Rendkívül gyorsan változó világunkban az emberi kapcsolatok is gyorsabban változnak, ezért szükséges, hogy a házasságban élők is meg tudjanak újulni, frissülni, új közös célokat találni, illetve a változó körülményekhez, az új élethelyzetekhez egymással együttműködve tudjanak alkalmazkodni. Ehhez nyújtottak segítséget a házasságban élőknek a szigetvári plébánia házaspárjai, akik dokumentálták is a február 11-én kezdődött házasság hetének plébániai történéseit, melyet az alábbiakban osztunk meg.

Mint szervezők, társainkkal együtt nagy örömmel vettük kezünkbe a feladatot az idei házasság hetének megszervezésében, a programjainak kiötlésében való közreműködést - írja a szervező házaspárok képviseletében Viola és Andor. Alapvetően a korábbi években már megélt és bevált anyagokból merítettünk, hozzátéve a magunk sajátosságait.

Nulladik programként, még az előző pénteken kezdtünk egy bállal, amely számunkra a farsangi zenés-táncos mulatság végét is jelentette egyben. A bál attrakciójaként bemutatott „Teremtéstörténet” című színdarabbal a fiatalokból (és régebb óta fiatalokból) álló csoport felejthetetlen alakítást nyújtott. Számunka külön gyöngyszem volt a sok önfeledten rohangáló kisgyermek, akik igazi otthonos közegben érezhették magukat és mindannyiunk számára családias hangulatot varázsoltak.

A vasárnap délután megrendezésre került család klubban mintegy negyven felnőtt hallgathatta meg dr. Csete Sándor és Varga Nikolett előadását „Preferenciáink változásai a párkapcsolatban" címmel. A gyerekek játszóházban, társasjáték klubban és szentségfelkészítő foglalkozásokon vehettek részt közben.

hh szigetvar1

A házasság hete hivatalosan a vasárnap esti szentmisén kezdődött Rosner Zsolt atya celebrálásával. Az atya – szokásához híven – most is megadta a módját, hogy tényleg méltó ünnepként éljük meg ezt az eseményt. A mintegy 30 házaspár és 3 jegyespár megáldásán kívül minden pár tartalmas ajándékcsomagot kapott a plébániától és közösségünktől, amely gondosan összerakott – elsősorban lelki – útravalókból állt. Kiemelnénk ezek közül a hét minden napjára üzenetet és feladatot tartalmazó szerelmi kalandtúrát, melynek teljesítése a párok egymásra figyelését, egymáshoz való közelebb kerülését és szerelmük felfrissítését szolgálta.

hh szigetvar3

Hétfő este hat fiatal párt láttunk vendégül a plébánia közösségi termében egy szerelemvacsorára. Ez a többedik alkalommal megrendezett, már szinte hagyományosnak mondható és szertartásszerű rendezvényünk elsősorban rólunk, a szigetvári házas hétvégésekről szól. Önmagunkból adunk és szinte mindenki részt vesz benne valamilyen formában, mindenki hozzátesz valamit. A kellő romantikával megfűszerezett este nem csak a résztvevő hat párt vitte egymáshoz közelebb, hanem a közös munka élménye bennünket is közelebb vitt egymáshoz, akik az előkészítésben és a háttérben szorgoskodtunk. A párocskák csillogó szeme és meglepett, örömtől sugárzó arca minden szónál többet fejezett ki: „Ilyen csapat is van itt, Szigetváron!?”

Szombaton a püspökszentlászlói Házaspárok útját jártuk be egy lelkes csapattal. A 2019-ben átadott túraösvény 16, a házasság egy-egy életszakaszát megjelenítő állomását jártuk be, elmélkedtük és imádkoztuk végig. Fegyelmezett és aktív részvételünk várakozásainkat messze túlszárnyaló élménnyé tette számunkra is ezt a programot. Elmondhatjuk, hogy mindannyian gazdagodva és mind páros, mind közösségi kapcsolatunkban megerősödve térhettünk haza. Minden házaspárnak csak ajánlani tudjuk, de közösségben az igazi, személyes példákkal kiegészítve az elmélkedéseket. Fantasztikus élmény volt hallani, hogy egy-egy véletlenszerűen kihúzott (sorsolt) állomás mennyire „megtalálta” annak „gazdáját”.

Összegzésképp egy szentírási idézettel fejeznénk ki az elmúlt hetet, ahogy megéltük: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1)

Szöveg és fotó: Szigetvári Plébánia / Viola és Andor

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség