Dr. Cserháti József néhai pécsi püspök 1994-ben bekövetkezett halála évfordulóján, április 12-én szentmisét mutat be Felföldi László pécsi megyéspüspök a székesegyházban 18.00 órai kezdettel. 

Az 1009-ben alapított Pécsi Egyházmegyében immár 31 éves hagyomány, hogy minden évben szentmisén emlékeznek a néhai főpásztorokra, mégpedig az utolsó elhunyt pécsi püspök halála napján. 

A szentmisét követően a jelenlevő papság az altemplomba vonul, ahol a püspöki kriptában imádkoznak a Pécsi Egyházmegye elhunyt főpásztorainak lelki üdvösségéért.

A Szent István király által 1009-ben alapított Pécsi Egyházmegye több mint 1000 éves történelmében eddig összesen 83 megyéspüspök kormányozta az Egyház hívő népét, köztük az egyházmegye első főpásztora, az észak-itáliai születésű Bonipert, vagy az egyik legismertebb püspök, Janus Pannonius, a humanista költő. A néhai pécsi püspökök életrajzi adatainak összefoglalója ITT TALÁLHATÓ.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 April
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyheti lelki délutánok Pécsett:
-
2025. 04. 16. - 2025. 04. 16.
Sötétzsolozsma a székesegyházban:
-
2025. 04. 16. - 2025. 04. 16.
Olajszentelési szentmise a papsággal a székesegyházban:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.
Püspöki szentmise Nagymányokon:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.
Szentmise a székesegyházban az utolsó vacsora emlékére:
-
2025. 04. 17. - 2025. 04. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség