Bacsmai László esperes, plébános, a Pécsi Egyházmegye horvát nemzetiségi pasztorációs vezetője február közepére megbeszélést hívott össze világi szolgálattevők részvételével a Pécsi Püspökségre.

A találkozón a pécsi szentmisealkalmakhoz kapcsolódó egyeztetésén túl szóba kerültek azok a települések is, ahol jelenleg nem szolgál horvátul beszélő plébános, de a hívek szeretnének évente néhány alkalommal anyanyelvű szentmisén részt venni a lakóhelyükön. Bacsmai László horvát referens atya és munkatársai felmérik az igényeket és a lehetőségeket ezekre a településekre is elvinni a horvát nyelvű liturgiát.

A találkozón egyeztettek a horvát ajkú katolikus közösség idei évben megvalósítható zarándokutjairól, a nagyböjti, az adventi és a Mária-áhítatok megtartásáról, munkakapcsolat létesítéséről a Pécsi Horvát Iskolával, illetve a már hagyományosnak számító Horvát Országos Hittantábor, valamint az egyházmegyében működő templomi dalkörök, énekkarok támogatásának lehetőségeiről.

Taragyia Györgyné
Fotó: Kollár Ákos

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 November
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

Férfitalálkozó - Pécs:
-
2025. 11. 14. - 2025. 11. 14.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 16. - 2025. 11. 16.
Férfitalálkozó - Siklós:
-
2025. 11. 20. - 2025. 11. 20.
Férfitalálkozó - Mohács:
-
2025. 11. 21. - 2025. 11. 21.
Férfitalálkozó - Bonyhád:
-
2025. 11. 27. - 2025. 11. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség