Idén Pécsett, a Széchenyi téri adventi forgatagban tartották az Egymillió csillag a szegényekért országos szolidaritási akció ünnepélyes megnyitóját december 8-án, amelyet a Katolikus Karitász szervezett a szegénység elleni küzdelem jegyében, immár 17. alkalommal.
A dzsámi mellett felállított színpadon Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója köszöntötték a jelenlévőket. A rendezvényen nyolc, a jótékonysági szervezet által pártfogolt felzárkózó településről – Drávaiványiból, Sósvertikéről, Lúzsokról, Piskóról, Vejtiről, Kisszentmártonból, Bogádmindszentről és Tésenyből – érkeztek családok és gyermekek.
Écsy Gábor szerint az Egymillió csillag akció nem csupán gyertyák meggyújtásáról szól, hanem arról is, hogy közösen, a remény lángját meggyújtva segítsük a szegénységben élőket. Ez az este arra hív minket, hogy gondolkodjunk el, milyen konkrét lépéseket tehetünk másokért, hogy mindannyian méltó karácsonyt élhessünk meg.
Besenczi Zsolt azt emelte ki beszédében, hogy a karitász szolgálatának lényege, hogy ember és ember találkozhasson egymással, és a remény útját együtt építhessék. A szeretettel végzett apró tettek is hatalmas változást hozhatnak.
A rendezvény keretében a Felzárkózó Települések programban résztvevő gyermekek különleges zenés-táncos műsorral készültek. Az ünnepi műsor további részében a résztvevők meggyújtották a gyertyákból a szeretet keresztjét megformáló alakzatot, amely a közösségi összefogás és a remény jelképe.
A Katolikus Karitász önkéntes hálózatában az ország 16 egyházmegyei központjában és 17 szociális intézményében, több mint 880 települési csoportjában, valamint az országos segélyakciók alkalmával évente közel 10.000 önkéntes vállal karitatív munkát a cselekvő szeretet jegyében. A szervezet a téli időszakban és egész évben köszönettel fogadja a támogatásokat. A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500,- forint) online adományozásra is van lehetőség a Karitász honlapján: www.karitasz.hu.
Szöveg: Katolikus Karitász és Pécsi Egyházmegye
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.