A Pécsi Egyházmegyei Karitász önkéntesei május első napjaiban érkeztek vissza a Barabáson felállított segítségpontról, ahol az Ukrajnából érkező menedékkérők ellátásában működtek közre. A Katolikus Karitász továbbra is folyamatosan várja önkéntesek jelentkezését.

Az alábbiakban Pécsi Egyházmegyei Karitász hivatalos Facebook-oldalának beszámolóját közöljük.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntes csapata három napon át segített a menekültek fogadásában a határon. Hétvégén viszonylagos nyugalom volt, de a segítők folyamatosan találtak feladatokat.

Az Egri Főegyházmegyéből érkezett önkéntes csapattal kezdtünk el a hétvégét, őket váltottuk le. De az ország egész területéről érkeztek segítők, néhányan itt ünnepelték a munka ünnepét.

Szombaton, egy Magyarországon szívműtött idős ember hazaszállításában is részt vettünk, akit az otthonába vittünk, Ungvárra. Öröm volt látni, ahogy a dédunokája fogadta!

Ott tartózkodásunkkor adomány érkezett Németországból, a lepakoláshoz kellettek a szorgalmas kezek. A május elseje viszonylag csöndesen telt, bár akkor sem unatkoztunk.

A hétfői napon 11-es évfolyamos gimnazista önkéntesek jöttek segíteni Nyíregyházáról, akik az érettségi szünetüket töltötték a bázison. Több mint 50 menekült ellátásában segítettek a fiatalok, nagyon nagy öröm volt velük szolgálni – tájékoztatott a Pécsi Egyházmegyei Karitász.

Önkéntes szolgálatra jelentkezni a Pécsi Egyházmegyei Karitásznál lehet a szervezet honlapján található elérhetőségeken.

Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász 

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség