A Katolikus Karitász szervezésében az idei nyáron is több száz gyermek nyaralhat az ország különböző táboraiban, ahol a plébániai önkéntesek által ismert, nehéz helyzetben – sokszor mélyszegénységben élő családok gyermekei - valamint fogyatékkal élő, vagy szülők nélkül felnövő gyermekek, fiatalok vehetnek részt. A Katolikus Karitász balatonakali gyermektáborában a Pécsi Egyházmegyéből augusztus elején egy héten át táboroztak nehéz körülmények között élő gyermekek.

A Katolikus Karitász által működtetett gyermektáborba több településről: Faddról, Majsról, Mohácsról és Pécsről érkeztek 8-12 évesek, akiknek az utazását a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász biztosította.

A táborozó gyermekek közül többen nagyon nehéz körülmények között élnek. Voltak, akik édesanyjukat, vagy édesapjukat veszítették el a Covid-járványban, de nagyon sokan a mélyszegénységből indultak el erre az útra. A két önkéntes kísérő, akik vállalták, hogy a gyermekekkel lesznek a táborban, egész héten a pótanyuka és pótnagymama szerepét is betöltötték. A táborban szolgálatot teljesítők nem csak a gyermekek lelki, de a fizikai jólétéről is gondoskodtak: napi ötszöri étkezést, és a balatoni fürdőzések mellett tartalmas programokat is szerveztek számukra. Sümegi, buszos kirándulás, várjáték, kertmozi előadás, számháború, diafilmvetítés, kreatív foglalkozások, ügyességi vetélkedők, helyben szervezett Ki mit tud? műsor és kirándulás is szerepeltek a programok között.

A gyermekek között sok barátság szövődött, nagyon gazdag élményekkel tértek haza, és azóta már szervezik a következő lehetőséget, ahol folytatni tudják azokat a szeretettel átitatott  találkozásokat, melyeket a balatonakali Karitász-táborban megtapasztalhattak.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász ezúton mond köszönetet a Katolikus Karitásznak a lehetőségért és a szervezésért, mellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a legnehezebb sorban élők is felejthetetlen nyári élményeket szerezzenek. Külön köszönet az önkéntes kísérőknek: Nemesné Péter Veronikának Mohácsról és Tibáldné Bedő Tímeának Pécsről, akik vállalták ezt a nehéz, de valóban nagyon gazdaggá tévő szeretetszolgálatot.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség