Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én a Pécsi Egyházmegyei Hivatali munkatársai és a Kórházlelkészség szekszárdi önkéntesei - köztük nők is - csatlakoztak a Pécsi Egyházmegyei Karitász önkéntes segítő akciójához, melynek keretében részt vállaltak az ormánsági Marócsa egyik, jégverés sújtotta lakóházának rendbe tételében. A helyszínen tapasztalt állapotokról, a munkálatok során megélt élményekről Priskin Zsolt diakónus írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.
Ahogy beértünk Marócsára, azonnal feltűnt a pusztulás mértéke. Néhány kivétellel minden ház teteje fóliával volt letakarva vagy még mindig összetört cserepek borították. Az utak szélén szépen összegyűjtött törmelék kupacok várták az elszállításukat. Fura látványt nyújtott ez a szokatlan utcakép, ilyet még nem láttam.
Volt olyan ház is még, melynek az udvarát cseréphalom borította, mi épp egy ilyen házzal szemben parkoltunk le. Szekszárdról érkeztünk heten a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség képviseletében. Vég Beáta, a szekszárdi beteglátogatók koordinátora szervezte utunkat. A beteglátogatás sokféle karitatív munkát kíván, most épp Marócsán egy kis tetőjavítást.
Az említett házzal szemben, egy másik udvaron már nagyban folyt a munka, mi is odasiettünk, hogy kivegyük részünket belőle. Nagy örömömre ismerős arcok fogadtak, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal Műszaki Irodájának üzemeltetési csoportvezetője, Korom József két fiával és sok más, egyházmegyés és karitászos munkatárssal. Amikor csatlakoztunk hozzájuk, épp egy idős férfi házának tetejével foglalatoskodtak, hogy az ismét megfelelő védelmet nyújtson magányos lakójának.
Komoly létszámú csapat gyűlt össze az udvaron. Gyors egymásnak örülés után az adományként érkezett cserepek válogatásába kezdtünk. Megtudtam, hogy hatvanan lakják a települést. Istennek hála, személyi sérülés nem történt a viharban, de mintegy ötven ház teteje súlyosan megrongálódott. A munkával gyorsan telt az idő. Mielőtt a gondosan kiválogatott cserepek a tetőre kerültek volna, a faluházban ebédet szolgáltak fel számunkra. Ez az épület sem úszta meg a vihart, a plafonon beázás nyomainak fura mintázatát hagyta maga után az eső, mint egy szignót.
Ebéd után visszamentünk Józsi bácsi szépülő házához. Amíg vártunk a tetőlécek cseréjére, a már említett szemközti ház udvarán spontán összeverbuválódott egy csapat az összetört cserepek kihordására. Itt egy szintén magányos, idős asszony, Terike néni és Léna nevű, súlyosan beteg kutyájával. Az asszony portáját a legnagyobb melegben egyre fáradó csapatunk gyorsan járhatóvá tette. Még a szanaszét heverő tűzifát is rendbe rakták néhányan, amikor kiderült, hogy az asszony nem tud fűteni télen, mert lyukas a kályhája. Az Ormánság legszegényebb településein nem szokatlan az ilyen eset, mégis megviseli az embert, amikor ilyet hall és lát.
A szomszéd házban egy középkorú férfi lakik kutyáival, ő egész nap fáradhatatlanul segített a munkában. Személyében talán a falu legönzetlenebb emberével találkoztam. Sokszor eszembe jut azóta Jézus szava: „Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). Nem hiszem, hogy valaha találkozok még ezzel a férfival, de példájából erőt merítettem. Köszönöm Marócsa!
Szöveg: Priskin Zsolt diakónus
Fotó: Kórházlelkészség / Vég Beáta
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
