Az elmúlt napokban több megkeresés érkezett az Egyházmegyei Hivatalhoz, melyben az ifjúsági passió várható idei megtartásáról érdeklődtek. A jellemzően fiatalabb korosztály közreműködésével a pécsi Tettyén bemutatott misztériumjáték ebben az évben nem kerül megrendezésre, de a tervek szerint a jövőre újra színre viszik.

Hazánkban nagyon szép hagyománya van Jézus Krisztus szenvedéstörténete sokféle módon történő megjelenítésének, melyek hozzájárulnak a hívő emberek nagyböjti lelki készületéhez. A Pécsi Egyházmegyében idén több helyszínen, köztük Máriagyűdön és Harkányban is rendeztek nagyszabású passiójátékot, melyeket virágvasárnaphoz kapcsolódóan mutattak be. Mivel mindkét helyszín viszonylag közel van Pécshez, az előadások potenciálisan sok látogatót vonzanak a megyeszékhelyről is, ahol pedig egy új kezdeményezés részeként tavaly indult útnak egy minden életkort megszólító rendezvény a város és vonzáskörzetében élők számára. Valóságos kereszthordozással egybekötött városi keresztutat szerveztek április 1-jén a történelmi belvárosban egy nagy méretű, fából készült feszület 14 stációk keresztüli hordozásával, szentírási szakaszokkal, elmélkedésekkel, énekekkel, versrészletekkel a Pécsi Nemzeti Színház művészei és plébániai közösségi csoportok közreműködésében.

A Pécsi Egyházmegye ifjúságpasztorációs munkatársai további lelkiségi programokkal készültek a nagyböjti időszakban, melyekről előzetes híradást több információs csatornán is eljuttattak az érintett korosztályhoz.

Az egyes rendezvények előkészületi munkálatai sok-sok szakember együtt gondolkodásának eredményeként már hónapokkal, azok megvalósítása előtt elkezdődnek. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal gondos mérlegelést követően idén úgy határozott, hogy Pécsen városi keresztutat és ifjúsági passiót nem rendez meg ugyanazon évben. A páratlan években keresztutat, a páros naptári években pedig ifjúsági passiót tart, melynek eredményeként idén városi keresztút szervezését valósította meg a Hivatal, jövőre pedig az ifjúság által megálmodott misztériumjátékot láthatjuk ismét.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség