A pécsi jezsuita Pius Gimnázium 1912-1948 közötti történetét feldolgozó könyv október végi bemutatóján jelentette be Forrai Tamás SJ, hogy csaknem 80 év elteltével a provincia sorrendben harmadik pécsi missziója érkezik az egyházmegyébe. Forrai Tamás atyát, aki az egykori jezsuita Pius Gimnázium örökségére építve az egyetemi lelkészség munkájába kapcsolódik be ez év őszétől, misszióról, újrakezdésről és a tervekről kérdezte a Pécsi Egyházmegye kommunikációs munkatársa az egyházmegyei hivatalban.
- Színes és nemzetközi szolgálat az öné, beleértve az egyetemi éveket és a rendtartomány kötelékében végzett szolgálatát. Kezdjük azzal, hogy történelem-latin szakon végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1989-ben, majd pedig filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Akadémián. 1990-ben belépett a Jézus Társasága rendjébe, ahol a noviciátus után további filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott Münchenben és Dublinban. A „magisztériumi”, gyakorlati időszakában megbízták a budapesti Faludi Ferenc Akadémia megszervezésével. 1998-ban Budapesten szentelték pappá. Ezután a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium nevelési programjának kidolgozásában vett részt, 1999-2010 között a gimnáziumot igazgatóként irányította. 2010-ben a rend magyarországi tartományfőnökévé nevezték ki, míg 2017-től 2024 őszéig a torontói magyar közösséget vezette plébánosként. Melyik az a szolgálat, feladat és helyszín, amelyet kiemelne ebben az igazán mozgalmas életútban?
- Nem tudok egyet sem kiemelni, mert mindben megajándékozottnak érzem magam. Mindegyik szolgálat különleges, ám nagyon különböző volt. Az utolsó kommunista neveltetésű generáció tagja vagyok, akik között az volt elfogadott, hogy beállunk egy munkahelyre, és onnan megyünk majd nyugdíjba. Ebben a közegben nagyon vonzó volt azt látni, hogy a jezsuiták három-négy, igazán karakteres szolgálatot karakteres váltással visznek. Annak a szépsége fogott meg, hogy náluk 7-10 éves szakaszokban gondolkodva lehet építkezni, majd akkor továbblépni, amikor még nem ragad bele az ember a feladatba. Így mindegyik szolgálati helyen lekerekített egészet tudtam átadni, ami jó volt a szolgálatnak, nekem és annak is, aki utánam következett. Ezért nem tennék különbséget, hiszen mindenhol mást tanultam, mást tapasztaltam, más volt a feladat, melyek érdekes módon egymásra épültek.
- Engedje meg, hogy egy feladatot, helyszínt mégis kiragadjak. A torontói szolgálat és jelenlét ugyanis éles váltást jelenthetett, hiszen Európa és Magyarország után egy másik kontinens másfajta szemléletet kíván.
- Torontó abból a szempontból valóban érdekes volt, hogy az ottani magyar katolikus közösség a legnagyobb diaszpóra a Kárpát-medencén és Európán kívül. Nagyon szép kihívás volt a Szent Erzsébet Plébánia közösségének szolgálata, melyet megalapoztak a korábbi szolgálati helyeim feladatai: noha korábban soha nem voltam plébános, de a helyi plébániai szolgálatba bekapcsolódtam mindegyik helyemen. Torontóban pedig úgy szolgáltam a közösséget, hogy közben megtapasztaltam egy számomra különös, ám általános kanadai közgondolkodást, ami nagyon más, mint nálunk, Magyarországon.
- Miben tér el és miben más az ittenitől az, amit Ön Kanadában érzékelt?
- Valahogy azt érzem, hogy Magyarország és Kanada mintegy egymásnak a kifigurázott ellentéte. Fájdalmas látni, hogy Kanada, ahol egy emberöltővel ezelőtt sokkal hagyományosabb, sokkal vallásosabb volt a társadalom, mint az európai környezet, mára radikálisan megváltozott mind kulturálisan, mind vallási szempontból. A korábbi hagyománytisztelet és vallásosság átcsapott egy azt teljes mértékig ellenző és kizáró, ultraliberális társadalomba.
- Érdekes ezt hallani, mert olybá tűnik, mintha nem is Kanadáról, hanem Európáról beszélne, mely mára újra missziós területté vált.
- Ez a váltás Kanadában radikálisabban és gyorsabban jelent meg. Maga a folyamat és a kihívások azonban valóban ahhoz hasonlíthatók, ami most Európában történik.
- Optimistán tekintve a jövőbe, bizakodjunk, hogy Magyarországon ez nem következik be. Annál is inkább, mivel ahogy korábban Ön fogalmazott, a jezsuiták 3.0-ás missziója 2024 őszén Pécsen elstartolt. Az Ön személyében újra jezsuita pap költözött a püspökségi székhelyre. Melyek voltak a Pécsre vezető út előzményei?
- Két kiemelkedő misszió volt már itt előzőleg, amit a történelem elsodort. A török előtt is voltak itt jezsuiták, a török kiverése után pedig elsőként telepedtek meg, átépítve a dzsámit katolikus templommá. Részt vettek az első katolikus gimnázium felépítésében, melynek utódja a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. Az akkori jezsuita jelenlétet a felvilágosodás korának egyházellenesége verte szét az 1770-es években. Egy nagyon nehéz újrakezdés után 1909-10-ben jött újra Pécsre a jezsuita közösség, akik egy erős megszólítást kaptak az akkori püspök részéről egy oktatási intézmény, az akkor megálmodott Pius Gimnázium működtetésére. Ez annak idején az ország legkorszerűbb iskolaegyüttese volt. Ezt a második missziót a ’48-as államosítás, majd ’50-ben a szerzetesrendek beszüntetése felszámolta.
Aztán volt egy köztes, a kommunizmus alatti újraindulás a Pécshez közeli Püspökszentlászlón, egy varázslatos kis zsákfaluban, ahol a jezsuita szolgálattevők az 1960-as években az ottani öregotthon árnyékában lelkigyakorlatos mesterként tevékenykedhettek. Ebből az illegalitásból kezdetben egy különleges atmoszférájú lelkiségi hely, majd a ’90-es években egy lelkigyakorlatos ház nőtte ki magát, amely nekem is és nagyon sok jezsuitának volt a hivatásunk bölcsője, nagyon sokat jártunk ide vissza. Így az elmúlt három évtizedben újra és újra felmerült, hogy jó lenne Pécsre visszajönni.
A ’90-es évektől pedig már az is felmerült kérdésként, hogy belevágjunk-e újra egy gimnáziumba? És ha igen, akkor hol? Pécs és Miskolc merült fel helyszínként. De akkor úgy tűnt, hogy Pécsen már itt vannak más szerzetesek, így mentünk Borsodba, ahol a nagyobb szükséget láttuk.
- Pécs neve azonban továbbra sem merült feledésbe a magyarországi rendtartományban, melynek köszönhető, hogy ma itt, a pécsi püspökség épületében beszélgetünk. Az újbóli jezsuita jelenlét pedig, épp úgy mint 115 évvel ezelőtt, ezúttal is a pécsi megyéspüspök személyes meghívásának köszönhető.
- A piuszos öregdiákok részéről évtizedek óta folyamatos volt a megkeresés,
a Pécsi Egyházmegye és Felföldi püspök atya konkrét hívására pedig két évvel ezelőtt merült fel az új misszió terve.
De a provincia választása nemcsak a meghívás komolysága miatt esett az ország délnyugati részére, hanem ily módon nyílt lehetőségünk arra, hogy a püspökszentlászlói jelenlétünknek megtaláljuk a másik lábát, mert azt éreztük, hogy az önmagában, a levegőben lóg. Kicsiny volta miatt ott nem lehet közösséget építeni, viszont egy pécsi lábbal együtt szép szolgálatot lehet elképzelni.
Amikor a provinciában az új missziók lehetséges helyszínei közül választottunk, nem a jó és a rossz, hanem a jó és a jó között dönthettünk. Az alapján, hogy hol nagyobb a szükség, hol nagyobb a hívás és a vágy, hol nagyobb a pasztorális gyümölcs lehetősége. Ahogy Felföldi püspök atya fogalmazott, nem lyukakat tölteni jövünk ide, hanem azért, hogy találjuk meg a sajátos helyünket, azt, amivel legjobban tudunk szolgálni. Az ő meghívása így valóban nagy szabadságot ad.
No, az már világosan látszik, hogy létező dolgokra szeretnénk nagyon erősen építeni. Sok szép és élő gyökerekkel bíró közösség, csoport és intézmény működik itt, néha talán befelé fordulva. Mi mindig szinergiában gondolkodunk, azaz, hogy hogyan lehet összekapcsolni dolgokat. Talán, mint külső, új szemként megvan a szabadságunk, hogy a helyi, már létező csoportokat egymáshoz közelebb hozzuk egy közös cél érdekében és így születhessen egy újabb lendület. Azt is fontosnak érzem, hogy nem feltétlen „intézményben” gondolkodunk, hanem egy szabadabb, mozgékonyabb, „missziósabb” formában.
- Egy személyben érkezett és van jelen Pécsen, de az interjúban többes szám első személyben fogalmaz. Várható, hogy hamarosan többszemélyesre bővül a pécsi jezsuita misszió?
- A következő év elsődleges feladata, hogy megtervezzünk és az egyházmegyével közösen felépítsünk egy olyan jövőképet, amely folyamatos egyeztetéssel a provincia és a Pécsi Egyházmegye közös víziója lehet. Ha ez megszületik, a következő években 2-3 fős jezsuita közösség telepedhet itt le, egy több lábra állított szolgálattal. Ez a cél, hiszen mi szerzetesi közösségben szolgálunk.
- Indulásként egyetemi lelkészi megbízatásra kapott felkérést a megyéspüspöktől, és nem is volt kérdés, hogy az egykori jezsuita gimnázium temploma, a Pius-templomként ismert Jézus Szíve templom lett az Ön elsődleges szolgálati helye. Ott találkozhat Önnel az egyetemista közösség és tulajdonképpen minden korosztály.
- Természetesen itt nem a plébánia átvételéről van szó, hanem arról, hogy
a Piusban az egyik szolgálattevő lelkipásztorként kapcsolódok be alapvetően a vasárnap esti 6-os mise és a hozzá kapcsolódó vasárnap esti programcsomag kialakításába.
Az időpont előrevetíti, hogy az egyetemista korosztály által preferált idősávban megpróbálunk egy egyetemista pasztorális szigetet felépíteni. Emellett a hétvégéken lelkigyakorlatot tudok vállalni Püspökszentlászlón, és tudok segíteni a paptársaknak is a tágabb régióban is.
- Egyetemi lelkészként mire szól a megbízatása egy rendkívül haladó szellemiségű, nagy tempót diktáló és igen kritikus korosztály köreiben, ahol egyre inkább kitolódik a pályaválasztás és a családalapítás kérdése?
- Az egyetemi lelkipásztorkodás mindig csapatmunka, így most én is beszállok egy már működő csapatba. Mindebben a helyi adottságokra, létező közösségekre szeretnék építeni. Ehhez a korábbi szolgálataim során megtapasztalt erőforrások tapasztalatait szeretném behozni a közös munkába. Ugyanakkor az egyetemi lelkészség egy nagyon különleges, ám napjainkban nagyon nehezen megszólítható korosztály szolgálata. Látható, hogy az Egyház mára jól felépített módon működtet óvodákat, általános- és középiskolákat, újraformálódik a plébániák rendszere. De nagy a kihívás, hiszen lemorzsálódnak a középiskolások, a megbérmáltak.
Jól ismert nagy kihívásokban szeretnénk útjukon elkísérni a fiatalokat. Ebben olyan témákra gondolok, mint az önismeret és identitás kérdései; a magányosság nyomása szemben a közösséghez tartozás vágyával; a szülőkről való leválás és a felnőtt önállóság megteremtése; az életcélok, életszerepek tisztázása egy tartalmas, reményteli jövőképpel; a kitolódó párválasztás szemben a most nyomasztó szexualitás kérdései...
Nincs csodaszer, de szeretnénk egy olyan teret teremteni, ahol a fiatalok tudnak ezekre reflektálni és ezekről szabadon beszélni. Fontos, hogy egy megszólítható korosztályról beszélünk, még vissza lehet nyúlni a gyökerekhez. De azért is fontos a korcsoport, mert hamarosan szülők lesznek, akikre közösségépítő emberekként a legkülönbözőbb szolgálatokban, élethelyzetekben építhetünk.
A 20-30 éves generáció megszólításában tehát korban lefelé az iskolák és a plébániák is partnerek kell legyenek, fölfelé a közösségi mozgalmak, mint a Házas Hétvége, vagy a férfiak megszólítása, amely itt egy sajátos egyházmegyei programban is megjelenik. Fontos szempont, hogy nem lehet és nem szabad elválasztani a korosztályokat és a csoportokat, nem szabad homogén szolgálatokban gondolkodni, hanem egyre inkább azt érzem, hogy ha kapcsolódnak társcsoportokhoz, akkor egy életerős és gyümölcsöző, fenntartható keret jöhet létre.
- A Pius Gimnázium mind az infrastrukturális háttér, mind az alkalmazott pedagógiai-nevelési módszertan és eszközök tekintetében messze felülmúlta a korát. A jezsuiták újbóli pécsi jelenléte ezúttal miben fog többet, mást és újat nyújtani az ifjúságpasztoráció területén? Gondolok itt a módszertani és a digitális eszközök adta online lehetőségekre is.
- Egyértelmű, hogy tudatosan jelen kell lenni a közösségi médiában, hogy egyáltalán eljussunk a fiatalokhoz. Szeretnénk egyházmegyei partnereket találni ahhoz, hogy fiatalos formában, aktuális témákat feldolgozó podcast-ok is készülhessenek.
- A cél ezek szerint már adott, ennek tükrében milyen kép jelenik meg Ön előtt mondjuk 6-7 év távlatában a pécsi jezsuita 3.0-ás misszióról?
- Annak örülnék, ha a következő évek során kialakulna itt, Pécsett egy ide integrálódott „jezsuita tér”, amely az aktuális, valós kihívásokra válaszoló és rugalmasan formálható szolgálatot kínál.
Nem intézményi fenntartásban gondolkodunk itt, bár sok intézményt viszünk országosan, hanem a cél egy olyan újfajta, mozgékony misszió, ahol kovászként azt erősítjük és támogatjuk, ami már adott, és ezekből segítünk felépíteni újakat.
Ez egy olyan misszió víziója, amely a püspök atya által részünkre biztosított szabadságból születik, ami összehozza a lelkiség terén már létező és az újonnan születő közösségeket is, melynek megteremnek a missziós, kifelé ható gyümölcsei. Ahol az Egyház tud megújulni.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
