A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására a Felföldi László megyéspüspök úr által 2023. augusztus 1-jével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - elrendelt személyi változásokat az alábbi területi változások elrendelésével egészítette ki:

A Pécs-Szent Ágoston Plébániát önálló plébániaként megszüntette, s a Pécs-Szent István Plébániával összevonta. Egyúttal az alábbi templomokat területileg a Pécs-Székesegyházi Plébániához kapcsolta: Havas Boldogasszony-templom, Mindenszentek-templom és Szent Ágoston-templom.

Antal Géza c. apát, plébános urat – miután életkorára tekintettel benyújtotta lemondását a plébánosi hivatalról – felmentette a Pécsváradi Plébánia vezetése alól és köszönete kifejezése mellett nyugállományba helyezte.

Lovász Zsolt hosszúhetényi plébános urat kinevezte a Pécsváradi Plébániára plébánosnak, egyúttal a Hosszúhetényi Plébániát oldallagos ellátásra Pécsváradhoz csatolta.

Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, plébános urat – saját kérésére, köszönetnyilvánítása mellett – felmentette a Pécs-Székesegyházi Plébánia vezetése alól, valamint a hivatalvezetői és püspöki helynöki megbízatása alól és tanulmányi szabadságra engedte doktori tanulmányok befejezése érdekében.

Máger Róbert püspöki irodaigazgató urat – más megbízatásainak érintetlenül hagyásával – kinevezte a Pécs-Székesegyházi Plébániára plébánosnak.

Berecz Tibor pécs-székesegyházi káplán urat felmentette az iskolalelkészi feladatai alól és a Mohácsi Plébániára helyezte át káplánnak.

Fekete Zoltán mohácsi káplán urat áthelyezte a Pécs-Székesegyházi Plébániára ugyanilyen minőségben.

Kovács József püspöki titkár urat – más feladatainak érintetlenül hagyásával – megbízta kisegítéssel a pécsi Jézus Szíve templomban és a Szent Ágoston-templomban, továbbá a Pécs-Székesegyházi Plébánián.

Dr. Kovács Tibor József állandó diakónus úr a jövőben a Pécs-Székesegyházi Plébániához kapcsolódva végzi szerpapi szolgálatát.

Az újonnan szentelt, papságra készülő diakónusokat – egymást váltva – a Pécs-Székesegyházi Plébániára küldte lelkipásztori gyakorlatra. Mihovics Szebasztián 2023. augusztus 1-jétől, Miklovits Attila Tamás 2024. február 1-jétől kezdi meg féléves gyakorlatát. A másik félévet a szemináriumban töltik tanulmányi felkészüléssel.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség