Az esős időjárás ellenére színes vásári forgatag fogadta a Széchenyi térre érkezőket, ahol a XIII. Adventi Kézműves- és Mesevár ünnepélyes megnyitóját tartották november 29-én, ahol Zag Gábor önkormányzati képviselő, kulturális főtanácsadó és Máger Róbert püspöki irodaigazgató mondott köszöntőt.

A remény, a szeretet és a várakozás időszaka előtt állunk, amikor kicsit lassítani kell, figyelni a minket körülvevő apró csodákra. Különleges alkalom arra, hogy együtt ünnepeljünk, megosszuk egymással örömeinket, szeretetünket és reményeinket – fogalmazott köszöntőjében Zag Gábor.

2024 11 29 advent varosi 02

Az ünnepi fények felkapcsolását követően ünnepi díszbe öltözött pécsi főtéren Máger Róbert beszédében kiemelte, hogy a Megváltó születésének ünnepére való készület reménnyel tölt el mindnyájunkat és ennek az idén különleges aktualitása van.

2024 11 29 advent varosi 09

A Katolikus Egyház 2025-ben jubileumi szentévet tart az egész világon, amely a szolidaritás, a remény, az igazságosság és az Isten szolgálatára való elköteleződés éve, hiszen az előttünk álló esztendőt „A remény zarándokai” mottóval hirdette meg Ferenc pápa.

2024 11 29 advent varosi 07

A Pécsi Egyházmegye püspöki irodaigazgatója köszöntőjében rámutatott, hogy a remény üzenetét és jeleit a mai kor emberének jelen korunkban, ebben a világban, itt és most kell felfedeznie, nem engedve, hogy a rossz és az erőszak győzedelmeskedjen. Mint mondta, a remény legfontosabb eleme a béke, melyet korunkban „ismételten a háború tragédiája süllyesztett el”, mert a világ nem hajlandó emlékezni a múlt tragédiáira, nem akar tanulni belőle.

2024 11 29 advent varosi 10

Az adventi idő egy lehetőség, hogy zaklatott, nehézséggel, fájdalommal, a háború közelségében és annyi tragédia árnyékában zajló életünkben megszülessen bennünk a remény. Remény arra vonatkozóan, hogy van értelme az emberi életnek, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, hogy az ember szabadságra és boldogságra van meghívva.

2024 11 29 advent varosi 14

A világnak nagyon nagy szüksége van a reményre. Legyünk a reménység zarándokai családunk és környezetünk számára – fogalmazott Máger Róbert, majd Aranyosi Ervin: A remény gyertyája című versével kívánt áldott, szép ünnepi készületet.

Az idei advent pécsi egyházmegyei programjairól részletek ITT TALÁLHATÓK.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség