Hiánypótló szolgáltatással gazdagodott Máriagyűdön a kegyhely látogatóközpontja, ahol kegytárgybolt nyitotta meg kapuit február 26-án. A szolgáltatások köre hamarosan tovább gyarapszik, kávézóba is betérhetnek majd a kegyhelyre érkező zarándokok. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Felföldi László megyéspüspök, Riegl Gábor, Siklós polgármestere, valamint Keresztes Andor, a bazilika plébánosa, kerületi esperes.

„A mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek az áldása szálljon erre a boltra és az ide betérőkre” - ezekkel a szavakkal áldotta meg Felföldi László megyéspüspök a kegytárgyakat, liturgikus eszközöket, szentképeket, rózsafüzéreket, egyházi könyveket is árusító kegytárgyboltot az üzlet ünnepélyes megnyitóján. Beszédében a főpásztor kiemelte, életünk szentélyében, mindannyiunknak, gyerekeknek, felnőtteknek megvan a helye a szent tárgyaknak, melyek segíthetnek abban, hogy életünkbe béke költözzön, szeretetünk letisztuljon, bölcsességünk gazdagabbá legyen. „Amikor megáldunk egy épületet, az áldás az embereknek szól, akik ott dolgoznak, vagy oda belépnek. Igaz ez egy kegytárgyboltra is. Amikor azt mondjuk, valakin áldás van, azt jelenti, hogy rendben van az élete. Lehet, hogy küzdelmet, szenvedést, nehézséget hordoz, mégis rendben van, mert Isten áldása kíséri” – fogalmazott Felföldi László püspök.

Az ünnepi alkalmon jelen volt Riegl Gábor, Siklós város polgármestere, aki a Pécsi Egyházmegye, Siklós és Máriagyűd, valamint a látogatóközpont életében mérföldkőnek nevezte a Laudate Kegytárgy- és Könyvesbolt megnyitását, kiemelve, nem mindegy, hogy mit visznek innen magukkal az ide látogatók, milyen élményeket tapasztalnak itt meg.

Keresztes Andor, a máriagyűdi bazilika plébánosa örömét fejezte ki, hogy a kegyhely hagyományait és arculatát szem előtt tartva az üzlet nagy tapasztalattal rendelkező üzemeltetője minőségi árukészletet hozott a látogatóközpontba. A plébános kiemelte, a látogatóközpont a templomba érkező zarándokokat szolgálja, akik azért jönnek ide, hogy találkozzanak a Jóistennel és a Szűzanyával, így az itt dolgozók számára kiemelt feladat a minőségi szolgálat. Keresztes Andor atya külön üdvözölte, hogy a térségben egyedülálló módon egyházi kiadók könyveinek széles választéka is elérhető lesz a kegyhelyen.

Ez év tavaszán a kegyhelyen elérhető szolgáltatások tovább bővülnek, egy kávézó is megnyitja majd a kapuit. A látogatóközpont célja, hogy kényelmesebbé, tartalmasabbá váljon az itt töltött idő, a zarándokok és a lelkigyakorlatra érkezők igényeit minden szempontból kielégítse a helyszín.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség