Aki a mennyekben vagy... Az ember a látható égben fedezi fel a láthatatlan Isten misztériumát. Az Úr imádságában az Atya lakhelyének megjelölt mennyek országáról Máger Róbert püspöki irodaigazgató elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Tertullianus szerint az Úr imája az egész evangéliumnak mintegy összefoglalása. Imádságainknak ebből kell kiindulnia. Aquinói Szent Tamás meglátása szerint a Mi Atyánk imádságban az Egyszülött Fiú nem csupán azt tudatja velünk, hogy mit kérjünk Atyjától, mi az igazán fontos, amire érdemes vágyakoznunk, hanem az imádkozás hogyanját is elénk tárja.

Jézustól nem egy gépiesen ismétlendő szöveget kaptunk az imádsághoz, hanem mintát. Imáinkat ez a minta a Fiúisten imádságába emeli be, az ő bátorítására szólítjuk Atyánknak az Istent, aki a mennyekben van. A mennyek kifejezés természetesen nem fizikai helyet jelöl, hanem ószövetségi mintára azt juttatja kifejezésre, hogy az ember a látható égben, mint Isten lakóhelyében fedezi fel a láthatatlan Isten misztériumát. Az Istent, az ő fönnségét oda helyezi, amit nem tudunk elérni, megfogni, uralni. A mennyek, az ég egyszerre fejezi ki Isten mindenek fölötti valóságát és a világban való jelenlétét. Ő az, aki mindenütt jelen van, akit nem lehet behatárolni, ugyanakkor önmagunknál is közelebb van hozzánk.

Isten közelségének és a képzeletünket messze meghaladó voltának kettősségét a Biblia több helyen is kiemeli. Ilyen például Jákob létrájának története (Ter 28,12-17). Álmában Jákob olyan létrát lát, aminek alja a földet éri, teteje viszont az eget, a megfoghatatlant, az elérhetetlent, és Isten angyalait látja fel-lejárni rajta. Isten ebben a látomásban jelenti ki Jákobnak: "Nézd, én veled vagyok" (Ter 28,15). Ez a találkozás megrendíti Jákobot, ami egész életét meghatározó esemény lesz számára. Istennel való találkozásunk, amikor szembesülünk teremtett mivoltunkkal, kicsinységünkkel, törékenységünkkel, méltatlanságunkkal megrendítő élmény, mély nyomot hagy bennünk.

A próféták gyakran beszélnek arról, hogy Isten rátekint a szegényre, elesettre, tehát közel van hozzá. Jézusban az Isten egészen közel jött hozzánk. Ő az Emmánuel, a Velünk-az-Isten. Őbenne valóra váltak a prófétai jövendölések, az ember legmélyebb vágya, hogy az Isten közel legyen hozzá.

Jézus az Isten országát az Atya szerető jelenléteként mutatja be példabeszédeiben, tetteiben. Olyan jelenlétként, amely körülvesz minket. Jézus nem egy pompás, de távoli, az ember számára elérhetetlen világról beszél, az Isten országát saját világaként mutatja be. Ebben a világban ő otthon van és mi is otthonra lelhetünk általa. Jézus nemcsak bepillantást enged az Isten világába, hanem oda szeretne vezetni minket. Azt mondja: "hozzá megyünk és benne fogunk lakni" (Jn 14,23).

A mennyek országa az a hely, amit Isten az ő végtelen szeretetében és nem érdemeink alapján ajándékoz nekünk.  "A mi hazánk a mennyben van" (vö Fil 3,20). Tehát a mi igazi otthonunk a mennyben van, és nem csupán lesz valamikor a jövőben, hanem már most ott van. Életünk "Krisztussal el van rejtve az Istenben" (vö Kol 3,3), földi világunkban ez még nem nyilvánvaló, rejtett valóság, azonban komolyan megrendítő.

2022. november 30-án, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Máger Róbert püspöki irodaigazgató elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az Angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT. 

Nyitókép fotó: Pixabay

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség