Az európai uniós finanszírozású program céljainak megvalósítására a Katolikus Karitász 2018 óta szociális-, oktatási-, lakhatási- és közösségfejlesztést célzó szolgáltatásokat nyújtott, melyekkel a térségben élők leszakadását próbálták megfékezni, valamint a különbségeket csökkenteni a helyi közösségek aktivizálásával. A program eredményeiről rendeztek tájékoztatóval egybekötött szakmai konferenciát 2022. május 23-én, Sellyén, melyen részt vett Szép Attila, a Pécsi Egyházmegye hivatalvezető püspöki helynöke, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjának ügyvezetője, valamint állami szervezetek képviselői.

A Katolikus Karitász, hazánk egyik legnagyobb karitatív szervezeteként hosszú évek óta vesz részt felzárkóztató célú és öngondoskodást segítő programok kidolgozásában és megvalósításában. Ezek közé tartozott a Végtelen lehetőség program, melynek keretében a Sellyei járás 38 településén, összesen legalább 920 rászoruló életesélye és életminősége javult. A Sellyei járás Magyarország második legkedvezőtlenebb gazdasági mutatókkal rendelkező, apró falvakból álló térsége, ahol a lakosság számára a mélyszegénységből való kitörés lehetősége nem biztosított.

A program tájékoztatóján Szép Attila püspöki helynök rámutatott végtelen emberi lehetőségeink tárházára: végtelen lehetőségünk van észrevenni, hogy mennyi ajándékot, szeretetet hordozhat számunkra a másik ember. Végtelen lehetőségünk van észrevenni, hogy nincsenek befejezett sorsok és életutak, hanem mindig kínálkozik újabb lehetőség, amely emberségünkben előbbre vihet, gyarapíthat, gazdagíthat minket. Végtelen lehetőségünk van szeretni, mely Krisztus Urunk által parancsba adott kötelességünk, ami nem mindig könnyű, hanem tudatos döntés, hogy a másik ember javát szolgáljuk. Végtelen számú lehetőségünk van megtalálni a szeretet különböző formáit, melyhez találékonyság, leleményesség szükséges, hogy a másik embernek segíthessünk, megmutathassuk neki a szeretetünket – emelte ki beszédében Szép Attila.

Karitasz projektzaro konferencia 2022 012

A Karitász - és a programban együttműködő társszervezetek -  fókuszában a lakosság életesélyeinek növelése, életminőségének javítása, s főként a szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítése állt. Kiemelt cél volt a járás szociális hálójának erősítése, a szociális szolgáltatások hiányának pótlása, továbbá új módszereket, a meglévő ellátó rendszert kiegészítő programokat hívtak életre mintegy 385.211.487 forint európai uniós támogatás segítségével.

Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője a tájékoztatón elmondta, nagy örömmel vettek részt a Katolikus Karitásszal a program megvalósításában, melyben a szakemberek együtt gondolkodásával, kemény útkeresés során, más, korábbi programok eredményeit felhasználva születtek meg és formálódtak azok a részletek, melyeket a helyi közösségek sajátosságaihoz alkalmazkodva ültettek át a gyakorlatba. Kiemelte, ahhoz, hogy a felzárkóztatásban hatékonyan tudjanak segíteni, rendkívül fontos a jelenlét, a pozítív minta, ezért a szakembereknek folyamatosan jelen kell lenniük és oda kell menniük a rászorulókhoz. A program leírásában több helyen felbukkan a jelenlét fogalma, mely a Máltai Szeretetszolgálat pécsi szervezetének 2007-ben, akkor még állami támogatás nélkül indított programjából ered. Ennek keretében a segítő szakemberek a nehéz sorsú emberek közé költöztek, velük tőszomszédságban éltek.

2018 nyarán Tésenyben és Kisszentmártonban ún. Jelenlét Pontokat hoztak létre, Mailáthpusztán és Csányoszróban pedig Mobil Jelenlét Pontokat. A közösségek szociális segítségnyújtásához jelenleg is ún. Utazó Jelenlét Szolgáltatás működik mintegy tíz településen.

Karitasz projektzaro konferencia 2022 025

A támogatásnak köszönhetően a helyi lakosság 2018 óta különféle ösztönző programokban vehetett részt: Zöldellő Kertek (háztáji gazdálkodás és kiskert program), Tudatos Háztartás (öngondoskodást elősegítő program családoknak), Szép Otthon Program (lakhatási körülmények fejlesztése), Példakép Program (iskolai sikerességet, pályaválasztást támogató program), Családi napok (közösségszervezést, közösség erősítését célzó program), továbbá fejlesztő foglakozásokat szerveztek a lemorzsolódás megelőzése és az iskolai sikeresség elősegítése érdekében.

A programot záró rendezvényen Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója példaértékűnek nevezte és megköszönte a programban résztvevő kormányzati szervek, segély- és civil szervezetek, egyházi közösségek, plébániák együttműködését. Kiemelte, hogy a Végtelen lehetőség program ugyan most véget ér, számos más program keretében azonban folytatódik, mert az elért eredményekre továbbra is lehet és kell is építeni.

A hosszútávú segítségnyújtás érdekében a szervezet a projekt után is jelen marad az Ormánságban és továbbra is támogatja az itt élőket.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség