Bíró László nyugalmazott tábori püspök kezdeményezésére nem mindennapi találkozó helyszíne volt szeptember 23-án a Magtár Rendezvényközpont, ahol az egykori székesegyházi káplán, majd plébános legendás „keddi hittanos csoportjába” járt mintegy 200, valamikori egyetemista és főiskolás gyűlt össze, hogy életük zenitjén egymást megerősítve tegyenek tanúságot megélt útjukról, keresztény hitükről.

A találkozó ötlete egy álmatlan éjszakán jutott eszébe Bíró László nyugalmazott püspöknek, aki arra gondolt, hogy bizony jó lenne újra találkozni és beszélgetni a legendás „keddi csapattal”, akik közül sokaknak, még fél évszázad elteltével is emlékszik a nevére, vagy épp az arcára, de sajnos olyanok is vannak, akikről semmit sem tud.

keddi hittan12

A találkozó megszervezése mintegy fél éven át tartott és a meghívás most is ugyanúgy zajlott, mint 45-50 évvel ezelőtt. Akkor a csapat tagjai személyesen hívták meg ismerőseiket, barátaikat a keddi hittanra, épp úgy, ahogy a mai találkozóra is, leszámítva a modern korunk vívmányai adta könnyebbséget. A csapat tagjai nagyrészt ma is tudnak egymásról, függetlenül attól, hogy az országnak mely pontjára sodorta őket az élet, így néhány hónap alatt sikerült majdnem mindenkivel felvenniük a kapcsolatot.

Az egybegyűlt 55-60 éven felüli korosztály tagjainak életútjai meglehetősen eltérően alakultak, az azonban máig összeköti őket, hogy fiatal főiskolásként és egyetemistaként Bíró László hittanosai voltak. Egy olyan korban, amikor a hitoktatás, az örömhír továbbadása vagy akár a templomba járás tiltott, vagy legjobb esetben is megtűrt dolog volt hazánkban. Talán elképzelni sem tudja napjaink fiatal egyetemista generációja, milyen volt 45-50 évvel ezelőtt titokban, félelemmel és gyanakvással eltelve, a föld alatt, ablaktalan helyiségekben, ügyeskedve csoportokat szervezni, hogy a fiatalok megismerjék Jézus Krisztus és az általa alapított Egyház tanítását.

keddi hittan01

Az egykori székesegyházi káplán, a ma már nyugalmazott püspökként szolgáló Bíró László, köszöntőjében úgy fogalmazott, nem nosztalgiázni hívta a régmúlt hittanosait, hanem - Szent II. János Pál Novo Millennio Ineunte kezdetű, az új évezredbe lépve megírt apostoli levelében foglaltak szerint - arra, hogy „hálával emlékezzünk a múltra, szenvedélyesen éljük a jelent, bizalommal tekintsünk a jövőbe”.

A nyugalmazott püspök visszaemlékezett arra a keddi napra valamikor 1977-ben, amikor éppen a titkári kinevezése után hurcolkodott át a plébániáról a püspökségre, miközben Cserháti József püspök észrevette a teherautó platóján gyülekező és segédkező fiatalokat, majd pedig közölte a fiatal káplánnal, hogy ezt a csoportot tartsa meg magának, legyen ő a vezetőjük. Így lett belőlük a keddi csoport.

Hálával emlékezni a múltra azt jelenti, fordult a megjelentekhez Bíró László püspök, hogy ennek a generációnak egy még távolabbi múlt is a része. A keddi hittanos csoport nem a nulláról szerveződött – folytatta az emlékezést. Voltak hagyományai és gyökere, melybe lehetett kapaszkodni, melyből lehetett táplálkozni.

keddi hittan15

„Mi akkor mindnyájan a kegyelem közvetítői voltunk egymás számára, anélkül, hogy tudtuk volna. Azt szeretném, hogy ebből az újbóli találkozásból mindnyájunk számára lenne egy újjászületés, melyben hálával emlékezünk a múltra és szenvedélyesen éljük meg a jelent. Mert szenvedélyre volt szükség ahhoz, hogy abban az időszakban, tízen- és huszonévesen mertetek egymásnak szólni és hívni egymást a keddi csoportba. Szenvedély és leleményesség kellett hozzá, valamint a Szentlélek támogatása, hogy ezeket az alkalmakat megvalósítsuk. A mostani találkozásnak nem az a célja, hogy a múlton elmerengve egy múmiát újra élővé tegyünk, hanem az, hogy ha valaki közülünk elfáradt ezen az úton, talpra segítsük.”

Az egykori keddi hittanosok az ún. szendvicsgenerációhoz tartoznak, akiknek életük zenitjén még élnek idős rokonai, akik gondoskodásra szorulnak, ugyanakkor a gyermekeik és az unokák iránt való felelősségvállalás is a vállukra nehezedik. Ez bizony feladatot ad számukra mindkét irányba, miközben saját magukra már nem marad idejük. Mégis azt kérte tőlük a püspök, hogy bizalommal tekintsenek a jövőbe, mert Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

„Amiben felnőttünk, nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik, ami összetartott bennünket, az örök értékű, mert a Szentlélek mögöttetek van. Ha csak életünk vízszintes irányultságaival vagyunk elfoglalva és elfelejtjük a függőlegest, akkor marad a horizont síkja, a laposság. A mai ember elengedte a függőlegest, a Mindent és a szabadságot választotta, a semmit.  A csoportban sok halottunk is van már, de ti Isten kegyelméből felnőttetek, azonban vannak köztetek, akiknél meglazult az a függőleges szár, amibe azonban újra bele kell kapaszkodni, mert nincs más utunk.

keddi hittan02

Ettől a találkozótól azt remélem, hogy újra felébred és megújul személyes életetekben és gyermekeitek életében az a vágy, hogy nem elengeditek a Mindent, azért, hogy a szabadságot megragadhassátok, mert ha a Minden helyett a semmit választjátok, zűrzavar és káosz lesz.

200-an vagyunk most itt, lehet, hogy kevesen, de vagyunk és a jövőért mindnyájan felelősek vagyunk. Nem kell félni a jövőtől, a jövőt nem mi csináljuk. Mi ahhoz kapunk kegyelmet, amiben benne vagyunk, és nem ahhoz, amit elképzelünk. Ezért nagy ajándék ez a találkozó mindnyájunk számára. Kegyelmi csoda, hogy közel 50 év után újra együtt vagyunk. Figyeljetek egymásra, tudjatok egymásért áldozatot hozni, mert nagyon nagy öröm ebben az elmagányosodó, kütyüs világban a vertikális és horizontális találkozásokat megőrizni, megmutatva a gyermekeinknek, hogy Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké - fordult egykori hittanosaihoz Bíró László nyugalmazott tábori püspök.

A keddi hittanosok találkozója - immár 45 év elteltével - személyes tanúságtételekkel, csoprtos beszélgetésekkel, hálaadó szentmisével és szeretetvendégséggel folytatódott.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Spolarics József, volt keddi hittanos

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség