pecsi advent alap k

 

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

 

A Pécsi Advent programsorozata is – ebben az esztendőben 18. alkalommal – évről-évre ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogy a karácsony ünnepére való készülettel, békével a szívünkben lehessünk együtt szeretteinkkel. Adventben megtett „útjaink” térben, időben, gondolatban, szavakban és cselekedetben a személyes megújulásunk lehetőségét is magában rejtik. Az idei évben a járványhelyzet következtében számtalan alkalommal vált szükségessé, hogy a korábban jól működő gyakorlatot felülbírálva változtassunk terveinken.

 

A körülmények kompromisszumos döntés meghozatalára kényszerítenek minket is, így a karácsonyra való közösségi felkészülésben is korlátozásokkal kell, hogy számoljunk. Az idei adventi időszakunkban a kulturális programjainkat nem tudjuk megvalósítani, de az elmúlt évek zenei csemegeiből nyújtunk ízelítőt Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása ünnepétől, azaz december 8-ától kezdődően december 20-áig minden nap este 19.30 órától a Pécsi Egyházmegye Facebook oldalán.


A Pécsi advent közös éneke: Kiáltsunk Krisztus hívei - (letölthető PDF)

 

19 December 2021

Cserkészek hozták el Jézus születésének helyszínéről, Betlehemből Bécsen keresztül Pécsre a Születés templomának örökmécseséről vett lángot, mellyel Felföldi László pécsi püspök gyújtotta meg a város adventi koszorújának negyedik, a szeretetet szimbolizáló, lila színű gyertyáját december 18-án, a Széchenyi téren. 

22 November 2021

A Pécsi Egyházmegye idén is színes programokkal várja az érdeklődőket az adventi időszakban. Újdonság lesz a Pécs városával közösen szervezett adventi gyertyagyújtás Pécsett a Széchenyi téren.

15 October 2021

Az idei évtől az adventi elcsendesedésé lesz a főszerep. Szeretnénk, hogy mindazok, akik a Megváltó születésének ünneplését várják, az imádságra, a bűnbánatra és a lelki felkészülésre koncentrálhassanak.

07 December 2020

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

03 December 2019

A karácsonyra való lelki felkészülésben idén már tizenhetedik alkalommal nyújt segítséget a Pécsi Egyházmegye által szervezett Pécsi Advent programsorozat.

25 November 2019

Advent idején immár negyedik éve várjuk ingyenes, de regisztrációhoz kötött múzeumpedagógia foglalkozásokra a gyerekeket a Pécsi Püspökség helyszínein.

22 November 2019

Közel 40 eseménnyel, köztük több iskolai adventi műsorral, múzeumpedagógiai foglalkozással, hangversennyel és komolyzenei koncerttel várja a Pécsi Egyházmegye az érdeklődőket az adventi időszakban.

30 November 2018

Az idei Pécsi Advent programjainak sorában igazi különlegességként szerepel a Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyek magyar helyezettjeinek koncertje. 1978 óta öt alkalommal rendezték meg hazánkban a rangos orgonaversenyt.

19 November 2018

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívta közös készülődésre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket. A Pécsi Advent december 2. és 16. között koncertekkel, múzeumpedagógia foglalkozással, ingyenes idegenvezetéssel várja az érdeklődőket.

04 October 2018

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

25 November 2017

 

A karácsonyvárás meghitt időszaka az advent. A lelki felkészülésben az idén ismét, immár tizenötödik alkalommal megszervezett Pécsi Advent segíti a látogatókat.

26 September 2017

Az adventi időszak lelki előkészületének jegyében immár 15. alkalommal, az idén is meghirdetjük a Pécsi Advent rendezvénysorozatot. A közös együttléteket a valódi várakozás lelkületével szeretnénk átélni, hogy Jézus Krisztus születésére készülve növekedjék bennünk a Szeretet.

23 December 2016

A Pécsi Egyházmegye terei az idei advent alatt valódi közösségi térré változtak, a pécsi székesegyház és a Dóm Kőtár kapuja nyitva állt mindenki előtt, hogy közösségben élhessük meg a várakozás örömét.

17 December 2016

A Pécsi Advent programsorozatának záróeseménye a székesegyház új, nagyméretű betlehemi kompozíciójának bemutatása lesz december 18-án, vasárnap 16.30 órakor. A betlehem átadását követően 18.00 órakor ünnepi szentmise kezdődik, majd a Cappella Quinqueecclesiensis kamarakórus hangversenyét hallhatjuk.

04 December 2016

Idén először nemcsak koncertekkel kedveskedünk az érdeklődőknek, hanem a legkisebbekre is gondolván múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt a gyermekek.

20 November 2016

November 27-én, Advent első vasárnapján kezdetét veszi az új egyházi év és megkezdődik a karácsonyi készülődés. A Pécsi Egyházmegye terei az idei Advent alatt valódi közösségi térré változnak, a pécsi székesegyház és a Dóm-kőtár kapuja nyitva áll mindenki előtt, aki megosztaná másokkal, és közösségben szeretné átélni a várakozás örömét.

22 September 2016

Az adventi időszak lelki előkészületének jegyében a Pécsi Egyházmegye immár 14. alkalommal, az idén is meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot, egyúttal szeretettel várja a híveket a hajnali „Rorate" szentmisékre a november 27-től december 24-ig terjedő időszakban, hétfőtől szombatig, reggel 6 órától a Pécsi Székesegyházban.

22 December 2015

Az adventzáró nagy közös éneklést a 13. Pécsi Advent kurátora, Stauróczky Balázs és Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitotta meg. Többek közt Dunaföldvárról, Tolnából és Siklósról is érkeztek vendégkórusok. A közös éneklést püspöki szentmise zárta.

20 December 2015

Idézet Advent negyedik vasárnapjára:

15 December 2015

A Szent Család című betlehemes játékkal mutatkozott be a Baranya Megyei Fogyatékos Személyek Otthona december 14-én a Dóm-kőtárban. Az előadásra a térségből több, fogyatékkal élő személyekkel foglalkozó intézményt is meghívtak.

13 December 2015

Idézet Advent harmadik vasárnapjára:

11 December 2015

A hajnali szentmise régi hagyománya az adventi időszaknak. A reggel hatkor kezdődő rorátékat évek óva valamilyen átfogó tematika kíséri a székesegyházban: idén a Tízparancsolatra esett a választás, amely a püspöki katekézisek témája is. December 11-én, pénteken a negyedik parancsolat volt a téma, a szülők tisztelete.

06 December 2015

A kedvesem, íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, a hálók fölé emelkedik. (Énekek éneke 2,8-9)

05 December 2015

Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a 2015. december 7-én 19:30-kor kezdődő PTE-MK hallgatóinak adventi hangversenye megváltozott időpontban kerül megrendezésre. 2015. december 10-én a 19:30-kor kezdődő Dergez Zoltán orgonakoncertje helyett lesz megtekinthető a Székesegyházban. A hangversenyen közreműködnek: Radnai Tamás, Balatoni Sándor, Schultz Jennyfer.

30 November 2015

Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.


Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 May
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó - Férfi jellem:
Szigetvár, Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola -
2022. 05. 19. -
Pünkösd - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 06. 05. -
Gyalogos zarándoklat a papi hivatásokért:
Mecseknádasd - Pécs -
2022. 06. 17. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség