A bólyi plébániához tartozó borjádi templom búcsúját tartották augusztus 15-én, Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele főünnepén, amikor szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök a templomkert árnyas fái alatt felállított, gyógynövény csokrokkal díszített szabadtéri oltárnál.
Az ünnepi alkalomra a bólyi plébániáról gyalogos zarándokok érkeztek az alig 400 fő lakosú településre, ahol kicsik és nagyok azért gyűltek össze, hogy hálát adjanak a hitükért, a közösségért, a szeretet biztonságáért.
A gyalogosan érkező zarándokokat Asztalos Gábor Tamás állandó diakónus köszöntötte a Nagyboldogasszony-templomban. A szentmise előtt az egyházközség képviseletében Lelkes László mondott köszönetet Felföldi László püspöknek, amiért Kutas Attila bólyi plébános meghívását elfogadva, 32 év után újra főpásztorral ünnepelhet a közösség.
Az egyházközség tagja, Kurucz Lászlóné ismertette röviden a hallgatóságot az írásos forrásokban már 1311-ben a pécsi püspökség birtokaként említett Borjád település történetével. Beszélt az 1928-ban felszentelt templom búcsújához kapcsolódó népszokásról, melynek hagyományai egy legendára nyúlnak vissza, mely szerint a tanítványok Mária sírját felnyitva a holttest helyén csak virágokat és gyógynövényeket találtak.
A legendához kapcsolódó helyi szokás szerint Nagyboldogasszony ünnepe előtt a gyerekek idén is mezei virágokat és gyógynövényeket szedtek a környező réten, a virágokat csokorba kötötték és az oltár elé helyezték, hogy a pap megáldja azokat, hogy aztán a lakóházak tisztaszobájában elhelyezve csak betegség esetén nyúljanak hozzá, amikor is a szirmokat elégetve a megszentelt füstöt körbehordozzák a szenvedő körül.
A színes csokrokba kötött gyógynövényeket a főpásztor a hagyományok szerint megáldotta, a szentmise homíliájában pedig Isten teremtett világának különleges katedrálisának nevezte a liturgiának otthont adó borjádi templom kertjét, ahol felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb veszteségére, hogy elszakadtunk a teremtett világ, a természet valóságától.
Mint mondta, az Isten gyönyörű ikonokkal rendezte be a teremtett világot, mely mi magunk, az Isten képmására teremtett emberek vagyunk, akik akkor veszítjük el Istent és önmagunkat, amikor nem látjuk meg Isten különleges képmását és alkotását a másik emberben.
Az ünnep evangéliumi szakaszához kapcsolódva, mely Mária Erzsébetnél tett látogatását beszéli el, a főpásztor beszédében kiemelte, Mária az angyali üdvözletet hallva igent mond és elindul az Istennel való úton, melynek végső állomása, Mária elszenderülése és mennybevétele, Nagyboldogasszony ünnepe.
Mária és Erzsébet az Isten különleges ajándékaként várnak gyermeket. Mária útra kel és az áldott állapotban levő, idős Erzsébethez siet, mert úgy érzi, találkozniuk, beszélniük kell, hiszen ami velük történt, kívülálló nem értheti meg. Az Istennel való élményünket mi is csak azzal tudjuk megbeszélni, aki megélt már ilyet, akinek megérintette az életét az Isten akár egy érzés, egy gondolat által is.
A szónok arra bátorította a hallgatóságot, hogy merjenek beszélni egymással a bennük élő Istenről, az Istennel való találkozásról, hogy ezáltal egymást is megerősítsék. Ez a feltétele annak, hogy az Egyház újra közösségre találjon, melyben megélhetjük a hit biztonságát és örömét és megoszthatjuk egymással a szeret élményét.
Napjainkban a gonoszság és az isteni szeretet között elhatalmasodott szellemi, lelki és fizikai háborúnak nem lehetünk csupán szemlélői, rajtunk is múlik a családok, a közösségek békéje, az élet biztonsága, a testvérei közösség erejének valósága, ahogy Mária életében is, akinek a szívét hét tőr járta át (vö. Lk 2), miközben kísérte Szent Fiát az élet próbatételeiben, de akinek a szenvedése és szeretete mégis az élet győzelmét jelentette. Ez az ünnep erősítsen meg minket ebben a küldetésben, mert Isten ma is békét akar mindnyájunk szívében – zárta szentbeszédét a főpásztor.
A szentmise zárásaként Borjádon is a békéért imádkoztak, hogy megerősítsék Isten békéjét, örömét és szeretetét a teremtett világban.
A búcsús szentmise egy nagyon szép gesztussal ért véget, melyben Kutas Attila plébános köszöntötte Wass Albert Előhang című írásával az egyházközség tagját, Pohl Oszkárt, aki álmodott egyet, mégpedig azt, hogy a falu temploma szépüljön meg külsőleg. Imádkozott, hogy a munka megvalósuljon, majd nekiállt és néhány hónap alatt megvalósította azt, közben pedig sikerült a jó ügy mellé állítani sokakat, akik önzetlen szolgálatukért ároni áldásban részesültek.
Végezetül pedig egy, a templomkertben ültetett fa megáldásával útnak indítottak egy szép hagyományt a településen, mely szerint, amikor gyermek születik a faluban, egy fát ültetnek a templomkertben. Az első fa, mely most püspöki áldásban is részesült, Molnár Martin születésének örömét hirdeti, bízva abban, hogy egyre népesebb facsoport, majd pedig idővel erdő veszi körbe a borjádi Nagyboldogasszony-templomot.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
