Új épületszárnnyal bővül Pakson a Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, melynek ünnepélyes alapkőletételét június 10-én tartották. Az intézmény fejlesztési programjának első ütemét képező bővítés alapkövét és az építkezést Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg.

Az ünnepi alkalmon jelen volt Süli János, a Paks II. beruházásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere, Kutas Attila paksi plébános, valamint a Pécsi Egyházmegyei Hivatal, valamint a kivitelező cég munkatársai, az iskola pedagógusai és diákjai, akik énekes-táncos műsorral színesítették a rendezvényt.

Paks alapkoletetel 090

Megismertük a szeretetet (1Jn 4,16) – volt olvasható Felföldi László megyéspüspök jelmondata az időkapszulán, melybe Koósz Roland intézményvezető az iskola jelenlegi dolgozóinak és diákjainak névsorát, az iskola életéből vett fotókat és egy elektronikus adathordozón tárolt kisfilmet, Szántó Zoltán polgármester a Paksi Hírnök újság aznap megjelent számát, Süli János államtitkár pedig egy személyes tárgyát, egy érmet helyezett el.

Paks alapkoletetel 147

Az időkapszulát közösen leengedték az épület alapkövébe, majd Felföldi László - a déli harangszó kíséretében – megáldotta az építkezést és az abban közreműködők munkáját.

Adjunk hálát a Jóistennek az alapkő letételének pillanatáért, hiszen a szemünk előtt egy új iskola épül. Egy városnak, egy iskolának, egy közösségnek, családoknak és gyermekeknek a jövő álma valósulhat meg ebben az építkezésben. Hálaadás és a köszönet van most mindnyájunk szívében. Köszönetemet fejezem ki a tanári karnak, akiknek hosszú évek óta bizalmat szavaznak a családok, melynek eredménye, hogy most itt vagyunk. Mert minden, ami most történik, a jövő alapja - fogalmazott a főpásztor, akinek a 2021 januári beiktatását követően az egyik első hivatalos útja éppen Paksra vezetett.

Paks alapkoletetel 214

Az öt éven át tartó előkészítő munka eredményeként a Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium fejlesztési programjának első ütemében új épületszárnyat alakítanak ki. A kétemeletes épületben mintegy 180-200 diák tanítására alkalmas hét tantermet, ebédlőt és vizesblokkokat alakítanak ki. Az egymilliárd forint értékben, részben állami, részben a Pécsi Egyházmegye saját forrásából magvalósuló beruházás várhatóan a 2023/24-es tanévre készül majd el.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség