Énekes fesztivál keretében búcsúztak, majd pedig hangversenyen köszöntötték az édesanyákat Mohácson a Park Utcai Katolikus Általános Iskola ének-zene tagozatos végzős diákjai április végén és május elején. Az intézmény tavaszi programjainak rövid összefoglalóját közöljük.

Április 22-én, pénteken rendezték Mohácson a Park Utcai Katolikus Általános Iskola ének-zene tagozata régi hagyománynak örvendő, iskolabállal egybekötött osztályéneklési fesztiválját. Az izgalmas est folyamán hét tagozatos osztály mutatta be változatos produkcióit, amelyre ének-zene tanáraik segítségével készültek fel. Az előadásokban népdalcsokrok, kánonok, többszólamú művek és mai dalok is elhangoztak. Az est zárásaként a hetedik évfolyamos tanulók egy-egy szál virággal búcsúztatták el ballagó diáktársaikat az ének-tagozat, illetve az intézmény nevében.

Az iskola képviselői ezúton is szeretnék megköszönni a 8.c osztály szülői munkaközösségének a rendezvény szervezésével kapcsolatos munkáját. Minden résztvevő kollegának és segítőnek köszönjük, hogy egy év kényszerű kihagyás után újra eltölthettünk közösen egy szép estét!

Május 5-én, az 53. Lépcsőházi hangversenyen a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola Kiskórusa és a Park Utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa vett részt. A komlói kórus temperamentumos, vidám műsorral kezdte a hangversenyt. A mohácsi Kicsinyek kórusa mottója az édesanyák köszöntése volt. A hangverseny Szarka Tamás Kézfogás című dalával zárult, melyet a két kórus együtt adott elő. Köszönet a két kórusvezetőnek a felkészítésért.

Szöveg és fotó: Mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 June
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség