A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Miklósvári Parkerdejében, a festői pihenőtó mellett található Szent Hubertus erdei fakápolna - a hívek és a természetszerető közönség nagy örömére - 2022. szeptember 22-én ünnepli megáldásának és fennállásának 10. évfordulóját.

A kápolnát a teremtett világban a hivatásukat teljesítő vadászok és erdészek védőszentjének, Szent Hubertusnak a tiszteletére, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. munkatársainak összefogásával és kétkezi munkájával, a környékbeli erdő faanyagából – medvegerezdes boronafallal – építették 2012-ben, mely a meghitt parkerdei környezetben a teremtett világ szépségére és a kereszténységre hívja fel a figyelmet azóta is.

Akkor nem is gondoltuk, hogy ez a szeretettel és összefogással épült kis fakápolna mekkora hihetetlen népszerűségnek örvend majd a térségben. A Tamási melletti parkerdő látogatottsága a felméréseink szerint eléri a húsz ezer látogatót évente, és alig van olyan látogató, aki ne készítene fényképfelvételt, kis videót vagy egy szelfit az épületről. A rendszeresen látogató futók, sétálók, kutyások, elmélkedő és imádkozó szemlélődők örömmel keresett tartózkodási vagy pihenőhelye ez a kicsiny kis kápolna, mely valóságos „rajongói klubbal” rendelkezik.

Az elmúlt tíz évben számtalan találkozónak, ünnepségnek, kisközösségek összejöveteleinek a helyszíne, a keresztelők, esküvői szertartások, családi jubileumi találkozók sokaságáról már nem is beszélve. Számtalan baráti, családi, munkahelyi közösségek csoportképei, szerelmespárok fotói készülnek előtte, így a kis kápolna fotóinak száma az interneten, a közösségi felületeken mára már megbecsülhetetlen, melyek közül néhány számos magyar és külföldi magazinban, kiadványban is szerepelt már.

Azt azonban tíz éves „születésnapján” kijelenthetjük, hogy a többi népszerű és rendkívül sikeres ökoturisztikai beruházásaink sorában ez a picike kis erdei kápolna a népszerűségi listán az egyik csúcstartó – olvasható a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hivatalos közösségi oldalán.

A Szent Hubertus-kápolna a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és a tamási plébánia engedélyével a liturgikus alkalmakon tart nyitva. 

A galériában az elmúlt 10 év pillanataiból látható összeállítás.

Forrás: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Facebook-oldala
Fotó: Antli István, Gőbölös Péter, Németh Bálint

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség