Felföldi László pécsi megyéspüspök a napokban levélben fordult a Pécsi Egyházmegyében működő Boldogasszony Imaszövetség tagjaihoz. A főpásztor köszönetet mondott az állhatatosan és hű szívvel mondott imádságokért és a szövetséghez kapcsolódók csendben, láthatatlan módon végzett szolgálatáért.
A Boldogasszony Imaszövetséget Udvardy György korábbi pécsi püspök alapította meg 2017 húsvétján a Pécsi Egyházmegye evangéliumi küldetésének támogatására. Az alapítás célja volt, hogy a Gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve, egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.
Az imaszövetségnek, melyhez várják az újonnan bekapcsolódókat is, tagja lehet bármely krisztushívő, aki egyéves időtartamra (húsvéttól húsvétig) teljesíti a szövetség tagjainak közös vállalását, melynek részletei a hét egyes napjaira lebontott imaszándékokkal, szentírási igehelyekkel és az adott napra javasolt imádságok szövegeivel a Boldogasszony Imaszövetség honlapján találhatók.
Az imának ereje van, mely Istenhez érkezik és Isten erejeként tér vissza hozzánk. Az ima nem a mi erőnket, hanem a Végtelent bírja munkára, akinek az ereje határtalan. Az ima számára nincs lehetetlen, mert a Végtelen mindenható. Az imádsággal megnyitjuk a mindenhatóság zsilipeit és utat engedünk a mennyei szeretet végtelen áradásának – olvasható az imaszövetség honlapján.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.