A Pécsi Egyházmegye 20 lelkipásztora Felföldi László megyéspüspökkel október első felében 4 napot töltött Erdélyben és Székelyföldön.

A mindennapok körforgásában a lelkipásztori feladatok mellett kevés alkalom nyílik a papok testvéri közösségben történő találkozására, ezt hívatott pótolni az évente egy alkalommal megtartott papi zarándoklat és kirándulás, mely idén Erdélybe vitte az atyákat.

Egyfajta csapatépítő, a paptestvéri közösséget formáló és gazdagító kirándulás, lelki zarándoklat volt tehát a találkozás célja, melynek első állomásán dr. Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek fogadta a Pécsi Egyházmegye papjait Gyulafehérvárott, aki Márton Áron, Erdély püspöke szolgálatának örökébe engedett betekintést, valamint a Gyulafehérvári Érsekség történetével ismertette meg az atyákat.

A csapat ellátogatott Csíksomlyóra, ahol Tímár Asztrik OFM és a ferencesek vendégszeretetét élvezhették. Felkeresték Csíkszeredát és Brassót is, és az út valamennyi állomásán vendéglátóikkal közösen mutatták be a legszentebb áldozatot, erősítve egymást és a paptestvéri közösséget.

A csíksomlyói kegytemplomban celebrált szentmise megtekinthető a kegytemplom YouTube-csatornáján:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség