A Pécsi Egyházmegye kórházlelkészségének beteglátogató önkéntesei teszik a dolgukat a kórházi betegágyaknál és mindenhol, ahol szükséget szenvedővel találkoznak. Priskin Zsolt diakónus, a szekszárdi beteglátogató önkéntesek szószólója ezúttal az egyik önkéntesért történt összefogásról írt beszámolót.
Írtam már korábban a szekszárdi kórházlelkészség akcióiról, köztük arról, hogyan segítettek a marócsai jégkárosultakon. De olyan esetről még nem, hogy mi történik akkor, amikor a kórházlelkészség egyik önkéntese szorul segítségre.
Egy beteglátogató minden napját a betegek között tölti, akár személyesen, akár adományozás által vagy a magány csendjében, az imában. Minden találkozás az ember erőpróbája is egyben: „Vajon bírnám-e én is a fájdalmat?”, vagy „Engem is ennyire megviselne?”. A betegágy magánya és kiszolgáltatottsága a látogatóra is kihat, bárki is fekszik azon az ágyon. Ezen a magányon akar segíteni a beteglátogató, aki többet nem tehet, „csak” Krisztust viheti magával. Nem adhat mást, csak szívének egy darabját. Olykor azonban elfogy az erő és az addig látogató helyet cserél a beteggel.
Ez történt egyik önkéntesünkkel is, Árki Tiborné Julikával, aki műtétre vár. Aki egykor minden segítségnyújtásban az élen járt, ma már nehezen jár. A beteglátogatás mellett idős otthonokban ápolja az öregek lelkét, a Máltai Szeretetszolgálatban ruhát osztogat, a szekszárdi Fokoláre-közösséget vezeti, tehát mindenhol ott van, ahol szükség van a segítségre. Most azonban neki kell a segítség.
Vég Beáta a szekszárdi beteglátogató önkéntesek vezetője nem először szervez gyűjtést „házon belül”. Volt, aki szemüveget kapott: egy önkéntes nem járhat botorkálva, kell a jó szem! Most egy rehabilitációs kerékpárra lenne szükség, hogy Julika testben felkészülhessen a műtétre. Ezért Bea ismét gyűjtésbe kezdett, és mint ahogy lenni szokott, hamar összejött a szükséges összeg. A kórházlelkészség önkéntesei apránként adták össze a pénzt, a Máltai Szeretetszolgálat pedig egy nagyobb összeggel támogatta a kezdeményezést.
De egy ilyen ajándékot nem lehet csak úgy odaadni, kell a közösség támogató ereje is. Bea összehívta az önkénteseket, titokban tartva Julika előtt az ajándékot. Szegedi Attila önkéntesünk tanyája a legjobb hely az ilyen alkalmakra. Össze is gyűlt a közösség, Julika pedig semmit sem sejtett. Janó Attiláné egy előadót is hozott magával: Halász Gábor életmód tanácsadót. Gábor lendületesen, igazi sportember módjára edzette az agyunkat. A helyes légzésről tartott majd egy órás előadást. A végére már mindenki helyesen vette a levegőt és egyúttal kellően meg is éhezett. Azonban a délutáni uzsonnára még várni kellett, hiszen az összejövetel fő oka, az ajándékozás még csak most következett.
Julika még mindig nem sejtett semmit, így amikor a ceremónia megkezdődött, nem értette, hogy miért áll vele szemben Bea mosolyogva, egy nagy dobozzal a kezében, mellette pedig Hesz Zoltánné Jolika a máltai csoport vezetője. Az ajándék különösen jólesik az embernek, ha van körülötte szerető közösség, akik szívből adják. Könnyek és csókok váltották egymást, az ajándék pedig gazdára talált. Volt, aki dalra fakadt, Végh Imre bácsi szép hangjával megáldva fokozta a jókedvet. Természetesen a finom étel sem maradt el, így lélekben és testben megerősödve tudhattuk magunk mögött ezt a szép napot.
Azt mondják ma a trénerek, hogy egy jó csapatot mindig építeni kell. A szekszárdi kórházlelkészség és a Máltai Szeretetszolgálat építette ma a közösségét, nem is kis mértékben, hisz ez már a mennyországból is látszik! A betegek látják majd ennek a hasznát, mert ahol szeretetet kapnak, ott azt bőkezűen is osztják. Épp úgy, ahogyan azt a Jóisten teszi minden nap a világban.
Szöveg és fotó: Priskin Zsolt diakónus
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
