Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására érkezett és alapított új közösségi házat a Nyolc Boldogság Közösség ez év augusztusában Pécsen, melynek három szerzetesnővére máris üde színfoltjai a hitéletnek. A nővérek jellemzően az ifjúságpasztorációban teljesítik küldetésüket, de tartanak imaestet, vállalnak lelki beszélgetést és mentorálást, de közös imádságukban is lehet hozzájuk csatlakozni. Köztünk élnek és bárki számára megszólíthatók. A pécsi alapítás vezetőjével, Versegi Beáta nővérrel éppen kutyasétáltatás közben beszélgettünk.

- Beáta nővér Budapestről érkezett Pécsre. Teológus, keresztény antropológus, szupervizor, coach. Számos egyetemi képzésen oktatott, és saját könyvei alapján is hallhattunk már Önről, de azt, hogy a négylábúak, legalábbis egy közülük biztosan a mindennapjainak része, az eddig nem volt közismert.

- Ő Ponti, egy keverék kutyus, nemrég fogadtam őt örökbe. Örökmozgó, nem kevés energiát igényel a sétáltatása, még akkor is, ha nap közben a közösségi ház udvarán van lehetősége a mozgásra. Havihegy, ahol az ideiglenes házunkat kialakítottuk, gyönyörű hely, egy mesevilág, ami séta közben még inkább feltárul számunkra. Maga a szépség, amikor lépésről-lépésre felfedezzük a történelmi múltat, és felidézzük gondolatban, hogy mi mindent látott már ez a föld. Esztétikai öröm és szellemi gazdagság, amiben itt részünk van. Rálátunk a városra, és imádság közben is elénk tárul a látvány üzenete, hogy ez a világ vár minket. Hálás vagyok, hogy itt indulhat a pécsi életünk, hogy igazán van időnk megérkezni ebbe a gazdag világba és lépésről lépésre megtalálhatjuk a helyünket. beilleszkedhetünk az itteni körforgásba, keresve az együttműködés lehetőségeit. Reménységgel várjuk azt az időt is, amikor a belvárosban helyet kapó végleges közösségi házunkba beköltözhetünk, hogy a pasztorális életben még inkább részt tudjunk venni.  

368 40MIT 7

- Hol van a Nyolc Boldogság Közösség nővéreinek helye a Pécsi Egyházmegye, szűkebben véve a pécsi katolikusok életében?

- Röviden fogalmazva jelenlétet és szakmaiságot várnak tőlünk és mi is magunktól. Amikor érkezésünknek híre kelt, az első kérdés, amivel minket megkerestek az volt, hogy lehet-e majd velünk együtt imádkozni. Közös imádságot, melybe be lehet kapcsolódni, jellemzően szombat esténként tervezünk, egyenlőre itt, Havihegyen, de az egyes alkalmakról a pécsi közösségi ház Facebook-oldalán előre tájékoztatást adunk majd. Szerzetesekként vagyunk itt, küldetésünk, hogy a Jóisten felé forduljunk a hívekkel, az elsődleges apostoli területünk az egyetemisták világa. Új pécsi barátaink által sikerült kapcsolatba lépni az egyetemi Antióchia közösség vezetőivel, valamint az Egyetemi Lelkészséggel is keressük a találkozási pontokat. Ott voltunk a Háló fesztiválon, bemutatkozhattunk, találkozhattunk a fiatalokkal. Október első hetében indult a PPHF-fel közös együttműködésünk, melynek keretében reflektív mentori feladatot látunk el. Hittanár-jelöltekkel személyes, illetve kiscsoportos foglalkozások keretében dolgozzuk fel azokat a helyzeteket, melyeket a hittanárság hozhat. Nem szakmódszertani, hanem az emberi oldal kérdéseit, örömeit, elakadásait közösen feldolgozva szeretnénk őket hivatásukban támogatni és megerősíteni.

- Mintegy 30 éve kiemelt esemény a Nyolc Boldogság Közösség életében a minden évben megrendezésre kerülő Rózsaeső imaest, melyet Pécsen első alkalommal október 22-én, este 19 órakor tartanak a székesegyházban. A Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérő alkalomra kiket várnak? Miben tér el ez az esemény a hagyományos, imádságos alkalmaktól? 

- Alig ismerünk még itt valakit, ezért is izgalmas számunkra, hogy kit és hogyan terel össze a Szentlélek erre az alkalomra. Nem csak fiatalokat várunk, Kis Szent Teréz mindenkit bevonz. Az a tapasztalatunk, hogy gyermekektől kezdve az idősekig minden korosztály otthon érzi magát ezeken az imaesteken, ahol nagy bizalommal adjuk át saját kezűleg megírt levélben Kis Szent Teréz számára minden olyan imaszándékunkat, melyről tudjuk, hogy magunktól nem tudjuk megoldani. Kis Teréz ugyanis azt ígérte, amikor a földi élettől búcsúzott, hogy ha a mennybe kerül, akkor ott is tevékenykedni fog és a kegyelem rózsaesőjét fogja hullatni. A rózsaeső imaesten az a cél, hogy szaván fogjuk Terézt, legyen partnerünk ezen az úton. Az imaesten lesznek énekes imádságok és elmélkedés Kis Szent Teréz lelkisége kapcsán, tanúságtételek és levélírás, mely által arra buzdítjuk a híveket, hogy merjenek lehetetlent kérni Kis Teréztől.

- Kis Szent Teréz örökéből az ő életpéldája nyomán mi az, ami átemelhető a mai fiatal generáció életébe?

- Teréz komoly missziója az ő kis útja, megtanulhatjuk tőle, hogy mi is gyermeki bizalommal forduljunk Isten felé. Teréznek végtelen nagy vágyai voltak, melyekről nem mondott le, hanem megtanulta felfedezni, hogy tudja azokat a saját életkörülményei között megélni. Ő a saját perspektívájában minden akart lenni, egyháztanító, missziós, vértanú, és rájött, hogy praktikusan nézve nem tud lenni egyszerre minden, de mindaz, ami ezeket az extrém vágyakat egyszerre mozgatja, az a szeretet. A másik dolog, ami első hallásra talán ellentmond az alázat eszményének, és amit ezért keresztény körökben ritkán szoktunk hangsúlyozni, hogy kimondja, dicsőségre születtünk. Azonban ő olyan dicsőséget szeretett volna, ami nem múlik el és maradandó. A fiatalokat pedig pont ez szólíthatja meg. Teréz kimondja, hogy nagy szent szeretne lenni, ezért kimaxolja a szeretet képességét, megtalálja, hogy a dicsőségnek melyik az a módja, amelyik nem mulandó. Azt tanítja, hogy merjünk nagyot álmodni, tartsunk ki ebben, és utat mutat, hogy a körülményeink hétköznapiságában hogyan lehet a végtelenre irányuló vágyat megvalósítani. Erős üzenete van annak is, ahogy megélte élete sebzettségét, törékenységét, hiszen mély sebet hordozott az által, hogy korán elvesztette édesanyját. A mi korunk is tere a különböző sérült, törékeny élethelyzeteknek a családokban, mert hiába jóléti, de elbizonytalanító, szorongásokat okozó társadalomban élünk. Teréz azért is abszolút hiteles, mert megélt emberi- és istentapasztalat alapján tanít. Ő a 21. század szentje, de nem egy szuper, heroikus szent, aki őrült teljesítményeket mutat fel. Teréz a szeretetben volt nagy, a kicsi dolgok szeretettel való megélésében, ami mindannyiunknak lehetséges. Nem biztos, hogy elmegyünk a világ másik végére misszióba, vagy nem fogunk feltétlenül rendet alapítani, de a napi apró helyzetekben mindnyájan felfedezhetjük a végtelen szeretet lehetőségeit. Ez az ő kis útja, ami megszólítja a mai fiatal generációt is.

428 JPDA 2022 12

- Hárman érkeztek nővérek Pécsre. Ki a másik két nővér, aki részese a pécsi missziónak?

– Mikovics Krisztina nővér korábban Kecskeméten szolgált, a Közösség homokkomáromi házának elöljárója volt. Krisztina nővér alapvégzettsége szerint pénzügyi szakember, a Számviteli Főiskola elvégzése után érkezett a Közösségbe. Hittanár-nevelőtanár végzettséggel is rendelkezik, így ebben a tanévben a Szent Mór Iskolaközpontban elkezdte a hitoktatást, valamint gyakorlatánál fogva kapcsolódik a főiskolai mentoráláshoz is. Valter Margit nővér pedig az egyik franciaországi házunkból tért vissza Magyarországra. Ő vallástudományokat tanult, lelkigyakorlatok vezetésében, ifjúságpasztorációs munkákban végzett szolgálatot. A küldetésünk végzésében azonban nem csak magunkra számítunk, hiszen Közösségünkhöz laikusok: családosok és egyedülállók is tartozhatnak. Ami pedig boldogsággal tölt el, hogy a fogadtatásunk az Egyházmegyei Hivatal és a hívek részéről is örömmel teli volt. Ahogy megszólítottak, ahogy megkérdezték, hogy miben tudnak segíteni… Nagyon erős támogatást éltünk meg itt, hogy emberi oldalról ekkora figyelmet kaptunk és kapunk folyamatosan. Ettől lett otthonos az érkezésünk és tudjuk, mert érezzük, hogy vannak, akikre bármikor számíthatunk, és ez olyan testvéri kapcsolat, amely építő és ezt a tapasztalatot nagyon jó érzés megélni.

Az október 22-én megrendezésre kerülő Rózsaeső imaestről bővebben ITT lehet olvasni.

Fotó: Pécsi Egyházmegye archív

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség