Bensőséges hangulatú találkozón látta vendégül Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegyében szolgáló papok és papnövendékek szüleit május 31-én Pécsett, a Dóm Kőtárban. 

A hagyományosan évente megrendezett találkozón a résztvevőknek lehetőségük nyílik megosztani egymással családjaik és gyermekeik papi pályához kötődő örömteli, vagy éppen küzdelmes szakaszainak nehézségeit, történéseit.

papszulo17

A főpásztor kifejezte háláját és köszönetet mondott a mintegy 30 megjelentnek azért a szülői szeretetért, mely által a családokban megszülethetett és beérhetett egy-egy papi hivatás.

papszulo 2

A találkozón a hozzátartozók a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont növendékeinek zenés előadását hallgatták meg, melyhez kapcsolódva a Felföldi László elmondta, minden fiatal hivatása nagy ajándék egy családban. A papszülők gyermekeinek hivatása, hogy rátaláltak életük karizmájára, mint ahogy a zenés műsorban közreműködő gyermekek is rátaláltak saját karizmájukra, melyet aztán elkezdtek formálni, alakítani. A papnövendékek öt évig papi szemináriumba jártak, ahol elsajátították, hogyan kell saját karizmájukkal bánni, mint ahogy egy hangszert is meg kell tanulni megszólaltatni.

Addig lesztek boldogok és szabadok, ameddig a talentumotokkal tudtok a saját magatok, a család vagy a közösség javára szolgálni, és akkor mindig ajándékai lesztek a világnak és valahogy így van ez a papi hivatással is

– fogalmazott Felföldi László. A papszülői találkozó szentségimádással folytatódott a székesegyházban, melyen a résztvevők Isten kegyelmét kérték gyermekeik hivatására, papi szolgálatára, majd a program közös ebéddel zárult a Magtár Látogatóközpontban.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség