A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, az 1000 évvel ezelőtt élt második püspökére, Szent Mórra emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én. Az ünnep alkalmából 18.00 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrál ünnepi szentmisét a jelenlévő papsággal együtt a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, majd az egyházmegyei kitüntetéseket adják át.

A közösségért végzett szolgálatot elismerő egyházmegyei kitüntetést évente egy alkalommal adományozzák, és a Pécsi Egyházmegye plébániáinak munkatársai kaphatják, akik önzetlenül, kitartóan szolgálják egyházközségük közösségét. Az elismeréseket idén Szent Mór püspök liturgikus emléknapján adja át a főpásztor.

Mór életéről Szent Imre herceg legendájából ismerhetünk részleteket. Ebből tudható, hogy gyermekkorában került Pannonhalmára, ahol bencés szerzetesek nevelték. Ekkor ismerkedett meg az ott nevelkedett Imre herceggel. Mór később a szerzetesi életet választotta, majd harmincévesen a pannonhalmi apátság elöljárója lett.

Bonipert, Pécs első püspökének betegsége vagy idős kora miatti lemondását követően, 1036-ban István király Mórt nevezte ki Bonipert utódjának. Mór több mint három évtizeden keresztül (1036-1070, más források szerint 1075-ig) vezette a Pécsi Egyházmegyét. Ez idő alatt sikeresen fejezte be az elődje által megkezdett egyházszervező munkát.

Később Géza herceg kérte fel Mórt Szent András remete és Szent Benedek vértanú életrajzának megírására, amely a latin nyelvű magyar irodalom egyik első emléke. 1055-ben a tihanyi apátság alapításánál, majd 1063-ban a szekszárdi bencés monostor felszentelésén is részt vett. Emlékét számos műalkotás őrzi Pécsett és Pannonhalmán, továbbá az ő nevét viseli a pécsi Szent Mór Iskolaközpont is.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség