A Pécsi Egyházmegye családi fesztivált szervez Kovász címmel 2022. augusztus 20-án a püspökség területén A Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. A fesztivál keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök 10.30 órai kezdettel megáldja és a nagyközönség számára is megnyitja a közelmúltban teljesen megújult és megszépült Rózsakertet.

A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház közelségében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár szomszédságában található Rózsakert területének múltja a késő római korra tekint vissza, ám a pécsi lakosok számára inkább a belvárosban 1954 és 2010 között működő, igencsak népszerű zenés-táncos nyári vendéglátó egységet, a Rózsakert Vendéglőt idézi fel.

A Rózsakert Vendéglő 2010-ig működött a Janus Pannonius utca 10. szám alatt, majd a Pécsi Egyházmegye a terület teljes rendezéséről és felújításáról döntött. A 2016-ban meghirdetett EGYH-KCP-16-P-0105 kormányzati pályázat (A Pécsi Egyházmegye közoktatási, szociális, turisztikai és vallási célú épületeinek felújításai, fejlesztései) keretén belül, 2018 és 2020 decembere között valósította meg a „Pécs, Janus Pannonius utca 8. (hrsz. 18361.) továbbá a Rózsakert és volt káptalani borozó (hrsz. 18360.) műemléki épületének átalakítása és felújítása” című részprojektet, melynek keretében megújulhatott a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárnak otthont adó egykori káptalani lakás épülete, valamint a legendás Rózsakert, immáron angolpark formájában.

Rózsakert2

A 18. században kertté alakított terület feltárási munkálatai során egy háromkaréjos temetői épület (cella trichora), valamint a temetőhöz tartozó hat téglasír, majd pedig késő középkori épületek romjai kerültek elő. A 4. századból származó ókeresztény emlék, a cella trichora felszíni épületének az alaprajza a megújult Rózsakertben megtekinthető a látogatók számára.

A kerttervezők feladata az volt, hogy a 18. és 19. századi kataszteri térképek alapján az udvar középponti hangsúlyos elemmel négy részre osztódjon. Fontos volt, hogy megjelenítsék a feltárt cella trichora belső alaprajzát, amelyet levendulákkal ültettek be. A kert elnevezéséhez híven, alkalmazkodva a környező műemléki helyszínhez a rózsavirágok lettek hangsúlyosak: így a kúszórózsák, a bokorrózsák és az ágyasrózsák. A kiültetendő rózsafajtákat a történeti dokumentációra hagyatkozva választották ki: így kapott helyet a kertben a fás bazsarózsa, a mályvarózsa, a rózsalonc és a labdarózsa is. Ezek mellett a különböző évszakokban megtalálható még a hortenzia, a gránátalma, a füge, a gólyaorr, a tűzeső, a krókusz, a cickafark, a díszhagyma, a fehér liliom, valamint a nőszirom, valamint az északi részen megmaradt egy cseresznyefa is. A kert legrégibb fája a déli kerítésfal melletti, több mint 100 éves hársfa, amely már az 1912-es kataszteri térképen is szerepelt.

Rózsakert30

A Káptalan utca 5. számmal közös fal tövében – felidézendő a régi zenés esteket – egy színpad került kialakításra. A régi borozó egyházmegyei turisztikai információs pontként és ajándékboltként újult meg, egyúttal egy csigalépcsőn át feljutást biztosít a kerti üvegpavilonba, és onnan magába a Rózsakertbe.

A kert valódi rózsakertként a városi zöldfelületek méretét gazdagítja, és a püspökség új rendezvényhelyszíneként kifejezetten elegáns és ideális helyszíne lehet szabadtéri koncerteknek, rendezvényeknek, egyházi közösségi alkalmaknak.

A Rózsakert történetének szemelvényeiből Dr. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője készített összeállítást, mely ITT olvasható.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség