A Pécsi Egyházmegyei Karitász márciusban utolsó napjaiban immár második alkalommal segítette személyes szolgálattal az Ukrajnából érkezők menekülteket a keleti határon. A szervezet munkatársai a Barabás településen kialakított fogadópontra érkező menedékkérők ellátásában működtek közre.

 A Pécsi Egyházmegyei Karitász hivatalos Facebook-oldalának beszámolóját közöljük.

A menekültek fogadása és továbbjutásuk segítése mellett több, mint egy tonna adományt is eljuttattunk a határra. Az adományokat sikerült egyenesen Kárpátaljára továbbítani. Majnek Antal nyugalmazott püspök atyával is találkoztunk, aki személyesen vitte tovább z adományt, hogy helyben átadva tudjanak segíteni. A Komlói Kodály Zoltán Katolikus Iskola diákjainak személyesen elkészített kedves ajándékaiért külön köszönetet mondott a püspök.

A háborús helyzet miatt nagyon nagy szükség van az összefogásra, ezért továbbra is várjuk a támogatásokat, felajánlásokat és önkéntesek jelentkezését, hogy minél hatékonyabban segíthessünk!

Caritas Christi Urget Nos!

Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász 

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség