Harmadik alkalommal tárta ki kapuit a Pécsi Egyházmegye püspöksége a családokat és egyedülállókat, időseket és fiatalokat egyaránt megszólító KOVÁSZ fesztiválon augusztus 19-én a Rózsakerttől, a Dóm téren át egészen a Püspöki Palota kertjéig.

A becslések szerint mintegy 5000 látogató fordult meg a nagyszabású rendezvény valamely programelemén. A környéket megtöltötték babakocsit toló vagy éppen gyermekeiket terelgető kisgyermekes családok. Az időjárás is kegyeibe fogadta a programokat, a hetek óta tartó hőség a rendezvény idején az erős napsütéssel szűkmarkú volt, így szinte végig fátyolfelhős égbolt borította be a 10 rendezvényhelyszínen kínált mintegy 40 programelemet.

2024 08 19 kovasz 20

Felföldi László pécsi megyéspüspök a Rózsakertben tartott rövid köszöntőjében örömét fejezte ki a nagy érdeklődés miatt. Jó szívvel ajánlotta a rendezvény nyitó programját, a méltán népszerű Ringató koncertet, melynek nevéből merítve hangsúlyozta, hogy a gyermekeink jövőjét befolyásolja, hogyan ringatják, törődnek és mennyi időt töltenek velük a szüleik.

2024 08 19 kovasz 05

Felnőttként vagy hitvesként pedig nagyjából ugyanez a helyzet. Mert igenis fontos kérdés, meghatározza lelkiállapotunkat, biztonságérzetünket, hogy ringat-e minket a társunk, akár egy jó szóval, egy kedves érintéssel, egy forró teával vagy akár egy hideg sörrel, hogy mellettünk van-e, számíthatunk-e szeretetének ringató jóságára – fogalmazott a püspök, aki 3 évvel ezelőtt hívta életre a kisgyermekes családok között hatalmas népszerűségnek örvendő, évről-évre nagyobb tömegeket vonzó fesztivált.

2024 08 19 kovasz 07

Beszéde zárásaként a pécsi főpásztor tartalmas napot kívánt a családoknak azzal, hogy a nap végén úgy menjenek haza a rendezvényről, hogy jövőre is el akarnak majd jönni a KOVÁSZ fesztiválra.

2024 08 19 kovasz 127

A nap további fellépői között a Kiskalász zenekar koncertje és a Bohóc Brigád Malőr Cirkusza a püspöki palota kertjében, a Kalimpa Színház Gesztenyefa palota mesekoncertje és az APACUKA zenekar koncertje a Rózsakertben szórakoztatta a közönséget.

2024 08 19 kovasz 27

A nap folyamán ingyenes tárlatvezetések indultak a püspöki palotában, a Dóm Kőtárban, a Püspöki KincsTárban és az Egyházmegyei Könyvtárban, de az Egyházmegyei Levéltár kiállításai, a székesegyház kilátótornya, valamint a dzsámi is szabadon látogatható volt a nagyközönség számára.

2024 08 19 kovasz 49

A Magtár Rendezvényközpontban a Nyolc Boldogság Közösség pécsi szerzetesnővérei, dr. Versegi Beáta Mária és Mikovics Krisztina vezetett személyes beszélgetéseket, a robotika szerelmesei beszélő robotokkal találkozhattak. A Magtár Látogatóközpont előtti téren és a székesegyház előtt népi gyermek- és ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, mely a felnőtteknek is szerzett derűs pillanatokat, továbbá a szigetvári várkapitány tartott fegyverbemutatót.

szentek

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal meghívására a fesztivál kapcsán érkezett Pécsre az Ars Sacra Alapítvány gondozásában országjáró körúton látogatható, a magyar szenteket bemutató szabadtéri vándorkiállítás, mely augusztus 24-ig tekinthető meg a pécsi székesegyház előtti téren.

2024 08 19 kovasz 25

A Püspöki KincsTár árnyékos udvarán élménylovaglás és íjászat fogadta a betérőket, a KincsTár előtti téren egy kötélkert az egyensúlyozási képességünket tette próbára, valamint a vívást fortélyaival lehettet ismerkedni és kézműves foglalkozások várták a családokat. Nem mindennapi élményt nyújtott a mini alpakát, liliputi marhát, törpe szamarat és Babydoll juhot felvonultató állatsereglet.

2024 08 19 kovasz 81

A Dóm téren 25 kézműves kínálta portékáit, valamint kovászos kenyeret lehetett kóstolni, a gyermekek pedig saját kezűleg készítettek kovásszal kelesztett tésztából pizzát a helyszínen kialakított pékműhelyben. A püspöki palota kertjében ugrálóvárak várták a gyermekeket és idén is óriási siker volt a Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület által rendezett habparty, mely igazi felüdülést jelentett a gyermekeknek a kánikulában, de még az idősebb generáció tagjai is szívesen megmártóztak a habtengerben.

2024 08 19 kovasz 22

A két évvel ezelőtt megnyitott Rózsakertben bisztró várta a betérőket. A rózsaágyásokkal szegélyezett fák árnyékában elhelyezett takarók igazi családias piknik hangulatot teremtettek a résztvevők számára.

2024 08 19 kovasz 34

A püspöki palota kocsiszínében idén is lehetett találkozni az egyházi, illetve karitatív feladatokat ellátó közösségek, úgy mint a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség, a Betegápoló Irgalmasrend és az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek, a Magyar Pálos Rend, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Ministráns Referatúra, a Pécsi Katifi, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, a Magyar Cserkésszövetség, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület, a Házas Hétvége Mozgalom, a Munkásmisszió önkénteseivel és munkatársaival. A Nemzeti Művelődési Intézet a Rózsakertben állt az érdeklődők rendelkezésére.

2024 08 19 kovasz 131

A fesztivál este 18.00 óráig fogadta a látogatókat, majd a rendezvény szentmisével zárult a pécsi székesegyházban a megyéspüspök - a fesztivál életre hívója és házigazdája - főcelebrálásával. Szent István királyunk főünnepének előestéjén a főpásztor az első magyar királynak a fiához, Szent Imre herceghez íródott intelmeiről beszélt.

2024 08 19 kovasz 134

Felföldi László püspök azzal a szándékkal indította útnak 2022-ben a KOVÁSZ fesztivált, hogy az lehetőséget adjon a kötetlen találkozásra és közösségi együttlétre a család valamennyi tagja számára. A rendezvény névválasztása pedig arra a szándékra utal, ahogyan a kovásztól megkel a kenyér, úgy keljen meg, növekedjen és gazdagodjon Jézus Krisztus szeretetében a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek és családjainak közössége.

2024 08 19 kovasz 16

A harmadik KOVÁSZ fesztiválról bizton elmondható, hogy rendkívül nagy érdeklődés kísérte. Csak a székesegyházat mintegy 1000 látogató kereste fel. Ugyanakkor ez a rendezvény jóval több, mint programok lehetősége: a püspökség megtelt vidám gyermekzsivajjal, önfeledten kacagó, közösségi élményekkel gazdagodott emberek sokaságával. A résztvevők örömteli pillanatokat élhettek meg, melyből erőt meríthetnek és továbbadhatják azt másoknak a hétköznapok szürkeségében. Ugyanakkor, reményeink szerint valóban sikerült megmutatni az Egyház nyitott, segítőkész és önzetlen arcát, mely valójában minden keresztény ember küldetése: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek". (Mk 16,15)

2024 08 19 kovasz 97

Köszönetünket fejezzük ki Felföldi László megyéspüspöknek, amiért újra szélesre tárta a püspökség kapuit a nagyközönség előtt. Köszönet a több mint 200 közreműködőnek: a Pécsi Egyházmegye turisztikai munkatársainak és hivatali dolgozóinak, a Karitász munkatársainak és számos önkéntesnek azért az összefogásért és fáradhatatlan szolgálatért, amely nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Találkozunk 2025-ben, immár a IV. KOVÁSZ fesztiválon.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség