Zsibongással, gyermekkacajjal, édesanyákkal, nagymamákkal és édesapákkal telt meg május 6-án Pécsen a belvárosi templom, ahol a Szent Mór Iskolaközpont óvodásai ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat.

Az anyák napi ünnepélyen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök is, aki köszönetet mondott a szülőknek, amiért katolikus óvodát választottak gyermekeik számára. A főpásztor a család napjának nevezte az ünnepet, melynek kapcsán kiemelte, a család élete azon múlik, hogy az édesapák mennyire szorítják a feleségük, a gyermekük édesanyjának a kezét a mindennapokban. A gyermeknek nem arra van szüksége, hogy a szülők külön-külön szeressék őt, hanem hogy érezze és lássa, hogy az édesapja szereti az édesanyját. Ez az a szeretet, amely a gyermek biztonságát adja – hangsúlyozta beszédében a püspök.

2025 05 06 anyak napja 15

Rámutatott, a gyermek Isten ajándéka, melyet a szülők elfogadnak Istentől. Az Isten pedig minden gyermekre különleges üzenetet bízott, amit senki más nem tud elmondani, csak ők maguk.

2025 05 06 anyak napja 20

Mint mondta, a szülők feladata, hogy abban segítsék a gyermeküket, hogy rátaláljanak és felismerjék életüknek ezt az Istentől kapott üzenetét. Majd bölcsességet, erőt, biztonságot és túlcsorduló szeretetet kívánt a résztvevőknek az Istentől kapott üzenet életre váltásához.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség