Az olaszországi Jesolóban szeptember 22-25. között ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Zene- és Táncfesztiválon vett részt a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa. A gyermekek Padova Szent Antal-bazilikájában is énekeltek. Az iskola beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

A szabadtéri fesztiválműsorunkat mohácsi népdalcsokorral kezdtük. Bárdos Lajos: Pingpong kánonjával és Karai József: Tündérsíp című zongorakíséretes művével folytattuk, amely 5 dalból állt és végezetül Ricchi e Poveri: Sara perche ti amo vidám olasz dalával zártuk, amit vastapssal fogadott a közönség. Zongorán kísért: Horesnyi Mónika. Mindkét alkalommal elnyertük a közönség szeretetét, amihez az is hozzájárult, hogy a résztvevők között egyedüli gyermekkórusként léptünk fel.

mohacs jesolo3

Programunkat padovai kirándulással színesítettük. A városnézést a Prato Della Vallen kezdtük. A tér közepén egy csodálatos szökőkút áll, amit egy hatalmas, ovális park vesz körül. A parkon víz fut körbe, melynek partján 78 szobrot találunk, melyek a városhoz valamilyen formában köthető híres embereket ábrázolnak. Báthori Miklós, néhai váci püspök szobra is köztük van, aki a városban tanult.

Rövid séta után Padova fő emlékművéhez, a kereszténység egyik leghíresebb és leglátogatottabb zarándokhelyéhez, a Szent Antal-bazilikához értünk. A kórustagokkal Páduai Szent Antal élettörténetének ismertetésével és a Szent Antal-imakönyvből tanult Magasztalunk, oh Szent Antal kezdetű énekkel érkeztünk a szent sírja elé.  Az éneklésünk halkan és áhítatosan indult a Szentlelket hívó énekekkel latinul és magyarul, majd egyre bátrabban és tisztábban csengett a gyönyörű refrén ismétlésével és a bazilika egyedülálló akusztikájának élvezetével: ,,Egész világ hadd hallhassa meg: A szegények áldanak Téged!!!”    

mohacs jesolo2Maradandó élményt nyújtott a barokk stílusú Kincs kápolnában megtekinteni a szent ereklyéit: nyelvét, állkapcsát és fogazatát, csuháját és koporsóját.

A vasárnapi strandolás a homokos parton a szállodától pár lépésre a hullámzó tengerben örök emlék marad a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.  A kórus tagjai közül többen most látták először a tengert.  A strandolás után kemencében sült olasz pizzát ebédeltünk, nagyon finom volt! A kórustagok megérdemelték ezeket a csodálatos napokat, hiszen a tanévnyitótól a tanév zárásáig - legyen szó: éneklésről, szolgálatról, versenyről vagy szereplésről - lehet rájuk számítani.  Hálásan köszönjük a Pécsi Egyházmegye támogatását.

Szöveg és fotó: Koleszárné Győrki Gizella kórusvezető

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség