A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) szervező titkárság 2021. december 31-én befejezte munkáját és lezárta a kongresszus utómunkálatait. Egyben örömmel adták hírül, hogy megjelent az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve és az eseménysorozat 12 hírnökével készült interjúkötet is.

A 2021 szeptemberében Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valódi találkozás volt Jézussal és a világ minden részéről érkezett sok ezer zarándokkal. A megtapasztalt lelki ajándékok kegyelmei mindannyiunkban elevenen élnek tovább a Kongresszust követően is. Az emlékek, élmények felelevenítésében nyújt segítséget az a két kötet, melyek megvásárolhatók, illetve előrendelhetők könyvesboltokban, illetve webáruházakban.

A találkozás – Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve 

A szemünk előtt írt Magyarország történelmet és felhőtlen boldogság uralkodott a találkozások miatt – olvasható a kötet ajánlójában. Találkozott a múlt és a jelen, Kelet és Nyugat, találkozhattunk egymással, Ferenc pápával, és ami a legfontosabb: az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztussal. Ez a színes fotókkal gazdagon illusztrált kötet emléket kíván állítani az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Ahogy indult, ahogy elhalasztották, ahogy az esemény lezajlott. A középpontban az a csoda áll, az az isteni kegyelem, ami itt maradt közöttünk.

Ők tizenketten - Beszélgetések az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeivel 

A világjárvány kitörése miatt egy évvel el kellett halasztani a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ám itt voltak ők tizenketten, akik a 21. század apostolaként dacoltak küldetésük látható és láthatatlan terheivel, és vállalták, hogy a karantén idején is buzdítanak. Gondolataikat írásban, versben, dalban megfogalmazva, videoüzenetben, a rádió hullámhosszain eljuttatták hozzánk, a hétköznapokon éppúgy, mint ünnepeinken vagy az adventi várakozás idején. A hírnökökkel a kongresszus előtti napokban Kuzmányi István diákónus, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője beszélgetett, és kérdezte őket életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról – arról, hogy mi jelent számukra örömet és nehézséget. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságának tájékoztatása szerint az Ők tizenketten – Beszélgetések az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeivel című kiadvány hamarosan megjelenik, illetve már előrendelhető.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség