„Éheztem és ennem adtatok” (Mt 25,35) – olvassuk a Szentírásban Jézus utolsó ítéletről szóló tanításában, melyet a Pécsi Egyházmegye Mohácson működő Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoportjának önkéntesei maguk is nagyon komolyan gyakorolják mindennapjaikban. A közösség életéről és munkájáról Besenczi Zsolt pécsi egyházmegyei karitászigazgató kérdezte Martina Erzsébetet, a mohácsi csoport vezetőjét.

- Milyen múltra tekint vissza Mohácson a Karitász?

- Városunkban sokáig próbálkoztak azzal, hogy létrehozzanak egy működő csoportot, de az igazi elindulás 2014-ben történt meg. Az akkori plébánosunk nyitott volt az ötletre. Elhívta az Egyházmegyei Karitász igazgatóját, akivel átbeszélték az alapokat, majd az atya támogatása mellett részt vehettem a Katolikus Karitász egyhetes képzési táborában, ahova az ország minden részéből, minden egyházmegyéből delegáltak aktív önkénteseket, csoportvezetőket. Számomra minden új volt, de nagyon nyitott voltam a tanulásra. Amikor hazajöttem, akkor az ott hallott alapelvek szerint nagy erővel elkezdtem a szervezést és egy 15 fős csapattal megalakult az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport.

- Milyen feladatai voltak kezdetben ennek a helyi csoportnak? mohacs karitasz5

- Fejest ugrottunk a munkába, mert láttuk, hogy nagyon sok a feladat. Folyamatosan jöttek a kérések, megkeresések, problémák, de nem csak Mohácsról, hanem a környező településekről is, ahogy kezdett a hírünk elterjedni. Szétosztottuk egymás között a feladatokat, de így is nagyon sok volt a munka és nem igazán tudtuk még, hogyan csináljuk. Eleinte az Egyházmegyei Karitász Központhoz kapcsolódva láttuk el a feladatokat, majd egyre több országosan működő programba kapcsolódtunk be. Szem előtt tartottuk, hogy minek találjunk ki új dolgokat, ha vannak, amik jól működnek? Így mi is elindítottuk az „Együtt a babákért – DM pelenkaprogramot”, a „Tárjátok ki a szíveteket - Nagyböjti adománygyűjtést”, a „Zöldellő kertek” programot, és részt vettünk a „Legyen öröm az iskolakezdés”, és a „LAK-6” programban, adventben pedig a „Tárjátok ki a szíveteket” programon keresztül segítettünk. Aztán szép lassan kialakultak a saját helyi adománygyűjtő programjaink is, egyre többen kezdtek el helyben adományozni.

- Milyen helyszínen kezdtek el dolgozni? Milyen lehetőségeik voltak?

- A legfontosabb volt, hogy támogatást kaptunk a munkánkhoz a plébánostól: használhattunk egy épületrészt egy használaton kívüli plébániaépületben. Aztán egyszer csak olyan dolog történt, amire igazán nem számítottunk... Egy Mohácsról Amerikába elszármazott hölgy felajánlott adományként egy ingatlant, ami régen étteremként működött és a város főutcáján helyezkedik el. A kérése az volt, hogy közösségi célra használja az Egyház. Bacsmai László plébános atya megszervezte, hogy ez az ingatlan legyen a Karitász házunk a városban, hiszen ennél nemesebb közösségi célt nem lehetne találni. Hatalmas összefogással sikerült felújítani, rendbe tenni az ingatlant, és azóta ott működik a szolgálatunk, 371 m2-en. Van közösségi terünk, szociális irodánk, adománykiosztó helyiségünk. Ide tudjuk az adományainkat beraktározni, de sok szép esemény helyszíne is itt van. Csoporttalálkozókat, összejöveteleket, Karitász-képzéseket és lelkigyakorlatokat is szoktunk szervezni.

- Jelenleg miben teljesedik ki a csoport által végzett szeretetszolgálat?

- Az előbb említett programok mindegyikét nagy szeretettel végezzük, az erőforrásainkhoz mérten. Ehhez még hozzájön az „Öngondoskodó Háztartások – Szép Otthonok” program, ami nagyon sok feladatot ad nekünk, de hatalmas segítség azoknak, akik részt tudnak venni benne. Ami még viszonylag új, de szép munka, az az élelmiszermentés. Minden nap a helyi Penny Marketből elhozzuk a még fogyasztható pékárut, zöldség-gyümölcsöt, vegyes élelmiszert, majd kiosztjuk a helyi- és környékbeli rászoruló családoknak. Nagy segítség, hogy az iskolabuszt igénybe vehetjük erre a célra.
Minden évben bekapcsolódunk az egyházmegyei zarándoklatba, amikor több százan mennek gyalogosan Mohácsról Bátára. Ilyenkor a csoportunk végzi az egyik pihenőponton a vendéglátást. De az adventi időben a roráté misék utáni agapékon is szolgálunk. Mintegy 320 angyalbatyu-ajándékcsomagot juttattunk el idén karácsonykor is a nélkülöző gyermekekhez. Segítettünk az Ukrajnából érkezett menekülteknek is, akik a környékünkön szerettek volna ideiglenesen vagy hosszabb időn át letelepedni. Most is támogatunk menekülni kényszerült családokat tartós élelemmel.

mohacs karitasz6

- Ezek szerint a napi teendők sokszor túlmutatnak Mohács határain is?

- Mohács mellett Dunaszekcső, Bár, Kölked, Újmohács, Majs, Udvar, Sátorhely, Kanda is hozzánk tartozik, mint a Mohácsi plébánia fíliái. De együttműködünk a helyi önkormányzat népjóléti osztályával, a Családsegítő Szolgálattal és a Védőnői Szolgálattal is. Ez is kell ahhoz, hogy jól tudjunk segíteni.

- 2024-ben lesz tízéves az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport. Bizonyára számos emlékezetes segítségnyújtásra volt alkalom az elmúlt tíz évben. Van közöttük olyan, amelyik valami miatt kiváltképp emlékezetes?

- Egy háromgyermekes anyuka, aki a negyedik gyermekével volt várandós, megkeresett minket. Egy hónappal azelőtt halt meg a férje Covid-fertőzésben, és nagyon nehéz helyzetben voltak. Bár sikerült egy házat venniük családi összefogásnak köszönhetően, de az ingatlanra nem volt bevezetve a vezetékes víz, így a mindennapokat szinte lehetetlen volt megoldaniuk. Azonnal szervezésbe kezdett a csoportunk. Bevontuk a családot a „Szép Otthonok Programba”, majd a „LAK-6 Program” segítségével sikerült bevezetni a vizet az ingatlanra. Persze szükséges volt hozzá az is, hogy vállalták, a földmunkát a család elvégzi. Majd a plébániai Karitász saját forrásból segített, hogy a házba is bevezessék a vizet, így komfortos lett az otthonuk, az azóta megszületett pici baba is jobb körülmények közé érkezett. Ezen a családon nemcsak tárgyi adományokkal tudtunk segíteni: a serdülő gyermekek nyáron a Balatonakaliban megrendezett Karitász-táborban vehettek részt, ami hatalmas élmény volt számukra. Egyik csoporttársunk, aki hitoktató, azóta rendszeresen tartja a gyerekekkel a kapcsolatot, akik így talán a szentségek vételéhez is járulhatnak majd egyszer.

mohacs karitasz1

- Nem kevés feladat, amit felsorolt. Hogy bírják energiával? Hogyan töltekeznek fel?

- Jelenleg 22 állandó önkéntesből és 10-15 alkalmi segítőből áll a csapatunk. Sokszor veszünk részt közösen szentmisén, havonta van egy csoportgyűlésünk, ahol a közös lelkiélet és szakmai megbeszélésen túl megünnepeljük a születés- és névnaposainkat is. Plébánosunk, Bacsmai László atya is részt vesz ezeken az alkalmakon, van, hogy ő főzi a halászlét. A káplánunk, Fekete Zoltán atya is sokszor csatlakozik hozzánk. A legfontosabb, hogy a Karitászban hittel, közösségben, szeretetben tudunk együtt lenni és így segíteni másokon.

Szöveg: Besenczi Zsolt pécsi egyházmegyei karitászigazgató
Fotó: Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport, Martina Erzsébet

Az interjú a Katolikus Karitász Adásidő című magazinjának 2023/1. lapszámában jelent meg.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség