A magyarszéki Sarutlan Kármelita Nővérek kiadásában (és részben szerzőségével) már számtalan fontos lelkiségi, teológiai mű látott napvilágot. Bizonyságául annak, hogy a katolicitás nemcsak hitbéli jelenlét, de műveltségi hagyomány is. Hogy a műfaji és szemléletmódbeli változatosságot érzékelhessük, példaképpen hadd hivatkozzam három kiadványra a frissebbek közül. A Magyar Kurírból átvett írást közöljük.
A Karmel lelkiségéhez kitűnő bevezetőt nyújt a Csendből született tűz című kötet. Fr. Marie-Michel OCD munkája (ford. Dőry-Richard Andrea, 2017) történeti áttekintéssel, bibliai filológiával is szolgál, miközben a karmelita hagyomány legnagyobb alakjainak szakrális portréját festi föl. Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János és Lisieux-i (Kis) Szent Teréz örökségét gondosan kommentált szöveghelyek idézik meg; a filigrán könyvecske a Karmel kettős – szemlélődő és missziós – lelkületét részletezi és magyarázza. „A bálványok és a zaj civilizációjában” (21.) erre alkalmasint szükség is van. Hűség és változás egymást támogató mozdulatai, avagy a „szeretet kockázata” (32.) nógathat közelebb a belátáshoz: „Isten azért született meg Betlehemben, hogy nálunk lakjék” (19.). Türelem, várakozás, alázat, szabadság és bizalom nélkül, mondja a könyv, a „Csendből született tűz” (75.) melegét, azaz a Karmel profetikus misztériumát sem élhetjük meg igazán. Szellemi felnőttkorunkba a lelki gyermekség segíthet át: „Ismét rá kell találnunk az imádság útjaira, hogy siettessük a szív civilizációjának eljövetelét.” (45.)
A Jézusban hinni című kiadvány (ford. Szigeti-Cseke Zsuzsa, 2017) szerzője Ruth Burrows OCD. A norfolki Rachel nővér egyetlen téma köré rendezi gondolatait: hogyan higgyünk jól Jézusban? Világosan érvelő stílus vezeti végig az olvasót a szeretetből forrásozó megismerés lélektanán, a „misztikus világosság” (56.) egyéni útjain, „a hit böjtje”, vagyis az „Isten utáni éhség” (123.) tanulságain. Ez a logika nem elégszik meg a négy fal közti eredményekkel; horizontján az emberiség sorslehetőségei is földerengenek: „A világot nem a nagy társadalmi tervek alakítják – bármennyire fontosak is lehetnek ezek –, hanem férfiak, nők és gyermekek, akik megtanulják szeretni a hozzájuk is legközelebb állókat, lemondva önmagukról, hogy másoknak adhassák magukat.” (96.) (Lásd még: „Törekednünk kell olyanná tenni a világot, hogy jobban sugározza Istent.” [117.]) A személyes hitélet természetszerűleg közösségi dimenzióban teljesedik ki – föltéve, hogy az önátadó hajlandóságot nem narcisztikus fejlődésvágy, hanem óvatos istenismeret táplálja: „Az ima nemcsak egy feladat az életben – még csak nem is a legfontosabb feladat –, hanem maga az élet.” (135.) (Vö. „…a szentség éppen a hétköznapiban rejlik” [152.].) – „Semmi haszna sok időt töltenünk imával, és nagy feneket kerítenünk a lelki életnek, ha magatartásunkat másokkal szemben nem a lelkiismeretes becsületesség, igazságosság és kedvesség jellemzi.” (113.) (Más szavakkal: „Istennek való önátadásunk lényegéhez tartozik, hogy embertársunknak is átadjuk magunkat; előbbi nagymértékben, sőt szinte teljes egészében az utóbbiban valósul meg.” [140.])
Jeges Mirjam OCD-nek immár a hatodik kötete a Megtérésről megtérésre (2022). Mint a korábbiakban, ebben is a lélektan fölé boruló transzcendenciát hívja segítségül a szerző. Érzékeny és avatott fejezetekben vezet végig a mindennapi kérdésekre adható ünnepi válaszokon, híven az alcímhez (A krízisek mint esélyek) – és illeszkedve az utóbbi esztendők olvasói igényeihez is. Hiszen külön könyvtárakat tölthetnének már meg azok a könyvek, melyek a – testi, lelki vagy szellemi – válságára ráébredő embert szólítják meg, betűk engesztelő orvosságát ajánlva a sorstraumákra. Jeges Mirjam a megpróbáltatások, megtöretések új utakat nyitó szerepét tudatosítja fejezetről fejezetre; a türelem, a nyitottság és a bizalom erényeit ajánlva eszközül ahhoz, hogy az identitásválságok soraként is értelmezhető élet ne csak elviselhető legyen, de létté is formálhassuk: „Ez a legnagyobb alkímia, amit meg tudunk tenni: Istennel együtt források völgyévé változtatni a Siralom völgyét.” (12.) A könyv visszatérő tétele, hogy ha a dolgokon nem is, a dolgokhoz való hozzáállásunkon változtathatunk – amint Isten léte nem, de jelenléte rajtunk (is) múlik. Ebben „egzisztenciális istenismeret” (19.), „kreatív szétesés” (30.) és „ősbizalom” (150.) egyaránt szükséges, ha „krisztusi nagykorúságra” (66.) akarunk eljutni. Mindeközben tanácsos – a kísértések ellen – „lelki házat” (108.) is építenünk, hogy a szolgálatos önátadás – a kegyelem kínálta szabadság – „világ-családunk” (141.) életét is építse. Légy te magad is vigasztaló, szól a kiáradó vigasz tanítása a kötet utolsó, harmincadik fejezetének címében. Itt olvassuk azt a mondatot is, mely akárha a teljes gondolatmenet mottója volna: „Minden szeretet a nehéz időkben válik éretté.” (189.)
Sarutlan ösvényekre hív mindhárom kiadvány, illetőleg a magyarszéki karmeliták teljes könyvtermése. Éltetőek ezek az olvasati zarándoklatok – „Mert a te életed a mi utunk” (Kempis Tamás: Krisztus követése, ford. Jelenits István).
Forrás: Magyar Kurír / Szöveg: Halmai Tamás, Fotó: Lambert Attila
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
