A Felzárkózó települések program keretében a Katolikus Karitász jelenleg tizenegy Jelenlét Pontot működtet Baranya falvaiban, segítve ezzel a helyi közösségek fejlődését. Október 13-án, a program egyik állomásaként ünnepi műsorral egybekötött családi nap keretében tartották a Sellyei járásban fekvő Piskón a Szent Anna Jelenlét Pont átadását.

Az ünnepi műsorral kísért átadáson jelen volt Vecsei Miklós, a diagnózis alapú felzárkóztatási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztosa, a Felzárkózó települések program koordinátora, Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Orsós Margit, Piskó község polgármestere, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója, valamint a Pécsi Egyházmegyei Hivatal képviseletében Keresztes Andor, a máriagyűdi kegyhely plébánosa.

2023 pisko 19

Az ünnepi köszöntők sorában Écsy Gábor karitászigazgató beszédében elmondta, hogy a segélyszervezet több mint 30 éve támogatja a rászorulókat országszerte azzal a céllal, hogy Krisztus szeretetét és segítségét elvigyék oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

2023 pisko 12

Az ormánsági Piskón 2021 óta vannak jelen a Katolikus Karitász munkatársai azzal a céllal, hogy a település szociális és infrastrukturális ellátottságát fejlesszék, valamint az ott élő emberek és közösségek életében pozitív, előremutató változásokat idézzenek elő. Écsy Gábor a Jóisten áldását kérte a közösségeket segítő munkatársak szolgálatára annak érdekében, hogy a térségben élő családokat és közösségeket továbbra is segíthessék.

2023 pisko 43

A korábbi pajtából kialakított megújult és korszerű közösségi teret a Pécsi Egyházmegye képviseletében Keresztes Andor, a máriagyűdi kegyhely plébánosa áldotta meg, aki megköszönte az áldozatos munkát, melynek eredményeként ez a közösségi tér megújulhatott.

2023 pisko 39

Mint mondta, szükség van az életünkben ilyen bázisokra, forrásokra, ahova el tudunk menekülni életünk hétköznapjainak sivatagos állapotából. Végezetül a lelkipásztor a Jóisten áldását kérte az épületre, hogy abban a településen élő családok valódi közösségként összegyűlve együtt gondolkodjanak és közös jövőt tervezzenek.

2023 pisko 42

A település korábbi korszerűtlen közösségi házának felújítását és kibővítését követően kialakított Jelenléti Pont a jövőben nyitott közösségi szolgáltató térként áll a helyi lakosság rendelkezésére.

Szöveg és fotó: PécsiEgyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség