Martin Hudacek szobrász alkotása május 28-án érkezett a pécsi székesegyházba, ahonnan június közepén indult kétheti váltásban mindig újabb plébániai helyszínre a Pécsi Egyházmegyében. 2025 novemberéig Komló, Mágocs, Tolna, Fadd, Bátaszék és Pécs katolikus templomainak egyikében látogatható.
Az alkotás egy térdelő anya és egy áttetsző, üvegszerű gyermekalak találkozása a tolnai Nagyboldogasszony római katolikus templomban július 23. és augusztus 6. között volt megtekinthető. Az átélt élményekről, mélységekről és magasságokról a plébánia közössége készített összefoglalót, melyet szerkesztve adunk közre.
Mélyen megrendítő üzenetével a gyász, a megbocsátás és az elfogadás szent terévé alakította a templomot. Nem csupán művészi értéket képvisel, hanem lelki támaszt nyújt azoknak, akik vetélés, abortusz vagy más tragikus esemény miatt veszítették el gyermeküket.
Dr. Rosner Zsolt tolnai plébános május közepén vetette fel a szobor fogadásának az egyházközség számára. A szobor fogadására egy fiatalos, dinamikus csapat szerveződött, akik mindannyian elkötelezettek az életvédelem, a magzatvédelem és a veszteségek feldolgozásának támogatásában.
Örömünkre szolgált, hogy olyan személyek és vállalkozók támogatására leltünk, akik hasonló módon szívügyüknek érezték a téma fontosságát és mind lelki, mind anyagi síkon támogatták a rendezvény sikeres megvalósulását.
A programterv összeállítása során törekedtünk arra, hogy hívők és nem hívők egyaránt lehetőséget kapjanak saját gyászuk megélésére, feldolgozására. Az alkalmak során imádságok, tanúságtételek, versek, zenék, irodalmi művek, filmek nyújtottak lehetőséget a ki nem mondott fájdalmakkal való szembenézésre és a gyógyulás útján való elindulásra. A programsorozat egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a gyász nemcsak egyéni, hanem közösségi élmény is lehet. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy nincsenek egyedül – a kimondott és kimondatlan fájdalmak megosztása, a közös csend és az együttérzés gyógyító erővel bír.
A közösségi programsorozat mély lelki tartalommal indult: a szentmise ünnepélyes keretet adott az eseményeknek. A megnyitót különlegessé tette Zsolt atya hegedűjátéka, amely nem csupán zenei élmény volt, hanem valódi lelki ráhangolás – a dallamok mintha imádsággá váltak volna, csendesen kísérve a jelenlévők gondolatait.
A folytatásban a meg nem született gyermekek keresztútján a résztvevők lélekben végig járták azt az utat, amely az el nem kezdődött életek fájdalmát és az emberi döntések súlyát idézte fel. A keresztút állomásai nemcsak az egyéni gyász feldolgozását segítették, hanem lehetőséget adtak az együttérzés és a megbocsátás kimondására is. A keresztút után tartott engesztelő imaóra bensőséges légkörben zajlott. Imádságainkban megemlékeztünk az elhalt magzatokról és szüleikről, akik sokszor csendben, kimondatlan fájdalommal hordozzák veszteségüket. A közös ima ereje abban rejlett, hogy teret adott a kimondásnak, a gyásznak és a reménynek – annak a hitnek, hogy minden élet számít, még az is, amely csak egy pillanatra létezett. Ez a nap mély nyomot hagyott a résztvevők szívében, és megerősítette: a közösség nemcsak együtt ünnepelni, hanem együtt gyászolni is tud. Ez a valódi összetartozás jele.
A rendezvénysorozat egyik különleges eseménye a filmklub volt, melynek házigazdája Szőke Anikó Biblia-alapú lelkigondozó volt. Közösségünk együtt tekintette meg a Váratlan élet című, igaz történeten alapuló filmet. A vetítés nem csupán egy kulturális esemény volt, hanem lelki találkozás, amely mélyen megérintette a résztvevőket. A film témája – az élet értéke, a döntések súlya és a megbocsátás lehetősége – szorosan kapcsolódott a vándorszobor üzenetéhez. A plébánia udvarán kialakított vetítési helyszín bensőséges, meghitt hangulatot teremtett. A közös filmnézés után lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők megosszák egymással gondolataikat, érzéseiket. A beszélgetés során nemcsak a filmről esett szó, hanem a személyes veszteségekről, a hit erejéről és az újrakezdés lehetőségéről is. Ez a délután ismét bebizonyította, hogy a művészet – legyen az film, irodalom vagy zene – képes hidat építeni emberek között, és olyan lelki folyamatokat elindítani, amelyek gyógyító erejűek.
Rendezvénysorozatunk csúcspontja a zenés irodalmi est volt, melyen olyan irodalmi művek hangzottak el Rubányi Anita és Csötönyi László előadásában, amelyek a magzatvesztést átélt szülők fájdalmát és gyászát tükrözték. A gondosan válogatott szövegek nemcsak a veszteség mélységét, hanem a remény és megbocsátás lehetőségét is megidézték. A közönség számára ezek a versek segítettek szembenézni azzal, amit eddig talán nem tudtak kimondani – a fájdalommal, a hiánnyal és az újrakezdés lehetőségével.
A meg nem született gyermek vándorszobrához kapcsolódó programsorozat egyik legmeghatóbb eseménye volt, amikor Wenhardt Katalin előadásában a lelki adoptálás imamozgalmának múltjáról, jelenéről és lelki jelentőségéről beszélt. Az előadó részletesen bemutatta, hogyan indult el az az imádságos elköteleződés, melyben a résztvevők kilenc hónapon át imádkoznak egy – csak Isten által ismert – veszélyben lévő magzatért, hogy megszülethessen és szeretetben növekedhessen.
Az előadó kiemelte, hogy a lelki adoptálás nem csupán egyéni ima, hanem közösségi felelősségvállalás, amely a családok, az élet védelme és a társadalom lelki megújulása szempontjából is kulcsfontosságú. Az ima által a résztvevők nemcsak a gyermekért, hanem az édesanyáért, az édesapáért és az egész családért közbenjárnak.
Folytatásként Vecsei Tünde klinikai szakpszichológus előadása segítette a jelenlévőket abban, hogy a veszteség és gyász feldolgozását ne csupán pszichológiai, hanem keresztény szemléletű lelki útként is megértsék. Az előadó kiemelte, hogy a keresztény ember számára a gyász nem végállomás, hanem egy olyan belső utazás, amely Isten gyógyító jelenlétében zajlik.
A programsorozat méltó zárásaként Priskin Zsolt szekszárdi diakónus által vezetett szentségimádásra gyűlt össze a közösség a tolnai Nagyboldogasszony-templomban. A templom csendje ekkor nem pusztán a hallgatásé volt, hanem az Isten jelenlétében való megnyílásé. A szentségimádás alatt az Oltáriszentség előtt térdelve sokan hozták el kimondatlan fájdalmukat, kérdéseiket, és azt a vágyat, hogy békét találjanak. A gyertyák fénye, a halk zene és az imádságok szinte tapinthatóvá tették a Lélek munkáját. Az agapéval egybekötött este nem ért véget a templom falain belül: a közös beszélgetések, a megosztott történetek mind azt mutatták, hogy az Eucharisztia nemcsak táplál, hanem közösséget is épít. Ez az este sokak számára nemcsak lezárás volt, hanem új kezdet. Egy belső elindulás az elfogadás, a gyógyulás és az Istennel való mélyebb kapcsolat felé.
A programsorozat célja nem csupán az alkotás bemutatása volt, hanem a párbeszéd, az együttérzés és a lelki gyógyulás lehetőségének megteremtése. A szobor csendes tanúságtétele arra hívta a látogatókat, hogy kimondják azt, amit eddig nem mertek – és hogy joguk van gyászolni, még akkor is, ha a veszteség sosem kapott nevet vagy időpontot.
A meg nem született gyermek szobra tovább indult Tolnáról, de az itt hagyott csendes üzenet sokáig velünk marad.
Szöveg: Tolnai Plébánia / Szőke Anikó, Vecsei Tünde, Wenhardt Katalin
Fotó: Tolnai Plébánia / Koszorú Csaba, Szőke Anikó, Vecsei Tünde, Wenhardt Katalin, Wessely Gábor
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
