éve nem ünnepelhette a Megváltó születését december 24-én bemutatott szentmisén a Kisboldogasszony-templomban. 2021. december 24-én Felföldi László megyéspüspök érkezett a közösséghez és mutatott be ünnepi szentmisét a zsúfolásig megtelt templomban.

Felföldi Lászlót 2020 novemberében nevezte ki a Pécsi Egyházmegye főpásztorává Ferenc pápa. A megyéspüspök az eltelt alig egy év alatt bejárta az egész egyházmegyét. Eljutott a legszegényebb területekre is, de mindenhova szeretetet, reményt és az evangélium örömhírét közvetítve a hívek felé. 

Fotó: Csobán Róbert

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség