A szigetvári plébánia jótékonysági rendezvényt szervezett a környék iskoláinak javára május 6-án. A turbéki kegykép oltárra emelésének 281. évfordulója alkalmából teljesítménytúrán, tudásteszten és főzőversenyen vettek részt a csapatok, majd Rosner Zsolt plébános megáldotta a kegytemplom falán elhelyezett emléktáblát. A plébánia beszámolóját adjuk közre.

Szigetvár határában, a M6-os tervezett nyomvonala mellett, a Zsibóti szőlőhegy lábánál áll a turbéki kegytemplom. A Segítő Szűz Mária tiszteletére a 18. században épült templomnál a múlt század nyolcvanas éveiben még rendszeresen összegyűlt a búcsús sokadalom, a környező településeken gyerekeskedett középkorúak ma is szívesen emlékeznek vissza az itt átélt csodálatos békére, vidám együttlétre.

Ez a békés, vidám hangulat elevenedett meg május 6-án a kegytemplom körül a Szigetvári Római Katolikus Plébánia jótékonysági napján. Önkormányzati intézmények, cégek, egyetemi csapatok keltek útra a turbéki kegykép oltárra emelésének 281. évfordulóján, hogy csapatuk egyik része gyalogos- vagy kerékpáros teljesítménytúrával érkezzen meg a kegyhelyre, míg a csapat másik része a kegytemplom mellett megrendezett főzőversenyen vegyen részt.

A csapatok vidám piknikezésben találkoztak össze délidőben, majd egészségügyi, közlekedési, műveltségi kérdésekben mérték össze tudásukat. Ezt követően májusi litánián vettek részt, és megkoszorúzták a Zrínyi Miklós 1664. évi téli hadjáratának helyszíneit megörökítő turbéki emléktáblát, mely alkalomból Dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész mondott beszédet.

A verseny nevezési díjaiból befolyt összeggel a környék iskoláinak sport- és játékszer-vásárlását támogathatták a résztvevők a két előprogram - a március 4-i jótékonysági hangverseny és az április 1-i városi keresztút - alkalmával felajánlott adományokhoz hasonlóan. A plébánia a nemes célt az önkénteseinek áldozatos munkájával és a program költségeinek finanszírozásával támogatta.

Szöveg és fotó: Szigetvári Plébánia

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség