2023. július 21-én, a kora esti órákban súlyos természeti katasztrófa pusztított az Ormánságban. A két évvel ezelőtti események ismétlődtek meg, amikor hirtelen ököl nagyságú jégeső csapott le Endrőcre, Marócsára és Kákicsra, ahol a lakóépületekben nagyon komoly károk keletkeztek. Kitört ablakok, súlyosan megrongálódott tetőszerkezetek maradtak a jégverés után. A legnagyobb pusztítás Marócsán volt, ahol a kis 72 fős lélekszámú településen 54 lakóépületből 52 tetejét verte el súlyosan a jég. Besenczi Zsolt karitászigazgató a hívek és civilek összefogását, segítségét kéri.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai a vihar utáni nap már reggel a helyszínre érkeztek, hogy a Katasztrófavédelem irányítása alatt segítsenek a mentésben résztvevőknek. Gyorssegélyként konzerv élelmiszert, pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, tányérokat, poharakat, evőeszközöket, fertőtlenítő szereket, darázsirtót szállítottunk a területre, továbbá frissítőpont működtetésével segítettük a Katasztrófavédelem önkéntes és hivatásos állományát. A szakemberek feladata a megsérült és életveszélyes tetőcserepek eltávolítása és a házak fóliával történő ideiglenes lefedése volt, ami a következő időszakban várható eső ellen nyújthat védelmet. A katasztrófa utáni napon már elindult az adományok felajánlása is a településekre, ezek főleg tetőcserepek, faanyagok, fóliák, melyek elosztásának koordinálásában szintén tudtunk segíteni a helyi önkormányzatoknak.

karitasz jegkar004

Miután a kármentesítésben résztvevő szakemberek levonultak a területről, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a hosszútávú segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztetett a települések polgármestereivel. Azokra a családokra fókuszálunk, akik szociálisan nehéz helyzetben vannak, biztosítással nem rendelkeztek, önerőből vagy családi támogatás hiányában máshonnan sem kapnak segítséget, ezáltal a lakhatásuk komoly veszélybe kerülhet.

karitasz jegkar008

A helyszínen megkezdődött az érintett ingatlanok kárfelmérése, de elsődleges feladat a megsérült tetőhéjazat helyreállítása, majd hosszabb távon a belső, leázott falazat, esetleg aljzat kijavítása lesz.

karitasz jegkar003

A legnehezebb helyzetben Marócsa település van, egy kiöregedő település, zsákfalu, ahol nagyon kevés a munkalehetőség, önerőből nagyon keveset tudnak tenni az itt élők. Négy olyan idős, egyedülálló lakos van a településen, akiknek a helyreállításra különösen nagy szüksége van és akiknek gyorsan kell segíteni, mert a tetőre ideiglenesen elhelyezett fólia nem sokáig bírja, és fontos, hogy ismét biztonságos fedél legyen a fejük felett.

karitasz jegkar024

A helyreállítás megkezdéséhez az első héten a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász 6 000 db használt cserepet, több száz folyóméter tetőlécet, épületfákat, bádogos termékeket szállított magánszemélyek és cégek jóvoltából a helyszínre.

karitasz jegkar018

Terveink szerint a következő napokban - ahogy a szakemberek a Karitász megbízásából a helyszínre érnek, elkezdődhet a helyreállítás folyamata, melyhez a helyi lakosság, a közfoglalkoztatottakat delegáló önkormányzatok és a civil önkéntes segítő kezek összefogására is szükség van.

karitasz jegkar007

Hosszú folyamat lesz, mire az érintett, szociálisan nehéz helyzetben lévő családok, idősek és egyedülállók ismét nyugodtan élhetnek szerény otthonukban. Bízunk abban, hogy az őszi esős idő előtt a megsérült otthonok ismét lakhatóvá válnak.

Szükség van az Önök segítségére! Tárgyi adományok, melyeket felajánlásból szívesen fogadunk: tetőcserép, tetőléc, szögek, továbbá ezek fuvarozásban történő segítség. Szükségünk van tetőfedő és kőműves szakemberek önkéntes (vagy kedvezményes) munka felajánlására és önkéntes segítők kétkezi vállalására is.

Felajánlásaikat megtehetik a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen, vagy a +36 72/532-207, illetve a +36 30/827-3367 telefonszámokon.

Pénzbeli felajánlásokat is várunk a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász CIB Banknál vezetett 10701214-74144659-51100005 sz. számlaszámára, a közlemény rovatba a „Jégkár” megjegyzést kérjük feltüntetni.

„Caritas Christi urget nos”. Mert Krisztus szeretete sürget minket! (2Kor 5,14)

Szöveg és fotó: Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség