Javában zajlik a Szentjánosbogár közösség által szervezett ifjúsági lelki napok Bólyon, ahol a 17-21 éves korosztály tagjai közösségben, személyes szeretetkapcsolatokon keresztül élik meg Isten országának megvalósulását. A Szentjánosbogarak a Bólyhoz közeli Töttös Három kívánság horgásztavának partján vettek részt tábori szentmisén július 12-én, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált Kutas Attila bólyi plébánossal, a lelki napok tábori lelkészével. A nyilvános liturgiához a környékről érkezett idősebb Szentjánosbogarak is csatlakoztak.

A Szent Ignác-i lelkiségre épülő és a jezsuiták által támogatott, 30 évvel ezelőtt alapított Szentjánosbogár közösséget Dunakeszin két plébánia családjai hívták életre a ’80-as évek második felében, hogy keresztény lelkületű közösségben biztosítsanak lehetőséget a fiatalok számára a katolikus keresztény hit megismerésére és megélésére.

szentjanosbogar033A Szentjánosbogár közösség azóta is legfontosabb törekvése a kereszténység megélése a mindennapokban. Az erre lehetőséget teremtő táborok és lelki napok programjait egyetemista fiatalok dolgozzák ki, akik híd szerepet betöltve a korban hozzájuk közelebb álló generáció tagjaiként érthetővé teszik a fiatalabbak számára a hitet. A közösségben mindenki önkéntes alapon végzi feladatait az „ingyen kaptátok, ingyen adjátok” evangéliumi elv szerint, és célkitűzésük alapján szeretnének úgy világítani a világ sötétségében, mint a szentjánosbogarak – ez a közösség nevének értelmezése.

szentjanosbogar006

A festői szépségű töttösi tóparton ünnepelt tábori szentmisében Felföldi László püspök korunk társadalmának a fiatalok formálódó értékrendjét erősen befolyásoló és uniformizáló, a hagyományos családi értékeket eltipró és semmibe vevő hatásairól beszélt közvetlen stílusban a fiatalokhoz, a fiatalok nyelvén.

szentjanosbogar032

A főpásztor hangsúlyozta, hogy különleges világban élünk és talán soha nem volt még ennyire nehéz fiatalnak lenni, a családokat egyben és összetartani. A világ legprofibb szakemberei ugyanis folyamatosan azon munkálkodnak, hogyan csináljanak az emberekből, főként a fiatal generáció tagjaiból biorobotokat, biorabszolgákat.

szentjanosbogar007

„Ti fiatalok, a ti teljes generációtok, a számítógépektől és az okoseszközöktől függtök. Ne legyetek olyan fiatalok, akik mind egysíkúan gondolkodnak, uniformizáltak és nincs egyéni értékrendjük, mert a világ azt akarja, hogy ne legyen önálló gondolatuk.”

szentjanosbogar069

A püspök azzal a kéréssel fordult a résztvevőkhöz, hogy legyen bennük egyéniség, találják meg saját stílusukat, ami valójában az övék, nem csupán egy divathóbort, amely a személyiségük és az egyéniségük ellen vét.

szentjanosbogar058

„Isten egyetlenegyet teremtett mindnyájunkból. Találjátok meg önmagatokat, ám ne feledjétek, hogy ez küzdelem és harc, mert az értéket felkutatni minidig a nehezebb út. Ne sodródjatok a tömeggel, amelyik a könnyebb utat választva folyton videójátékkal játszik és abban verekszik, kirabol, felgyújt és öl, aztán ezt teszi a valóságban is.

szentjanosbogar046

A világ most rátok vár, fogjatok össze, ne várjátok senkitől, hogy mit kell tenni, keressétek a saját utatokat, ahogy mi is az egyházmegyében a családokkal, a fiatalokkal, a papokkal együtt keressük a közös utat. Ebben a megváltozott világban teljesen új úton kell haladni, ami szinte ismeretlen, de nyilvánvaló, hogy a régi út zsákutca. Az új út változás. A változás pedig fájó és nehéz.

szentjanosbogar049

De ti gondolkodjatok arról, hogy kik vagytok, mik vagytok, mit tudtok megvalósítani, mi az utatok. Óriási titkot és gazdagságot kaptatok az életetekkel, éljétek meg, örüljetek neki! A szívetekkel és józan ésszel gondolkozva kérjétek Istent, mutassa meg mi a bölcs, mi a jó együtt, közösségben és egyedül a személyes életetekben” – fogalmazott Felföldi László püspök.

szentjanosbogar029

A tóparti mise után a résztvevők korlátok nélkül, szabadon és kötetlenül tehettek fel kérdéseket a megyés főpásztornak, aki tiszta, világos és őszinte válaszokat adott a személyes jellegű kérdésekre is, majd végezetül a szentjánosbogarak ünnepélyesen Isten áldását kérték a pécsi megyéspüspökre.

szentjanosbogar070

A Szentjánosbogár közösség minden évben júliusában hat magyarországi helyszínen, helyenként átlagosan 80-120 résztvevővel tartja meg 6 napos táborait 10-14, valamint 14-16 éveseknek. Az ifjúsági lelki napok 7 napos táborba várják 17-től 21 éves korig a résztvevőket. A táboroknak minden évben más-más témája van, részben ez adja lelki tartalmát és karakterét.

 szentjanosbogar061

A táborokat rendszerint kis településeken, nyugalmas, békés környezetben tartják, hogy a résztvevők kicsit kiszakadjanak a rohanó világ forgatagából. A gyerekek a település befogadó családjainál laknak, ezáltal missziós szerepet töltenek be, amennyiben bevonják szállásadóikat a keresztény közösség életébe és kiemelt programjaiba.

szentjanosbogar014

Minden táborban van egy táborvezető pap, aki a lelki táplálékról és van egy főszervező, aki a mindennapi betevőről és a programokról gondoskodik a résztvevők számára.

szentjanosbogar066

Az idei gyerektáborok helyszínei Berkenye, Veresegyház, Karancsság, Paks, Üröm és Pilisborosjenő, a 17 és 21 év közöttiek számára szervezett táboroké pedig Bóly és Kóka. Bólyban idén összesen 85-en táboroznak. Résztvevők a Pécsi Egyházmegye településeiről és azon túlról is érkeztek, akik számára szálláshelyet a település lakosai, helyi családok ajánlottak fel.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség