A Katolikus Karitász szervezésében megvalósuló Felzárkózó Települések programban részt vevő ormánsági Tésenyre, Lúzsokra és Piskóra látogatott el Felföldi László pécsi megyéspüspök november végén. A programra Écsy Gábor országos karitászigazgató is elkísérte a főpásztort. A Karitász beszámolóját adjuk közre.

A Katolikus Karitász 2017-től valósít meg diagnózis alapú jelenlét módszertanra épülő fejlesztő programokat: kezdetben a Végtelen lehetőség projekt keretein belül a Sellyei járásban, majd a 2019-től elinduló Felzárkózó települések kormányprogram részeként jelenleg 11 Baranyai megyei településen. 

A települési programok megvalósítása a helyi adottságok feltárásán, szakmai jelenléten, vagyis az ún. jelenlét programon, és az egyedi helyzetfelmérések szerint kialakított komplex beavatkozásokon alapulnak. A program átfogó célja a térségben élő emberek és közösségek életében pozitív, előremutató változások előidézése. Az eddig elért eredmények nem jöhettek volna létre a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitásszal való együttműködés nélkül, melyben Besenczi Zsolt egyházmegyei karitászigazgatónak is elévülhetetlen érdemei vannak.

jelenlet3

Nagy örömünkre szolgált, hogy Felföldi László megyéspüspök atyát vendégül láthattuk és betekintést adhattunk sokrétű munkánkba és tevékenységeinkbe, melyeket a rászoruló családok segítése érdekében végzünk a mindennapokban.

A látogatás első állomása a tésenyi Jelenlét Pont Szent Antal Ház volt, ahol a munkatársakkal (Borbély Ferencné, Csonka Mária, dr. Bucher Eszter) és a meghívott vendégekkel a mindennapokról, a tapasztalatokról és a közösség erejéről folyt beszélgetés. A találkozó keretében dr. Boros Julianna a Katolikus Karitász regionális szakmai koordinátora bemutatta a Felzárkózó Települések program keretében elért eredményeket és terveket. Püspök atya a pozitív megerősítések mellett előremutató javaslatokkal járult hozzá a jövőbeli tervekhez. A különböző Jelenlét Pontokon kézzel készült ajándékok kerültek átadásra nagy szeretettel püspök atyának: a sósvertikei Felnőtt klub közössége által készített rózsafüzér, a piskói gyerekek által rajzolt könyvjelző és a gyerekek rajzaival díszített pohár, a tésenyi munkatársak által készített ajándéktáska, továbbá a településeken zajló tevékenységekkel kapcsolatos kiadványok.

A következő helyszín Lúzsok településen jelenleg a települési önkormányzat épületében működő Jelenét Pont volt, ahol a Baba-mama klub tagjai számára kézműves foglalkozás zajlott, az adventre készülődve koszorúkészítéssel egybekötve. A beszélgetés keretében kiderült, hogy a Jelenlét Pont munkatársainak (Fodor Barbara, Bogdán Réka Kata) támogatásával, segítségével, az alapanyagok biztosításával az édesanyák együtt készítették az adventi koszorút, mindenki nagy örömére.

jelenlet7

Écsy Gábor országos karitászigazgató javaslatára a látogatást az éppen felújítás alatt álló új Jelenlét Pont épületben folytattuk, ahol belső munkálatok zajlottak. Az udvarban az új játszótér elemei kerültek beépítésre, remélhetőleg tavasszal már elkészült állapotában a településen élő gyermekek nagy örömmel veszik birtokba a játékokat.

Végül továbbutaztunk Piskóra, ahol a helyi lakosság és közösség szavazással döntötte el még a nyár folyamán, hogy a Jelenlét Pont a Szent Anna Ház elnevezést kapja a házszentelés során. Finom mézeskalácsos süteményillat fogadott minket, melyet a falubeli asszonyok által működtetett Sütiklub készített, majd a közösségi élmények folytatásaként advent első vasárnapjára készültek a koszorúk és asztali díszek, miközben a szülők és gyerekek élettel töltötték meg a ház falait. Püspök atya minden helyszínre ajándékkal érkezett. A gyermekek számára szaloncukrot hozott, a Jelenlét Pont munkatársai (Csikai Adél és Kovács Melinda) pedig kézzel készített adventi koszorúval viszonozták a figyelmességet.

A látogatás megtisztelő volt mindannyiunk számára, de leginkább az érdeklődés, amivel püspök atya fordult a jelenlét program megvalósulásához, a Katolikus Karitász munkatársainak tevékenységeihez és az emberekhez, akikkel a látogatása során találkozott. A találkozás hasznos tapasztalatokkal, élményekkel és közös tervek ötletével zárult.

Szöveg: Katolikus Karitász / dr. Boros Julianna regionális szakmai koordinátor
Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász
  

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség