Március 21-én szentmisével, a Pro Pannonhalma díj átadásával, valamint kiállításmegnyitóval és emléktábla-avatással ünnepelte Pannonhalmán a bencés közösség a nyugati szerzetesség atyja, a rendalapító Szent Benedek liturgikus emléknapját és főünnepét. A szertartás főcelebránsa idén Felföldi László pécsi megyéspüspök volt.
A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére megtelt a Pannonhalmi Bencés Főapátság szívében álló Szent Márton-bazilika. Jelen voltak a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanárai és diákjai, a főapátság munkatársai, a város polgármestere, valamint a monostori kiállítótérben nyíló tárlat kurátora és alkotói.
A megjelenteket Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa és a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja köszöntötte, és emlékeztetett: Szent Benedek a zsoltáros szavaival int mindannyiunkat, hogy el ne feledkezzünk Istennek tetsző életet élni.
A bencés regulának is meghatározó alapját adó szentírási idézetet a főapát még a szomszédunkban dúló háború kitörése előtt választotta az idei nagyböjt mottójául, akkor még nem sejtve, hogy az ukrajnai helyzet miatt e figyelmeztetés különösen is időszerűvé válik. A bencés elöljáró rövid köszöntője után szeretettel üdvözölte a megjelenteket, diákokat, meghívott vendégeket, a bencések családjának tagjait, valamint üdvözölte Felföldi Lászlót, a Pécsi Egyházmegye főpásztorát is, megköszönve neki, hogy elfogadta a bencés közösség meghívását az ünnepre.
(…)
Szentbeszédében Felföldi László püspök tehát a békekeresés és a megújulás témájára alapozta gondolatait. Homíliája elején a főpásztor – utalva az olvasmányban (Ter 12,1–4) elhangzottakra – hangsúlyozta: az ábrahámi meghívás mindannyiunkak szól.
Induljunk el, mert az Úr maga hív meg az útra, amelyen Vele együtt, az Ő békéjében járhatunk. Ha így teszünk, mi magunk is áldottá, sőt áldássá válhatunk. Soha a történelem folyamán nem volt időszerűbb ez a meghívás sem az egyén, sem a család, sem a közösségek számára, mint ma.
Meg kell mozdulnia minden népek, ahogyan magának az Egyháznak is. Ma nem a kinyilatkoztatás történetének egy bizonyos pontján állunk: minden pillanat az a pillanat, amikor Isten hívó szavára válaszadásul Ábrahámmal együtt kell elindulnunk. Azt is tudnunk kell, hogy Isten áldásával csakis az Ő útján járhatunk. Az áldásnak feltétele van” – magyarázta a pécsi megyéspüspök.
„Ha a ma fiatalságára tekintünk, sokszor szomorúságot, tanácstalanságot látunk. Sem a külső utakon, sem az Isten belső útján nem tud elindulni a jövő nemzedéke. Vajon mi lehet ennek az oka? – tette fel a kérdést Felföldi László. – Talán túl sokszor ragadunk le a hétköznapi helyzeteknél, amelyekben nem mindig találjuk meg önmagukat. A fiatalok ugyanígy s olyankor bizonytalanságot élnek meg, ahogyan általában az egyének, a családok, a közösségek is. Sokszor nem világos számunkra, hogyan és merre kellene mozdulni. Pedig Isten világosan kijelöli az irányt. Nem mindig úgy, ahogyan várjuk és elvárjuk, tehát nem konkrétumokat ad, de abban biztosak lehetünk, hogy megmutatja és kijelöli a számunkra legmegfelelőbb utat. Ennek pedig egy feltétele van:
higgyünk és bízzunk Isten szavában, mint Ábrahám, aki úgy indult el Isten szavára, hogy semmi konkrétumot nem tudott. Egyedül a hite vezette.
A titok ebben az elindulásban rejlik. Azt kérem tőletek, hogy őszintén gondolkodjatok el azon, hogyan kerültetek oda, ahol vagytok. A következő kérdés pedig az legyen, hogy miért. Mert a legvégső kérdés végül mindig ugyanaz: Mire hív meg, mire készít fel személyesen engem az Isten? Mi az az ajándék, amelyet az én szívembe rejtett?” – fordult a diákokhoz Felföldi László, arra is rámutatva, hogy a világ, amelyben élünk, soha nem tárta még ily szélesre előttünk a kapuit.
„Természetesnek tűnik a szabadság. De ennek a szabadságnak semmi köze nincsen a valósághoz; mert választhatunk vallást, nemzetet, földet, nemet, de nem választhatjuk újra önmagunkat. Az már megvan: Istentől kaptuk. És ha nem tudjuk azt az önmagunkat választani, akinek Isten gondolt el minket, akkor valójában semmit nem választottunk. Akkor a lényeget veszítettük el” – figyelmeztetett a főpásztor.
Majd ismét a fiatalokhoz fordult: „Ha nem önmagunkat választjuk, bármit is teszünk, és bármi is vesz is majd körül, a lényeg hiányozni fog. Gondoljunk csak a jézusi szavakra: »Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket« (vö. Jn 8,31–32)” – biztatta a diákokat Felföldi László. Az igazságot megismerhetjük – szögezte le –, s ez az igazság tehet szabaddá bennünket, ahogyan Ábrahámot, aki végül is el mert indulni az ígéret útján.
Levegőt! című versében ugyanezt a felszabadító igazságfelismerést fogalmazza meg József Attila: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” – idézte a költő szavait a főpásztor, hozzátéve, e sorok szépen rezonálnak Ábrahám elhívására is.
Felföldi László szentbeszéde második felében arra a háborúra irányította a figyelmet, amely nem is csak a nemzetek között, de ember és ember, barát és barát, hitves és hitves, család és család között zajlik. „Nem tudjuk, nap mint nap hány gyermek menekül a hitvesi szeretet biztonságosnak hitt sátorából a semmibe, elveszítve mindent. És ez a háború láthatatlanul már nagyon régóta zaljlik körülöttünk” – hívta fel a figyelmet a szentmise szónoka arra, hogy a látható és a láthatatlan ellenség egyránt körbevett bennünket. A főpásztor arra buzdított, hogy igyekezzünk saját kapcsolatainkban, családunkban, közösségünkben egyaránt a béke hírnökévé válni, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a világban járva is béke sarjadjon nyomdokainkban.
„Mindenki tehet a békéért. Soha többé ne engedjük, hogy közösségeinkben, családjainkban hangos szó legyen. Takarítsuk ki otthonainkat a fegyverektől, mert a legnagyobb háborús terület az otthonunk, a családunk, a közvetlen környezetünk; az Egyház, kívül és belül.
Ne háborúzzunk, ne gyűlölködjünk, hanem induljunk el a szeretet útján, Isten szavára és ígérete szerint. Takarítsuk ki mindenhonnan a hangos szót, a robbanó gránátot”
– biztatott szentbeszéde végén Felföldi László püspök.
A konventmiséről szóló írás teljes terjedelmében ITT elolvasható.
Forrás, fotó: Magyar Kurír
Pécsi Egyházmegye
