„Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség..." Az örökrészünkül jutott ország, hatalom és dicsőség mind Istenre vezethető vissza, de itt és most nyilvánul meg személyes életünkben. Felföldi László pécsi megyéspüspök elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Az ország
Elsősorban a termtett világról van szó, mely az Istené. A szőlősgazda nekünk adta bérbe, hogy éljünk vele. Érthető az ország alatt a nemzet, a mi nemzetünk, a magyar nemzet is egy különleges küldetéssel. Nem a vak sors vetett minket ide, hanem az Isten akarata. Nem csupán azért szeretjük a nemzetünket, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük. A fenti értelemben ország a család, külön kis világ, külön kis kultúra, és ilyen a személyes életünk. Ajándékba kaptuk és felelősek vagyunk érte. Ha így tekintünk rá, akkor már megértettünk valamit belőle. Isten mindenhatóságát ismerjük el akkor, amikor úgy tekintünkk az Egyházra, a nemzetünkre, a családunkra, a saját életünkre, hogy: köszönöm, ez a tiéd.

A hatalom
Istené a hatalaom, de nekünk adta. Ránk bízta az életet, hatalmat adott fölötte. Isten hatalma az emberek szolgálatán keresztül valósul meg. Ha ez a hatalom nem Istenhez viszonyított, akkor zavar támad az életünkben. Isten számtalanszor megmutatta, hogy ledőlt a hatalmas bábeli torony, amivel az emberek Isten fölé akartak kerekedni. Ez számunkra vígasz és megerősítés.

A dicsőség
A dicsőség a hálaadás, ami megfogan az ember szívében. A próféta azt mondja, olyanok vagyunk az Isten tenyerén, mint egy királyi korona. A dicsőségünk az, hogy Isten gyönyörködve néz ránk, értékesnek tart minket. Az Isten dicsősége nem egy elvont, misztikus fogalom, konkrétan tetten érhető környezetünkben, abban, hogy tápláló-e mások számára a szeretetünk. Isten szeretete, öröme rajtunk keresztül tud megnyilvánulni.

Az ország, a hatalom és a dicsőség alapja a remény, melyről Suenens bíboros így vall, amikor arról kérdezik, miért a remény embere:

Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel,
és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében.
Ez késztet minden percben készen állni
a nagy találkozásra.
Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket.
Ez reményem forrása.
A remény embere vagyok: nem emberi érvek,
nem természetes optimizmus táplálja bennem a reményt,
hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik
az Egyházban és a világban,
akár tudunk róla, akár nem.
...
Remélni kötelesség és nem fényűzés.
A remény nem álmodozás,
Ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk.
Boldogok, akik álmodni mernek,
S álmukért kemény pénzzel fizetnek,
hogy testet öltsön az emberek életében.

2022. december 15-én, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Felföldi László pécsi megyéspüspök elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:



Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT.

Nyitókép fotó: Joó Péter

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség