A jó pásztorról hallva szemünkbe ötlik egy kép, melyen Krisztus vállára veszi az elveszett bárányt, s viszi vissza a nyájhoz. Húsvét negyedik, a Jó Pásztor vasárnapjához kapcsolódva Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, a pécsi székesegyház plébánosa elmélkedését adjuk közre.

A Jó Pásztor vasárnapján a szentírási olvasmányokból Krisztusra, mint jó pásztorra tekintünk. De pásztoroknak mondjuk azokat is, akik közösségeinket vezetik, akik a gondunkat viselik: a lelkipásztorokat. A Jó Pásztor vasárnapján értük is imádkozunk, valamint azokért a fiatal férfiakért, akik meghallva az isteni szót, a papi vagy a szerzetesi hivatást választják, és imádkozunk azokért a fiatal nőkért is, akik az szerzetesnői hivatást választják. Mégis nem pusztán a megszentelt életnek eme formáiról szeretnék szólni.

A Jó Pásztor vasárnap másik neve hivatások vasárnapja. Hivatása pedig minden keresztény embernek van. A Krisztushoz tartozó ember, aki találkozott vele és ezért követi őt, meghallotta Jézus hívó szavát és megy a pásztor után. Hogy kinek mi a konkrét hivatása és az Egyházban hol találja meg a helyét, hol találja meg a szolgálatát, az mindnyájunk egész életre szóló feladata. Feladatunk keresni, hogy Isten hogyan szólít meg minket, a közösségben, melyhez tartozunk, hogyan tudjuk betölteni a küldetésünket?

Mondhatnánk azt is, hogy ez a vasárnap mindenkinek a vasárnapja. Nemcsak a pásztornak, a jó pásztornak, hanem a nyájnak, a jó nyájnak is a vasárnapja. Ahogy a szentmise kezdő könyörgésében kértük, hogy jusson el a hívek gyönge nyája oda, ahova előttünk eljutott, ahol előttünk ment Jézus, a mi erős pásztorunk. Mi mindannyian őt követjük, az ő hangjára figyelünk, utána megyünk.

Sok esetben az Istent pásztorként írja le a Szentírás, mert az Istenben felismerik mindazt, amit egy pásztornál látnak. Isten a pásztor, táplál bennünket, gondoskodik rólunk, az igaz útra vezet bennünket, elveszi a félelmet a szívünkből. Még akkor is, hogyha a halál lehelete vesz körbe bennünket, akkor sem remeg meg a szívünk. Mert Isten az, aki biztonságot ad nekünk, akire úgy tekintünk, mint jó pásztorra, aki gondoskodik a rábízott nyájról, eteti, itatja őket. Olyan vidékekre vezeti, ahol a nyáj jól érzi magát, ahol nem árthat a nyájnak senki, mert megmenti minden veszedelemtől. Ilyen egy földi pásztor, és ilyennek látjuk, sőt még inkább ilyennek látjuk az égi pásztort, az Istent.

Aztán pásztornak írják le az eljövendő Messiást, sőt Jézus is azt mondja magáról János evangéliumában, hogy ő a jó pásztor. János evangélista, Jézus szavait közvetítve mondja, hogy a juhok hallgatnak a pásztor szavára. A juhok megismerik a pásztor hangját. A juhok követik a pásztorukat. Gondoljunk csak bele, mennyire személyes dolog valakinek a hangját megismerni sok másik hang közül. Miként az édesanya, aki megismeri, ki tudja hallani gyermekének hangját a zűrzavarban is. Vagy amikor egy ismerős hangját meghalljuk, felismerjük más hangok között is, mert közünk van hozzá, szívünk összetartozik, szeretjük őt. Tudjuk, hogy az ő, és nem más. Egyértelműen azonosítani tudjuk a másikat, hiszen személyes, közeli kapcsolatban vagyunk.

A Jó Pásztor nevén szólítja a bárányokat. Valakinek megtanulni a nevét, valakinek nem elfelejteni a nevét, valakit néven szólítani… Különösen keresztnéven, nem csak a vezetéknéven, nem csak urazni, hanem megszólítani azon a néven, ahogy odahaza is hívják, ahogyan a legközelebbi barátok hívják, megint csak igazán személyes kapcsolatot jelent. Közelséget. A pásztor így szólítja a nyájat. Saját nevén szólítja. Kicsit az a benyomásunk, hogy túloz az evangélista, Jézusnak a szavai túlzók. Pedig mindez nem túlzás, valóban ismeri a nyáj a pásztor hangját, ahogy a pásztor is megismeri a nyájat, és egészen közelről ismeri. Az, hogy különbséget tud tenni a sok, számunkra teljesen azonos kinézetű bárány között, az abból a kapcsolatból fakad, ami a pásztorkodás sajátossága: hosszú időn keresztül együtt van a pásztor és a nyáj.

Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus, egyházi író a János evangéliumáról írt magyarázatában leír egy történetet, ami a huszadik században történt egy vihar idején. Két pásztornak a nyájai egy barlangban kaptak helyet és a bárányok összekeveredtek. Mikor elállt a vihar, kimentek a barlangból, azt gondolta volna a felületes szemlélő, hogy ez a két nyáj többé szét nem választható. De mindegyik pásztor a saját módján, különböző hangon kezdte hívogatni a bárányait és a bárányok ismerték pásztoruk hangját, s hiba nélkül a két nyáj szétválasztódott, pusztán a pásztor hangjára.

Azt gondolnánk, hogy túlzás az, hogy ismeri a pásztor az összes bárányát… De nem túlzás ez sem, hiszen annak idején, mikor letelt a nap és összegyűjtötték a nyájat, számba vették. Egyesével engedték be a karámba, mindegyiket megtekintették, megvan-e mind, kell-e ápolni, nem lett-e beteg, nem szerzett-e sérülést valamelyik. Ha kellett, a pásztor gyógyította a bárányt. Gyökössy Endre még azt is leírja, hogy a pásztor mindegyik báránynak nevet is adott, hiszen az ember szeret elnevezni mindent. Mert megismeri a pásztor a bárányait. Hogyha pedig mindezt a mi Pásztorunkra vonatkoztatjuk, Istenre vagy Krisztus Urunkra, akkor hihetetlenül mély ennek a vasárnapnak az üzenete: az Úr törődik velünk, újra és újra számba vesz bennünket, néven szólít mindnyájunkat, egészen közelről ismer, bekötözi sebeinket, orvosolja bajainkat. Mi pedig, hogy ha rá hallgatunk, rá figyelünk, az ő szavát megismerjük, követni tudjuk, nem megyünk el a szirénhangok irányába, nem megyünk a béres a szavára, hanem egyedül a mi pásztorunkat követjük.

A jó pásztorról szóló evangéliumi részletben Jézus azt mondja magáról, hogy „Én vagyok az ajtó a juhok számára” (Jn 10,9). Ő az ajtó! Az ajtónak a rendeltetése, hogy át lehessen rajta menni. Jézus azt is mondja: „Kivezetem őket és ők jönnek utánam” (Jn 10,9).  A választott nép megtapasztalta a bezártságot az egyiptomi fogságban, amikor be voltak zárva a szolgaság házába. A húsvét által Krisztus az, aki újra élte az akkori húsvétot, a szabadulást, saját életáldozata révén kivezet minket a személyes, egyiptomi fogságunkból, a bűnnek és a halálnak szolgaságából és kivezet ebből az állapotból. Mi, akik figyelünk az ő szavára, hallgatjuk a hangját, megyünk utána, mert ő vezet bennünket. Ő az ajtó, amelyen kijuthatunk ebből a halálközeli állapotból. Ő az ajtó, mely által megszabadulhatunk ebből a helyzetből. De ő az az ajtó is, melyen keresztül, a hozzá való tartozással egy közösségbe léphetünk be, mely az üdvösség felé vezet bennünket.

Annak idején, mikor a nyájat éjszakára összehívták, karámba vezették, melynek volt egy ajtaja, amely nem tulajdonképpen egy nyílás volt az ajtó helyén. Itt vezették be a bárányokat egyesével. Ez elé feküdt a pásztor éjszakára, minthogy az ő teste képezte az ajtót, rajta keresztül éjszaka nem ment ki bárány. Ez a kép mutatja számunkra megint a pásztor gondoskodását, oltalmazását, hogy védi azokat, akik rá vannak bízva. A mi Jézusunk ilyen ajtó, ilyen pásztor. Így kapcsolódik össze ez a két mondás: „Én vagyok az ajtó én vagyok a pásztor”.

Jézus nem önmagáért él, hanem másokért, az életet szolgálja, azért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen, ahogy az evangéliumban Jézus maga is mondja. Péter apostol, aki egyike volt a tizenkét tanítványnak, maga is pásztoremberré válik. Ugyan halász volt, de a föltámadás után, Jézussal találkozva, Jézus rábízza a közösséget: „Legeltesd juhaimat” - mondja neki Jézus. De mindez csak azután történik meg, hogy Péter engedte magát vezetni, hogy ő maga engedte, hogy Jézus rátekintsen, számba vegye és meggyógyítsa. Mindez azután történhetett csak meg, hogy a sebesült sérült mesterét eláruló Péter a szeretetéről nyilatkozott. Péter apostol vezetett volt, nyájhoz tartozott, és így vált vezetővé, pásztorrá. Péter apostol az Apostolok cselekedeteiben pünkösdkor ebből az eseményből táplálkozva él, beszél. Maga is átélte a szabadulást, a menekülést és az lett a küldetése, hogy másokat is ebben segítsen, hogy másokat is megmentsen. Ebből az élményből táplálkozik a levele. Ő meghalt a bűnnek, hogy az igazságnak éljen és erre akar segíteni mindenkit, akit Jézus rábízott, az ő pásztorságára, hogy megtérjünk a gonosztól, és lelkünk oltalmazójához, pásztorához térjünk, hogy ne legyünk többé tévelygő juhok, hogy valóban az igaz pásztorhoz tartozzunk.

Imádkozzunk a pásztorokért, hogy legyenek ők maguk is vezetettek, engedjék magukat gyógyítani, engedjék magukat az üdvösségre vezetni, engedjék, hogy őket is pásztorolja a Legfőbb Pásztor. Imádkozzunk minnyájunkért, a nyájért is, hogy legyenek jó pásztorai, legyenek, akik vezetnek bennünket ilyen önfeláldozó módon.

Különösen mélyen érint bennünket ennek a vasárnapnak az üzenete, amikor Szentatyánk, Ferenc pápa látogatást tett hazánkban. Talán személyesen nem tudtunk részt venni az egyes helyszíneken, mégis a szívünk mélyén követve az eseményeket, érezzük, hogy igazi pásztorként jött közénk, olyan pásztorként, aki tanít, vezet bennünket, ismeri a bajainkat, aki gyógyulást akar kínálni nekünk. Ferenc pápa mindnyájunkat igyekezett megszólítani, legyen bármilyen a helyzetünk, legyünk bármilyen gondban, legyünk bármilyen hivatásban. Imádkozzunk érte is! Kérjük az Urat, hogy gyönge nyájként tudjuk követni Krisztust, az erős pásztorunkat az üdvösség útján.

A Jó Pásztor vasárnapján a pécsi székesegyházban bemutatott szentmise megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség