A júdeai Betlehemben szállást kereső Szent Család, Mária és József alakját, a pásztorokat és a napkeleti bölcseket személyesítették meg a misztériumjáték résztvevői. Az őket kísérő több száz fős menet, köztük rengeteg kisgyermek énekes-zenés ájtatosságban idézte fel a születés éjszakáján történteket december 21-én Pécs belvárosában.

A hagyományteremtő szándékkal első alkalommal 2021-ben megrendezett programhoz idén is több százan csatlakoztak, köztük gyermekek, fiatalok és idősebbek, hogy a Dóm tértől a Széchenyi térig tartó rövid séta során közösen idézzék fel az angyali üdvözlet, az Úr angyalának Józsefnél tett látogatása, valamint a Megváltó születésének eseményeit.

2024 12 21 szallast keres 18

A menet, melyhez ebben az évben is csatlakozott Péterffy Attila, Pécs város polgármestere, Felföldi László megyéspüspök áldásával indult útnak: „Kívánom, hogy ez az este annak az egységnek az üzenete legyen, hogy bárhol tart az életünk, az Isten velünk van”.

2024 12 21 szallast keres 21

A rövid séta során több állomáshelyen megállva, a résztvevők a Szentírásból vett részletekkel idézték fel a Krisztus születése éjszakáján történteket.

2024 12 21 szallast keres 31

Az idén negyedik alkalommal megtartott Szállást keres a Szent Család című ájtatosság megrendezését Kovács József ifjúsági referens lelkipásztor koordinálta. Az ájtatosságot kísérő zenei felvételek előzetes összeállításában és hangszerelésében Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi székesegyház orgonaművész zeneigazgatója működött közre.

 

A zenés-imádságos misztériumjáték gyertyagyújtással ért véget Pécs város adventi koszorúján, a Széchenyi téren.

Szöveg, fotó, videó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség