Horvát nyelven celebráltak szentmisét és rendeztek adventi koncertet december 9-én a pécsi székesegyházban a hagyományos horvát nemzetiségi nap részeként. A rendezvényekről a Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájának munkatársa tudósított.

A hagyományos horvát nap rendezvényeit a pécsi August Senoa Kulturális Egyesület hívta életre, melyet néhány éve a Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájával, valamint a Baranya Megyei Horvát Önkormányzattal közösen szerveznek.

A Djakovo-Eszéki Egyházmegye segédpüspöke, Ivan Ćurić, illetve a djakokovi székesegyház énekkarát vezető Ivan Andrić karnagy Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására érkeztek Pécsre, hogy együtt ünnepeljenek a környékbeli horvát nemzetiségű hívekkel.

horvat advent9

A koncerten adventi és karácsonyi énekek hangzottak el a 45 fős vegyes kórus előadásában, felkészítve lelkünket  a szentmisére és Jézus születésének megünneplésére.

„Mindig nagyon örülnek a horvát ajkú hívek, amikor horvát püspök érkezik közénk, aki nemcsak a hitünkben, hanem identitásunkban és nyelvünkben is megerősít bennünket, mert  ez jelzi, hogy nem feledkeztek meg rólunk, határon túli  horvátokról”- mondta köszöntőjében Bacsmai László atya. A nemzetiségi megbízott kérte a Djakovo-Eszéki Egyházmegye segédpüspökét, hogy imádkozzon értük, hogy jó katolikusként és jó horvátként éljenek itt a Pécsi Egyházmegyében, akik büszkék a gyökereikre.

horvat advent16

Ivan Ćurić segédpüspök bevezetőjében megosztotta a Szeplőtelen Fogantás egy nappal korábban Eszéken történt ünneplésének részleteit. Az ünnep az óvárosi Eszéki Szűzanya fogadalmi napja is egyben, akinek a szobrát 1703-ban menekítették Máriagyűdről Eszékre, és ott is maradt, hogy megóvja Eszék városát és annak lakosságát mindenféle veszedelemtől. „Ez csak egy példa arra, hogy mennyire fonódott össze a két vidék, a két nép és a két egyházmegye történelme“ – mondta a segédpüspök.

horvat advent14

Ćurić püspök homíliájában a napi evangélium gondolataira utalva tette fel a kérdést: eléri-e szívünket a megváltás híre, hiszünk-e benne? Jézus megtestesülésével, közelségével, szívének melegével közvetíti felénk Isten türelmes szeretetét, mi, emberek pedig még mindig hideg közönnyel válaszolunk rá, előbbre helyezve önös érdekeinket. Vajon vágyakozunk-e arra, amit jelenléte hordoz, és az örökségre, amit nekünk szánt?

horvat advent17

Az adventi időszak feladata, hogy éberségre figyelmeztessen bennünket, arra szólít, hogy hagyjuk el az élő valóság iránti érzéketlenségünket, és őszintén induljunk találkozni azzal, aki bennünk akar megszületni, és velünk akar maradni – figyelmeztetett szentbeszédében Ćurić püspök.  

horvat advent20

A szentmise zenei szolgálatában az idén 40 éves évfordulóját ünneplő August Šenoa Asszonykórus működött közre, orgonán kísért Cseh László.

A karácsonyi ünnepkört a pécsi és Pécs környéki horvátok decemberben még két további alkalommal ünneplik: december 24-én, szenteste 20.00 órakor szentmisén vehetnek részt a belvárosi templomban, majd december 26-án 16.00 órakor a ferencesek templomában hagyományos tamburás szentmisén ünnepelnek.

Szöveg és fotó: Taragyia Györgyné, Kollár Ákos / Pécsi Egyházmegye horvát referatúrája

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség