Az új esztendő első napjának estéjén mutatott be szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban. A főpásztor homíliájában megemlékezett a december 31-én 95 éves korában elhunyt XVI. Benedek emeritus pápáról: „aki hitével, szeretetével és szolgálatával erősítette Krisztus Egyházát. Hiszem, hogy ami a lelkében és csodálatos elméjében megfogalmazódott, most Isten színelátásában is megvalósul” – fogalmazott a püspök. A liturgiát követően a Szent Család oltalmába ajánlották a családokat.

Az új esztendő kapcsán homilíájában a főpásztor rámutatott, új időszak következik mind az Egyház és a társadalom, mind pedig személyes életünkben. Aki nem vesz róla tudomást, nem látja a saját életét. Úgy élünk, ahogy 40-50 évvel ezelőtt éltünk, de ez a világ már nem élhető azzal az életformával és életritmussal sem személyes, sem az Egyház életében, és ezt az újat csak hittel és belső erővel lehet megélni. A hit különleges erő és gazdagság, ami két csodálatos lélek, az Isten szeretetének és az ember szeretetének a találkozása. Benedek pápa lelki végrendeletében így ír a hitről:

„Maradjatok állhatatosak a hitben! Ne hagyjátok, hogy összezavarjanak benneteket! Gyakran úgy tűnik, hogy a tudomány – egyrészt a természettudományok, másrészt a történeti kutatások – mintha képes lenne a katolikus hittel ellentétben megdönthetetlen eredményeket felmutatni. Régi időktől fogva megéltem a természettudományok átalakulását és megállapíthattam, hogy éppen ellenkezőleg, a hittel szembeni látszólagos bizonyosságok elenyésztek, mivel nem bizonyultak tudománynak, hanem a tudományt csak látszólagosan illető filozófiai értelmezéseknek, ahogy másfelől a természettudományokkal folytatott párbeszéd során a hit is jobban megtanulta megérteni állításai illetékességének határait és így önnön sajátosságát.”

Egy gondolatnak a súlyát az is megadja, hogy kitől származik – hangsúlyozta a megyéspüspök. A XX. század legnagyobb elméje, a legtisztábban látó gondolkodója, Benedek pápa mondta, hogy vigyázzunk a hitünkre és ne hagyjuk, hogy bárki összezavarja. Most az a legnagyobb műve a gonosznak, hogy megpróbál zavart kelteni a hívő emberek szívében.

1.pdf.01

A hit alapja a béke, ez a nap, újév pedig a béke világnapja. A szeretethez, a családhoz, a közösséghez, az életvezetéshez béke kell – emelte ki a főpásztor. Amikor nincs béke, zavar van, zavarban pedig nincs tervezés, pillanatok vannak csak. A béke a szeretet biztonsága. Olyan erő és alap, amiből képesek vagyunk elindulni, amiből képesek vagyunk önmagunkat és a környezetünket formáló szeretetet megvalósítani. Az első keresztény közösségek ezt a békességet élték meg és adták a világnak, ez volt a legnagyobb üzenetük. Ahogy Benedek pápa fogalmazott, Krisztus a mi békességünk, benne voltak egyek, akiket a korabeli társadalom elválasztott egymástól. Ma a szentmise a keresztény közösség találkozója, az Eucharisztia a béke és a biztonság, amelyre építhetünk, és amelybe belekapaszkodhatunk.

Szent Csalad 2022 03

Az új esztendő sok újat fog hozni mindnyájunk életében. Lesz, aminek örülni fogunk, lesz, amitől megijedünk. Merjünk kezdeni az újjal valamit, mert Isten ebben az újban tud és akar megajándékozni minket. Legyen béke a szívekben, elsősorban a saját szívünkben, hogy tudjunk jól szeretni, jól ajándékozni, és akkor a hit valóban elég erő lesz ahhoz, hogy jól, eredményesen, gyümölcsözően tudjuk végigjárni életutunkat - ezekkel a gondolatokkal kívánt békét és boldog új esztendőt a Pécsi Egyházmegye püspöke.

Szent Csalad 2022 12

Végezetül a liturgia a Szent Család 2022-ben december 30-án tartott ünnepéhez kapcsolódóan a családok lelkipásztori áldásával zárult, a Szent Család oltalmába ajánlva azokat.

A szentmise a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség