Az Országos Erdészeti Egyesület gondozásában jelent meg az az online is lapozgatható kiadvány, mely a Magyarországon működő állami erdőgazdaságok területein felállított 21 emlékkeresztet mutatja be. A fából készült feszületek a 2021-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak állítanak emléket.

A kiadvány szerkesztői hangsúlyozzák, hogy az állami erdőket kezelő társaságok a kereszteket a keresztény értékrend hirdetésére, a teremtett világ megőrzésének fontosságára és a kongresszusra emlékezve állították szerte az országban. Az erdészek reményei szerint az emlékkeresztek környezete olyan helyszínekké válhat majd, ahol a Teremtő és a teremtett világ találkozhat egymással oly módon, hogy a világtalálkozó emlékét őrizve segíti a természetben járók lelki erősödését. A fából készített keresztek egyszerre jelképezik keresztény identitásunkat és a megújulást, a természet örök körforgásának erejét.

152 Tamasi kereszt megaldasa 63

A 21 felállított emlékkereszt közül az egyiket a Gyulaj Zrt. Pécsi Egyházmegyében található területén, gyönyörű természeti környezetben, a tamási Miklósvári Parkerdőben állították fel és 2021. szeptember 22-én áldotta meg Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Az Eucharisztikus keresztek Magyarországon című online kiadvány megtekinthető ITT.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 February
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 02. 25. - 2024. 02. 25.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség