Jézus Szent Vérének ünnepét kétnapos búcsúval ünnepelték július 8-án és 9-én a bátai kegyhely Szent Vér-bazilikájában. Az ünnepi szentmisét a búcsú második napján dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, koncelebrált dr. Nyúl Viktor, a kegyhely plébánosa. A liturgián a Szent Sír Lovagrend képviselői is részt vettek, de érkeztek hívek a Pécsi Egyházmegyén innen és túlról is: Bajáról, Sükösdről, Bátaszékről, Pécsről, Várdombról, Szekszárdról, Kecskemétről, Kecelről, Dunaszekcsőről és Nagynyárádról is, többen ünnepi népviseletet öltöttek magukra a jeles alkalomra.

Jézus Szent Vérének ünnepét korábban csak Magyarországon ülték, mégpedig augusztus 8-án. 1849-ben IX. Piusz pápa az egész Egyház számára előírta az ünnep tartását – július 1-jére.

bata bucsu07

A Szent Vér egyetlen magyarországi kegyhelye Bátán található. A kegytemplom a falu fölötti dombon, az egykori bencés apátság helyén áll, amelyet még Szent László király alapított 1093-ban. A hagyomány úgy tartja, hogy 1350 körül a monostortemplomban szentmisét bemutató pap kezében az átváltoztatott Szentostya vérezni kezdett és ez a jelenség két évszázadon keresztül folyamatosan látható volt. Ennek az eucharisztikus csodának köszönhető, hogy a 15. század elejére Báta országos hírű zarándok- és kegyhellyé vált, ahova még a királyaink is elzarándokoltak. 1434-ben IV. Jenő pápa adományozott búcsúi kiváltságot a kegyhelynek.

bata bucsu24

A történelmi idők kegyhelyhez fűződő emlékeinek a méltatásával kezdte a szentmise homíliáját dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is, akinek szentbeszédét az alábbiakban közöljük:

Főtisztelendő Plébános Atya, Tisztelendő Diakónus Testvérek, Kedves Szent Sír Lovagok, Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Tomori Pál kalocsai érsek, aki vértanúként esett el a mohácsi csatában öt másik püspökkel és az esztergomi érsekkel, utoljára itt, Bátán mutatott be a szentmisét, és itt áldozott meg II. Lajos királyunk is. Tomori Pálnak idén évfordulója van nálunk Kalocsán, hiszen 500 évvel ezelőtt 1523. február 4-én VI. Hadrianusz pápa kinevezte őt kalocsai érseknek. Bár már nem akart katona lenni, de érsekként feladata volt, hogy a végvidéket is védelmeznie kell, holott ő már belefáradt a csatározásba, s ferences barátként élte Istennek szentelt életét, de a pápa parancsa szent volt a számára, így vállalta el az érsekséget, s tudjuk hogyan végződött az élete 1526. augusztus 29-én több ezer magyar vitézzel, papokkal, püspökökkel s a királlyal az élen. Rá is emlékezünk a Szent Vér búcsún.

Amikor idejött a királyi sereg, már akkor több mint ötven éve Jenő pápa által elismert kegyhely volt Báta, a középkor nagyon híres zarándokhelye, ahol korábban csoda történt a kifolyó szent vérrel, ami a bor állaga a kehelyben, de külső formájában lényegében Krisztus vére, mely, amikor kifolyt az oltárra, akkor a valóságos vér tulajdonságaival rendelkezett. Ez az isteni csoda akkoron sokakat idehozott, volt, aki itt gyógyult meg, a nádor testvére is, aki a paletói fogságából jövet még a bilincseit is itt hagyta hálából az Istennek. Még Mátyás király is idejárt több esetben, s van benne valami gondviselésszerű, hogy pótolták a megsemmisült ereklyét – mivel a török hódoltság alatt nemhogy az ereklye, de a templom és a falu is teljesen elpusztult 1538-ban.

2018-ban Garamszentbenedekről kapott a templom egy ereklyét, melyet a király szerzett meg korábban a Szentföldről. Itt van ennek az ereklyének egy piciny része, mintegy összekötve a mai Magyarország területét a történelmi Magyarország megmaradt kolostorával, ahonnét az úrkoporsó is való, mintegy egyesítve Krisztus vére által a magyar kereszténységet. Azóta ez a templom kiváltságokat kapott: bazilika minor, azaz kis bazilika címet. Mint tudjuk nagy ünnepek voltak itt pár évvel ezelőtt 2014-ben és 2015-ben.

Most is itt vagyunk és ünneplünk a Szent Vér hónapjában. A katolikus egyház júniust Jézus Szent Szívének, a júliust Jézus Szent Vére tiszteletének szenteli, s erről emlékezünk meg. Azt is el lehet mondani, hogy ez a templom most 85 éves, 1938-ban az Eucharisztikus Kongresszus évében épült föl. Személy szerint nekem azért is kedves ez külsőre is, mert egyik kápláni helyemnek a temploma kísértetiesen hasonlított erre a templomra. Nem csoda, hiszen ugyanaz volt a tervezője, Lechner Loránd. A pestújhelyi templom az, ha valaki arra vetődik a XV. kerületben, akkor azt hiszi, hogy Bátán van, csak talán a tornyuk különbözik.

A Szent Vér jelentése többrétegű. Ma reggel is hallottam a rádióban, hogy kérik a véradókat, mivel nagyon kevés a nyári időszakban az életmentő vér, hogy menjenek és adjanak vért, mert aki véradással segít másokon, nem is egy emberen, hanem hármon is tud segíteni. A véradás szlogenje, hogy ez a szolidaritás jele, csatlakozz hozzá, mert életet menthetsz általa. Igen, életet menthetünk még a mai fejlett orvostudomány mellett is, mert nélkülözhetetlen a valódi, emberi vér. Bár a biológiai valósága is nagy tiszteletet kíván, még a templomban is lehet hirdetni.

Volt korábban egy kápláni helyem Valkón, ahol a szentmisén kihirdettük, hogy véradás lesz. Csodák csodája, a nép libasorban ment vért adni. Én is, mint fiatal káplán jópéldával mentem, mert eljöttek oda, ahol tudták, hogy olyan hívek vannak, akik készségesek a másokon való segítésben. Már önmagában is nagy dolog a vér és a véradás, ami aztán megnemesedik az emberi gondolkodásban és az eszmeiséget is magára ölti. Érdemes belenézni a szállóigék könyvébe, vagy az irodalomban mennyiszer említik a vért, mint az áldozatnak, a hősiességnek, az együvé tartozásnak a jelét. Van is egy majdnem slágernek számító ének, hogy: „Egy vérből valók vagyunk.”

A vér sok mindent jelent, de az emberi jellemnek is a kifejezőjévé vált. Mikor azt mondják, hogy hideg vérrel gyilkol valakit, nagyon kegyetlen ítélet egy emberről. Van, amikor azt mondják, hogy szinte vérző szívvel ápolta a betegeket, ez pont az ellentéte, hogy mindent odaadott volna a másik ember számára. A vér az emberi jellemnek is a kifejezője, hányszor mondjuk azt, hogy ismerünk valakit származásában is: az apjának, vagy a nagyapjának a vére van benne, mert ugyanolyan jellemvonásai vannak. Itt már felemelkedik a vér egy magaslatra.

A vér minden vallásban szent jelleget öltött, különösen a kinyilatkoztatott vallásban, legyen az Ó- és Újszövetség. Az Ószövetségben nagyon fontos parancsok és intelmek fűződnek a vérhez, mert azt a régiek is tudták, hogyha valakinek kiontják a vérét, az meghal, mert úgy gondolták, hogy valamiképpen az élet hordozója. Márpedig az élet ura az Isten, nem az ember, az Isten. Ezért minden parancsolat morális, erkölcsi jelleget kap a vérrel kapcsolatosan. De amíg az Ószövetség nem jutott el az Újszövetség magaslatára, átkokat is fűzött hozzá. Ha valaki kiontja másik embernek a vérét, az ő vérét is ki kell ontani, az átkozott legyen. A vér miután Isten tulajdona, azt nem lehetett elfogyasztani. A vérnek a tilalma arra is vonatkozott, hogy óvakodni kellett még az állati vértől is. EZ gondot jelentett még az ősegyházban is, hiszen annak első hívei zsidókból verbuválódtak, akiket még úgy neveltek, hogy nem lehetett vért fogyasztani.

De az Újszövetségben már fölszabadultak, amikor pogánnyá és kereszténnyé lettek, és akkor felmerült a kérdés, hogy ehetünk vagy nem ehetünk állati vért. Azt mondták az apostolok, hogy meg ne botránkoztassanak másokat és inkább ne fogyasszanak vért.  Ez a morális dolog a mai időkben is helytálló, amikor azt látom, hogy valaki aggályosan nyúl egy kérdéshez – bár meg vagyok győződve, hogy egyáltalán nem bűn, de hogy ne botránkoztassam meg az illetőt, akkor inkább ne tegyem meg, mert fontos az, hogy a mások épülését szolgáljuk. Amikor az Újszövetségben eljutott a kinyilatkoztatás a csúcspontra, akkor a vér megistenült, mert az utolsó vacsorán az Úr Jézus a vértilalmat föloldotta. Addig az állt, hogy véres áldozat az Istennek nem kell, mert ha sok véres áldozatot is mutattak be, vért nem lehet fogyasztani. Amit nem kívánt az Isten az Ószövetségben az embertől, hogy föláldozottá váljék, azt elfogadta a Fiától: „Ez az én vérem kelyhe, mely kiontatik a bűnök bocsánatára. És hozzáteszi: „Igyatok ebből mindnyájan”. Ez apostolokban nagyon mély gondolatot ébresztett, mert addig nem lehetett vért fogyasztani, s az Úr Jézus azt mondja, igyunk belőle, mert az én vérem kelyhe.

A Katolikus Egyház nem azért nem áldoztat két szín alatt, mert nem tartaná meg a törvényt, hanem éppen a tiszteletből. Mindig féltek tőle, hogy kicsöppen, amikor úgy fogyasztják a Szent Vért, hogy a kehelyből isznak. Krisztus Teste önmagában is hordozza Krisztus vérét, ezért csak nagy alkalmakra, nagy óvatosággal szűkítették le a két szín alatti áldozást. Amit az Úr Jézus tett az utolsó vacsorán mintegy elővételezve, másnap a kereszten beteljesedik, betöltik az Írást, hallhattuk az evangéliumból, átüti a katona lándzsája az oldalát, a szívét, és onnan vér és víz folyt ki. Jelképe volt ez az Ő életáldozatának, a szentségeknek. A víz jelképe a keresztségnek, amely az első és legfontosabb szentség és az Eucharisztiának, Krisztus vérének. Ez misztérium, egy titok. Az apostoli egyházban továbbgondolásra volt ítélve ez a gondolat, mert nem elégedtek meg az apostolok csak a jézusi tőmondatokkal, hanem a Szentlélek hatására fejtegetik, hogy mit jelent számukra Krisztus vére. Mondják, hogy engesztelés, az Isten nem akarja a bűnös halálát, de az engesztelést az igazságossága és az ő szentsége megkívánja és elfogadja. Ezt helyettünk Jézus megteszi elsőként, hogy ne csak bűnbocsánatunk legyen, hanem engeszteljük Isten fölségét és szentségét. Ez egészen távolálló gondolat a mai emberektől, mert akinek még bűntudata sincs, még azt sem fogadja el, hogy ő elkerüli a bűnöket, mindig kimagyarázza, így benne aztán egyáltalán nincs meg az engesztelésnek az érzése és gondolata.

Aztán ott van a megszentelés, hogy szentté váljunk. A Jelenések könyvének vagy egy szép látomása, mikor a patmoszi látnok, föltételezhetően Szent János evangélista, látja az üdvözülteket, akik mennek az Isten elé. Érdekes dolog történik, mondja, hogy kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, akik fehérre mosták lelküket Krisztus vérében. Ez is egy isteni paradoxon, hogy a vér fehérre mossa, tisztává mossa, megszenteli az embert. Mert az Isten elé nem lehet másképp lépni, megkívánja az ő szentsége. A halottakért való imádságnak is ez a lényege, amikor az illetőnek itt maradt adóssága miatt imádkozunk – mert valamiképpen minden ember valamiféle adósságot hagy itt a földön. Nem a banknál marad hitelre kell gondolni, hanem a bűnöknek, a gyarlóságoknak az adósságára, a vérrokonságban a vér kapcsolatára, mikor valakit megdorgálnak, hogy a nagyapja, vagy az apja vére van benne, mert azoknak is voltak viselt dolgai.

Mondják azt is, hogy ne a viselt dolgai alapján emlékezzünk valakire, hanem imádságos lélekkel, hogy az Isten elé úgy kerüljön, s Krisztus vére ezt adja nekünk, a megszentelést, a megtisztulást és ez üdvösségünknek a váltságdíja. Megtehette volna az Isten, hogy azt mondja - ahogy a világegyetemre is kimondta, hogy legyen - megbocsátottam, üdvözültök. De valami mást iktatott be, Krisztus életének a váltságdíját. Ott nem a fizikai dolgon van a lényeg, a szenvedésen, bár az hozzájárult, hanem a lelkületen. Jézus Krisztusnak az Atya iránti teljes hűsége és szeretete, a lelkülete adta meg nekünk az ő életáldozatának a valóságát. Tőlünk is azt kéri, hogy a lelkületet próbáljuk elsajátítani, ami az övé. Emberi szenvedésünkben is, ami kikerülhetetlen az emberi életből, próbáljunk meg Krisztus lelkületével szenvedni.

Ezeket a gondolatokat a keresztény hagyomány még tovább gondolta. A Krisztus vére-litánia szinte egy egész sor jelzőt fűz Krisztus véréhez, hogy mit jelentett számunkra, milyen hatása van. A vértanúk erőssége Krisztus vére - mondja a litánia – ha már a keresztény emberek vére is meg tud erősíteni másokat.

Épp a héten hallhattuk, hogy Ferenc pápánk egy bizottságot létesített, az új vértanúk bizottságát, mert sokkal többen haltak meg az elmúlt években, évtizedekben, mint a kereszténység ókorában, oly sok ezer vértanúja volt az elmúlt éveknek, évtizedeknek, az elmúlt évszázadnak, de milliókra rúg ma is a számuk vagy a fundamentalista iszlámtól, vagy az ateista rendszerektől vagy most sokszor már a szélsőséges liberális gondolkodás miatt is vértanúkká lesznek a keresztények sokfelé. Krisztus vére mindannyiunknak erőssége.

Az európai kereszténységnek kell a megerősítés, mert lagymataggá vált, a legkisebb áldozatokat sem akarja már vállalni, holott a keresztény életért ma is sokan életüket adják. Ott van a Szent Vér litániában, hogy Krisztus vére a híveknek lelki békéje és gyönyörűsége – erre is óriási szükség van ebben a háború dúlta világban, amelyikben élünk, hogy legyen béke, megnyugvás, mert nem akar Európa, nem akarnak a hadakozó felek békét. Ezrek, százezrek halnak meg a semmiért, sok családra szenvedést hozva. Krisztus vére a lelki békének legyen a forrása és gyönyörűsége.

Talán búcsúfiaként ezt is kérhetnénk s vihetnénk haza magunkkal. Egyrészt a lelki megerősödést, hogy ki merjünk állni hitünkért, vállaljuk érte a szenvedést és vállaljuk a nehézségeket. Ugyanakkor kérjük a kereszten meghalt Krisztustól, hogy az ő vére adjon nekünk lelki békét s lelki örömet, mert nagy szükségünk van rá ebben a világban és olyan erőt ad nekünk, ami a mindennapokhoz, az élet terheinek elfogadásához, elviseléséhez isteni kegy és isteni ajándék. Krisztus vére értünk kiontott vér, moss tisztára bennünket, add azt a lelki erőt, ami a vértanúkban volt és add meg a lelki békét mindannyiunk számára. Ámen.

Az ünnepi szentmise hagyományosan körmenettel zárult. A Szent Vér-kegyhely idei búcsúnaptára megtekinthető ITT.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Bátaszéki Plébánia

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 July
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség