Tíz éve nem látott méretű árvíz érte el hazánk területét. A Duna vízállása több városban is eléri a kritikus, vagyis harmadik fokot meghaladó szintet. A Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitász munkatársai is a veszélyeztetett területen dolgoznak.

A Pécsi Egyházmegye területén fekvő Mohács és Dunaszekcső közötti Duna-szakasz árvízi védelme érdekében folyamatosan egyeztetnek a Baranya Vármegyei Kormányhivatal, a Katasztrófavédelem, a Vízügyi Igazgatóság és a védekezésben résztvevő szervezetek, valamint ezzel egyidőben megkezdődtek a védekezés munkálatai.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt és a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálata szeptember 17-én összehangoltan megkezdte a szolgálatot az érintett helyszíneken és folytatja mindaddig, amíg a veszélyhelyzet fennáll.

„Aszerint, hogy ki-milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára…” (1Pét 4,10) - vallják a Karitász önkéntesei és munkatársai.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség